Kérem Várjon!
Cikkek
Januártól ezt issza Európa
Pannon Borrégiós borok a magyar EU elnökség rendezvényein
bori
2010 November 22.

Bő egy hónap múlva hazánk veszi át az EU elnöki posztját. A közéleti és politikai figyelemből a magyar borászok és borok is részesülni fognak: a brüsszeli és magyarországi, mintegy 250 eseményen felszolgálandó borokat a Külügyminisztérium ismertette a Magyar Borok Házában.

„A nemzetközi zsűri az esemény jellege alapján három kategóriába sorolta a kiválasztott borokat” – mondta el Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, a borokat bíráló grémium elnöke. „A vakkóstolóra nevezett 250 bor közül a legjobbakat az állófogadásokon, a rangosabb ültetett állófogadásokon, illetve a legmagasabb szintű, informális miniszteriális rendezvényeken szolgálják majd fel.”

Az első két kategóriába olyan borok kerülhettek, melyek már nyertek érmet nemzetközi szintű versenyen. A legmagasabb kategóriába olyan borok közül választottak, melyek termelői korábban már elnyerték az „Év Bortermelője”, vagy az „Év Pincészete” címet.

A borok és a menüsorok összehangolására Ruprecht Lászlót kérték fel. Ugyanis nemcsak a borokat, de a magyar gasztronómiát is népszerűsíteni kívánják az Európai Unióban. Ezért a borok, borrégiók bemutatásán túl régiós gasztronómiai ismertetővel is szolgálnak majd a kínálat mellé.

A brüsszeli rendezvények borait a Külügyminisztérium ajánlata alapján válogatták ki külföldi borszakértők még szeptemberben.


Brüsszeli borok

György Villa Pincészet: Francois Brut Nature
Bussay Pincészet: Rajnai Rizling
St. Andrea Pincészet: Örökké
Királyudvar Pincészet: Tokaji Sec
Gál Tibor Pincészet: Egri Kadarka
Weninger Pincészet: Soproni Kékfrankos
Gróf Buttler Borászat: Bikavér
Bock Pincészet: Bock Cuveé
Gróf Degenfeld Pincészet: Andante (Furmint)
Zemplén Hegyhát Pincészet: Tokaji Aszú (5 puttonyos)


A hazai rendezvények borai

„A” kategória - állófogadások kiszolgálására
Vörösborok
Szent Gaál pincészet: Kadarissimo 2008
Szent Gaál pincészet: Kékfrankos 2007
Eszterbauer Borászat : Pinceátlag 2008
Takler Pince: Takler Kékfrankos 2008
Sauska és Társa: Sauska Cuvée 11 2007
Günzer Tamás: Villányi Mátyás 2007
Vylyan: Montenouvo 2007

Fehérborok
Rókusfalvy Pince: Etyeki Chardonnay 2009
György Villa Pincészet: Etyeki Chardonnay 2009
Matias: Kéknyelű 2008
Szent Ilona Borház: St. Ilona Olaszrizling 2007
Sauska-Tokaj: Furmint 2009
Degenfeld: Tokaji Muscat Lunel 2009
Béres Szőlőbirtok és Pincészet: Tokaji Holdezüst 2008
Patricius Borház: Tokaji Furmint 2007
Patricius Borház: Tokaji Sárgamuskotály 2007

Pezsgők

Hungaria Pezsgőpincészet: Hungaria

„B” kategória – ültetett vacsorákhoz felszolgálásra kínált borok
Vörösborok

Szőke Mátyás és Zoltán Pincészet: Kékfrankos 2007
Bodri: Faluhely 2007
Kovács Nimród: Rhapsody 2006
Eszterbauer:  Tüke 2007
Heumann: Terra Tartaro 2007
Demeter Pincészet: Merengő Cabernet Franc 2006
Tiffan Ede és Zsolt Pincészet: Villány Cabernet Franc 2007
Malatinszky Kúria: Noblesse Cabernet Franc 2007

Fehérborok
Hilltop Neszmély: Magypap-hegy Hárslevelű 2009
Garamvári Szőlőbirtok: Délidőlő 2007
Malatinszky Kúria: Noblesse Serena 2009
Gálbor- Gia: Egri Chardonnay 2007
Szatmári Pincészet: Vulcanus 2006
Pannonhalmi Apátsági Pincészet: Hemina 2009
Figula: Figula Balatonfüred 2007
Degenfeld: Tokaji Szamorodni 1999
Tokaji Nobilis: Amicus 2008
Bujdosó Szőlőbirtok: Aranyhíd 2007
Royal Tokaji: Áts Cuvee
Royal Tokaji: Tokai Aszú 5 puttonyos 2006
Sauska-Tokaj:  Sauska 2003
Pannon Tokaj: Dominium Tokaji Cuvée 2006
Andrássy Pincészet:  6 puttonyos Tokaji Aszú 2006

Pezsgők

György-villa Pincészet: Francois 2006
Törley Pezsgőpincészet: Törley Chardonnay 2006
Garamvári Szőlőbirtok: Vincent 2007

„C” kategória - kiemelt rendezvényekre
Vörösborok

Esterházy: Etyek Kúria Pinot Noir 2006
Takler: Kékfrankos Reserve 2007
Szőke Mátyás és Zoltán: Peresi Cabernet 2007
Szőke Mátyás és Zoltán:  Amerlot 2009
Thummerer Vilmos: Vili Papa Cuvée 2006
St. Andrea: Egri Bikavér Merengő 2008
Frittmann: Cabernet Sauvignon-Franc 2007
Gere Attila: Kopar 2007
Gere Attila: Cabernet Franc Selection 2007
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete: Elysium 2007
Bock Pincészet: Bock Cuvée 2007
Gróf Buttler: Egri Phantom 2006
Koch: Cabernet Sauvignon Barrique 2007
Koch: Jégbor 2006

Fehérborok
Garamvári Szőlőbirtok: Vincent Prestige Brut 2005
Légli Ottó: Légli Gesztenyés Riesling 2007
Légli Kft.: Landord 2009
Tóth Sándor: Áldozói Zenit 2003
Oremus: Tokaji Aszú 3 puttonyos 2002
Szepsy István: Tokaji Cuvée 2007
Disznókő: Tokaji Aszú 5 puttonyos 2002

Címkék
banner