Kérem Várjon!
Cikkek
Kísérlet és bizonyítás
Két bor: LAPOSA Kőkövön Furmint 2015 és 4 Hegy Olaszrizling 2012
zoranka
2016 September 05.

Egy szabad hétfőn esténken ültünk le beszélgetni-borozni egy jóízűt kenszei kollégával, jó ideje elmaradoztak ezek az esték. Sok bort nem bontunk, hatot kóstoltunk meg, van amiről még lesz visszajelzés itt is, de először egy Laposa-párost hozok. Nem véletlenül.

Ezeknek a borozásoknak megvan az az előnye, hogy nem szakmázzuk túl, bár óhatatlanul a bor a vezérfonal, de el-elkalandkozhatunk, ha valami kiemelkedik, úgysem enged mást megszólalni. Mennyivel többet mutat így a bor és az ember, ha 3-4 óra alatt mindössze 5-6 bort kóstolgatunk, nem harmincat sorozatban.

Laposa Kőkövön 2015 (Badacsonyi Furmint)

Elsőre szokatlanul hangzik, a Badacsony és a furmint, de van benne ráció. Százötven éve a négy legkedveltebb badacsonyi fajta közt volt, ma már keveseknek akad belőle. De ez nekem már illatában is nagyon furmint. Tiszta, egyenes, szálkás. Nem túl intenzív, de azért a második és harmadik korty előtt már szebb, sziporkázóbb az illata. Már ha valaki nem virágcsokorra, parfümre vágyik, de hát miért tenné azt egy furmintnál? Kortyban légies, könnyed, van benne a badacsonyi kövekből, de nem azok miatt jó inni, hanem épp azért, mert nem visz le a mélybe. Van benne valami, ami miatt jólesik a korty, ami miatt kívánjuk a következőt. Nem az ásványosság uralja, épp csak fűszerezi. A gyümölcs friss, a savak duruzsolnak, kicsit olyan ez így, mint egy osztrák zöldveltelini, a jobb frissek közül. Ez a kísérlet. 86 pont

Laposa 4 Hegy 2012 (Balatoni Olaszrizling)

Az illat itt már érettségről árulkodik, de öregséget nem mondanék. Épp csak őszül a halánték. Vagy csak a negyvenesek fiatalságérzetét vittem át a borra? Csak kulcsszavakat jegyeztem fel, nem a jegyzetelésről szólt az este: köves, ásványos, sós gyümölcsösség, vastag, kevés cseres fanyarság. Az olaszrizling minden momentuma benne van, körte, érett citrusok, barack, menta tea, ásványosság. Benne van a négy hegy, szálazgattunk karakterjegyeket, de ezt csak akkor jó átbeszélni, ha mindenki előtt ott a pohár. Jó szerkezet, jó savak, tömör és tetszetős, az érettség összegyúrta egységgé az alkotórészeket. Fiatalon is tetszett, de most sokkal inkább. Bár már a 2015-ös van forgalomban… De talán azt is el lehet tenni pár évre a pincébe, ahogy én cselekedtem ezzel a palackkal. Elég sok időt töltöttünk a pohár felett, a mélységét, kedvességét, komplexitását fedezve fel és bizony nem csak a dűlőnek, de a nagyobb merítésnek is van értelme. Az olaszrizlingnek meg végképp. Ez a bizonyítás. 90 pont

banner