Kora délutáni kávézásnak indult, de késő délután lett, mire wété kollégához eljutottam. Fárasztó nap volt, másfél óra a mobilcég ügyfélszolgálatán, meg amúgy is hétfő, szóval egy pohár bor jólesett volna. Majd’ egy palackot kóstolgattunk el. Szicília nem először okoz ilyen kellemes pillanatokat.
A borhűtőben nemrég óta figyelte ez a bor a megfelelő nyitási időpontot, hiszen KT barátunk és kollégánk szicíliai utazása során szerezte be. Neki tetszett, ezt előre tudtuk, de hát ez azért ugyan biztató előjel, mégsem ítélet.
Wété bontott, töltött, kóstolgattunk, beszélgettünk, aztán a második kortynál már a bor felé kanyarodtunk, majd ismét el, vissza s el. Közben majdnem ki is ürült a palack. Ez már sokat elárul. Nem túl hivalkodó bor, nem akar mindenáron a középpontba kerülni. Aki figyel, az majd észreveszi. Hetven százaléka insolia szőlőből van, ami helyi speckó, elsősorban a marsalába megy. Hogy ez nem oda ment, az a mi szerencsénk, no meg az a harminc százalék augusztusban szüretelt chardonnay is határozottan előnyére vált.
Nem nehezíti el semmi, nyit, nyílik, szép, citrusos, barackos, kajszis és ananászos jelzőket aggathatunk rá. Kortyban is szerettük, elegáns, karcsú struktúra, sok kedvességgel. Citrusos frissesség, kis mandulás izgalmasság és leheletnyi krémesség megfelelően kidolgozott aránya. Nem volt az est centruma, nem kellett minden mondatba belevenni, de mégis, hazaérve úgy éreztem, hogy megérdemel egy posztot. Mert egyben volt, mert jólesett, mert emlékezetes.
Úgyhogy kellő jókedvvel beírtam a jegyzetfüzetembe 86-88 pontot. Konvertáljuk át alsó 6 pontba, mert hát örömmel kóstolgatnánk el jó pár palackot. Utólag utánanéztem neten, volt a Cusumanónak olyan Angimbé-évjárata (talán a 2002-es), ami Robert Parker szerint kereken 90 pontot is ért. Azt is szívesen megkóstoltuk volna.