Tegnap este összejöttünk szerkesztőségileg, megfogyatkozva bár, de az uránvárosi piac kínálatából rögtönzött remek zöldséges lapockaragu és andalúz paradicsomsaláta felobta a hangulatot. Ráadásul a mÁkos kollégának köszönhető vacsora mellé bontottunk néhány bort is. Voltak igazán szép tételek régión kívülről (ezekről majd alkalomadtán kenszei kolléga emlékezik meg), voltak fröccsborok innen-onnan és volt egy nekem különösen tetsző chardonnay. Egy viszonylag ismeretlen pincészettől, ráadásul innen, a szomszédból.
A borral még egészen fiatal korában találkoztam először, a Luca-napi borversenyen. Ott kicsit zavarba ejtett elsőre, de aztán ahogy nyílt egyre jobban megbarátkoztam vele. Elsőre ugyanis több benne a sauvignon blanc-os illatjegy, mint a chardonnay, de ez csak pillanatokig tart. Aztán elsősorban a gyümölcsös kedvesség veszi át a hatalmat. Mostanra már, egy kevés időt palackban töltve, egy kicsitt érettebb állapotban, még mindig tömény illatosság áramlik elsőre, de szebb az egyensúly.
Nagyon intenzív illata trópusi gyümölcsökben tobzódik, mellettük van még nagy adag bodza és csalán is. Ízében erőteljes barackos jegyek vezetik, picit lapos savakkal és leheletnyi maradékcukorral a végén. Ízei teltek, zárása először édeskés, aztán kellemes kesernyével köszön el. Szinte észre sem vesszük, hogy a címke szerint 14 százalékos alkoholtartalommal bír, a könnyed tartalmasság viszi a kortyot, így a palack gyorsan ürül.
A nagynyárádi Volk Pince ezzel a borral kétségkívül felkerült a közelebbi ismerkedést igénylő pincészetek listájára, ahonnan még több bor kóstolandó. Ráadásul Nagynyárádon szép a pincesor, rég láttuk utolszor, ha ilyen borok készülnek ott, gyakrabban kéne arra járnunk. A Mohács-Bólyi Fehérborút mostanság kevésbé aktív, pedig íme, bőven lenne mire büszkének lenni.