Klasszikus Kovács-Harmat-féle forralt borral nyitunk, de néhány korty után kénytelenek vagyunk félretenni, nem akarunk eltellni már az előételt megelőző forró köszöntővel. A forralt bor egyébként is kényes téma nekünk, mert ugye rossz borból inkább ne, jóból meg minek, de azért szezonban néhány pohárral el szoktunk fogyasztani, meg otthon is kísérletezünk lelkesen a helyes bor-fűszer-egyéb hozzávaló aránnyal. Az aranyközépút mondjuk éppen a korrekt folyóbornál van, azt bátran lehet a tűz fölé tenni.

A szarvas sonka must-dresszinggel mindenesetre jó belépő, kicsit talán túl hamar fogy el, de a karakteres hús jól harmonizál a dresszinggel, nem találunk disszonáns ízeket, sőt a 2009-es Versendi Juhfark is megtalálja a helyét a felállásban.

A füstölt libamáj carpaccio annyira telt és intenzív, hogy a Versendi Ottonel Muskotály 2009-nek nincs esélye mellett, a máj betölti a szánkat, szétterül, a muskotályból csak az alkohol érződik ki, az összhatáson most a felszolgált pékárúval sem tudunk szépíteni. Külön-külön nincs is gond, együtt viszont nem tudnak összesimulni az ízek.

A homárleves viszont nekünk ha kissé is, de már átlép a sós kategóriába, ami miatt háttérbe kerülnek azok az ízek, amiket azért ha homályosan is, de fel tudunk fedezni a háttérben. A 2009-es chardonnay is inkább önmagában hatékony, a hordós érlelés vaníliás-kókuszos világa nem tud mit kezdeni a homárlevessel.

A bécsi ricsett viszont visszatérít minket a valóságba, a rizottós jelleg most kifejezetten jól esik, de jól működik az összhang a 2009-es rozéval, ami még mindig elevenen vibrál. Az erdei gyümölcsteával ízesített „Csajszis” forralt bor izgalmas átvezető, és nem csak lányoknak ajánljuk.

A kezdeti bizonytalanságok pedig tovatűnni látszanak a főétellel, a rozéra sült kacsamell porhanyós, a hús szétomlik az ember szájában, és telt, kimunkált ízeket hagynak hátra, amit a konyakos meggymártás tesz emlékezetessé, olyannyira, hogy a párolt káposztáról el is felejtkezünk. Nem kell fejtegetni a Villányi Pinot Noir 2007-et sem, s a párosítás együtt erős igazán.

A crepe soufflée mellé bevállaljuk a narancsos kandírozott citrushéjas forralt bort Grand Marnier támogatással, bár kicsit idegenkedünk az effajta házasítástól, túl sok krém és túl sok citrus, megint inkább szünetet tartunk a desszert és a bor között. Mézeskaláccsal zárunk, puha, kissé harsány fűszerezéssel, de legalább közelebb hozza hozzánk a karácsonyt.