Se nem olasz, se nem rizling: röhög többnyire mindenki az otthon lesajnált szőlőfajtán, ami mára Közép-Európa egyik utolsó határjelzője. Ahol ugyanis termesztik, ott biztos, hogy valamikor uralkodtak Habsburgok: az 1874-1914 közötti, rengeteg európai szőlőterületet kiirtó filoxéravészt követően ugyanis csodafajtaként tartották számon az akkori szakemberek, ezért az akkori ültetvényrekonstrukciók során rengeteg helyre telepítették. (Persze az, hogy Magyarországon ma valamit lesajnálnak, nem jelent semmit ízlés dolgában, sőt, többnyire lustaságot és provincializmust jelent, a lényeg, hogy az olaszrizling jó kezekben sokra képes.)

Magyarországon olyannyira nincsenek kibékülve az olaszrizlinggel, hogy Jásdi István csopaki sztárborász vezetésével a fél Balaton-felvidék még át is akarta nevezni. A névjavaslatok (viccen kívül) ezek voltak: oriz, nemes, pannon, kárpát, rezeda, rizola, balaton, mandolin, rezedli, napfényherceg, hunizling, borling, bazaltrezgő, lacuska, operettó, magyarízleng, olyanmintmi. A projektből végül nem lett semmi.

Az olaszrizling név a német-osztrák Welschriesling tükörfordítása egyébként: a ‘Welsch’ szó egyszerre jelent idegent és olaszt, a fordítást a szlovák, román, cseh, szlovén termelők is használják a maguk nyelvén, kivéve a horvátok és a szerbek, ők a szemek méretéből fakadóan a graševina és grašac szavakkal illetik a fajtát.

Erre tessék: Claudio D'Onofrio, a pisai egyetem kutatója közölte, hogy a többszáz olasz autochton szőlőfajta körében végzett DNS-vizsgálataik alapján nagyon nagy valószínűséggel márpedig valójában de, az olaszrizling tényleg olasz.

Mármint a mai Olaszország területéről származik az egyik szülője, azaz egyik olyan szőlőfajta, amelyből vélhetően természetes kereszteződés során létrejött: ez pedig az orsolina, ismertebb nevén coccalona nera nevű, főleg Piemontban honos kékszőlő. Az olaszrizlingnek ezzel olyan féltestvére lett, mint Piemont leghíresebb és legdrágább borait adó fajtája, a barbera! (A teljes rokonságot itt lehet végigböngészni.)

A számos olaszországi egyetemről verbuvált kutatók egyébként egyáltalán nem az olaszrizlinget kutatták (sajnos az olaszrizlingről a legtöbb olasz nem is hallott, a rajnairól még talán Dél-Tirol miatt), így annak eredete csak melléktermék: főleg arra voltak kíváncsiak, hogy a történelem során délről északra, azaz a Magna Graeciából elvándorol(tatot)t ősi szőlőfajták mennyiben felelősek a mai állományért. Nem véletlenül hívták a két mai délolasz régiót, Kalábriát és Pugliát is Enotriának a görögök.

A legjobb az egészben az, hogy mindez akkora bréking, hogy a kutatás már január 15-én publikálódott, ám a közép-európai jelentőségét csak most, november közepén szúrta ki és írta meg egy szerb borszakíró, így a béna olasz tudománykommunikáció és a hanyag borsajtó miatt otthon először bizony, itt a Gemišten jelent mindez meg.

Ha még utánaolvasnál. Itt és itt az olaszrizling történelme. Itt a Pécsi Borozó szerint az aktuálisan legjobb olaszrizlingek. Itt, hogy miért telepítettem pont olaszrizlinget. Ha nem akarsz ennyit olvasni, nézd meg Ercsey Dániel boriskoláját a témában:

Ha kóstolnál. Szászi (Badacsony), Földi Bálint (ugyancsak), Krauthaker (Kutjevo, Horvátország), Galić (Kutjevo, Horvátország), Vinum (Szerémség, Szerbia), Lackner Tinnacher (Stájerország), Szigeti (Burgenland). Érdekes módon pont Olaszországban alig készül önálló bor a fajtából, hiszen eleve alig termesztik: mondom, mára ízig-vérig közép-európai szőlőfajta lett. Ha van még tipped, írd meg kommentben!

És mondok valami még izgalmasabbat: van egy borászat Magyarországon, amely a rokonságra évekkel ezelőtt ráérzett. A mohácsi Planina borház tulajdonosa, Horváth Zoltán pincéjében mind olaszrizling, mind annak féltestvére, a barbera is kóstolható.