Kérem Várjon!
Cikkek
Kísérlet, többszörösen
Két bor: Bock Rezi Fehér 2017 és Bock Rezi Vörös 2017 (Villány)
Győrffy Zoltán
2019 July 23.

Júniusban egy forgatócsoportot kísértem el Villányba, ahol elsősorban a Bock Borászatban forgattunk, de aztán több villányi téma is előkerült az apropó, a rezisztens szőlőfajták kapcsán. És nem mellesleg két palackot is beszereztem olyan tételekből, amelyek kereskedelmi forgalomba sosem kerültek.

A rezisztens szőlőfajtákról most nem beszélnék sokat, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében 2000 óra zajlik egy nemesítési program, amelynek célja olyan új szőlőfajták létrehozása, amelyek ellenállók a lisztharmat és peronoszpóra, azaz a szőlő fő gombabetegségei ellen. Ennek legújabb része a fekete rothadás elleni ellenállóság vizsgálata.

Az ifj. dr. Kozma Pál által vezetett kutatások során már sok, általuk innovatívnak nevezett fajta született, előbb az újvidéki egyetemmel együttműködésben, majd teljesen sajt fajták is kiállták a szakintézmények (és persze a természet) próbáját és már saját néven forgalmazott fajták lettek.

A kutatás részeként szeremcsére elég sok borászat vállalta fel kísérleti ültetvény kialakítását, csak néhány példa: Szajkon Hárs Tiborék, Szekszárdon Mészáros Pál, Hajóson (Borotán) Koch Csaba, Villányban pedig Bock József ültetvényébe kerültek rezisztens fajták. Ezek induláskor még csak kódszámmal ellátott fajtajelöltek voltak, ma több borászatban nagyobb területen is telepítettek az általuk perspektivikusnak tartottakból.

Akit a téma bővebben érdekel, itt olvashat egy interjút dr. Kozma Pállal, valamint a bevezetőben említett film is megtekinthető ezen a linken.

Bock Rezi Fehér 2017

Villányban a fehérek között elsősorban andorszőlő és borsmenta található, a 2017-es házasításnak is ezek adják az alapját. Jól behűtve bontom, a hűtőnk másfél évtized után lassan feladja a szolgálatot, most épp agyonhűt. De jó, hogy így indultunk el, mert a pohárban lassan melegedve szépen nyílik és lesznek egyre kedvesebb illatai. Ahonnan indulunk: zöldpaprika és fanyar, ropogós őszibarack és ahova jutunk: citrusok, menta, alma, licsi és citromfű. Kortyban lendületes, mégis van egy telt érzete. Elég jól savak vannak benne, zamataiban alma, citrusok, egy kis éretlen szilva adja a kesernyét. Fröccsben egész jól muzsikál, frissít, visszafogottan illatos, jól megmarad a gyümölcs kortyban is. 82-84 pont.

Bock Rezi Vörös 2017

Ezekből a szőlőkből egy évjárattal később, 2018-ban a pécsi kutatóintézetben készült el a bor, majd az idei villányi borversenyen aranyérmet hozott el, elsőként a hazai vörös rezik közül. A 2017-es szőlő hazai pályán, Villányban erjedt borrá. Amit tudunk, van benne jó adag pinot regina, ami egy pinot noir visszakeresztezés és vannak még kódnevekkel ellátott cabernet sauvignon visszakeresztések, több fajtajelölt is. Illatában nekem inkább a pinot noir vonala jön be, piros bogyósok és földesség, avarosság. Kortyban viszont jön tanninérzet is, van egy kis bakelitosság, füstös szalonna. Egész lendületes savak, nem nehézkes a bor, de valahogy egy kis disszonanciát érzek benne. Még rá kell érezni arra, ami fehérben már jobban megy, nem csak itt, de általánosságban is. A vörös rezikkel nagyobb a küzdelem, de a fejlődés itt is érzékelhető. 80-82 pont.

A környezetbarát jövő (és a zöldebb szőlőtermesztés) egyik alternatívája a fajtaválaszték átalakítása és kevesebb vagy semennyi permetezést nem igénylő fajták bevezetése, amelyek azonban minőségi, sőt kiemelkedő minőségű bort adnak. Jómagam erős szkeptikus voltam még tíz éve is, manapság egyre inkább arra hajlok, hogy ezen a vonalon el tudnám képzelni akár egy saját birtok kialakítását is, ami azért csak képzeletben létezik, de azért ott sem minden, mit telepítek…

banner