Kérem Várjon!
Hírek
Háromnapnyi bűbáj az augusztus 20-i hosszú hétvégén
bori
2021 July 30.

Kiváló tokaji borokkal, különleges gasztrokínálattal, ingyenes koncertekkel és számos egyéb színes programmal érkezik a Tarcali Bűbájos Hétvégék következő állomása augusztus 20-22. között; a hagyományteremtő céllal létrejött Tarcal Bor és Kultúra Egyesület szervezésében.

„Boszorkányok márpedig nincsenek” – iktatta törvénybe Könyves Kálmán 1100-ban az egyik legtündéribb tokaj-hegyaljai faluban, Tarcalon. Szűk ezer esztendővel később is még vallják ezt a helyiek, azonban ők tudják, hogy a csendes utcák a mai napig is tele vannak bűbájjal és varázslattal, amelyet tematikus hétvégéik keretein belül a nagyközönségnek is megmutatnak. 

Habár Tarcal hosszú éveken át kiesett a Tokaj-Hegyaljára látogatók úticéljai közül, a pár éve átadott Áldó Krisztus szobor, és a közelben meghúzódó bányató gyorsan vált bakancslistás célponttá a turisták körében. Egyre több a látogató, a tavalyi nyár élénk belföldi turizmusa pedig olyan kevésbé felkapott helyekre is felhívta a figyelmet, mint ez az Árpád-kori település – a falu közössége pedig jól mérte fel a vendégek igényeit. 2015-ben jött létre a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület, amely a falu összefogására alapozva fejleszti a helyi turizmust és növeli Tarcal turisztikai vonzerejét. Ők hívták életre 2016-ban a Tarcali Bűbájos Hétvégéket is, amely legközelebb az augusztusi hosszú hétvégén, augusztus 20-22. között várja az érdeklődőket.

„A borok valamilyen szinten mindig mesélnek egy adott helyről, viszont addig nem lesz teljes az élmény, míg az emberek nem látják azt a vidéket, ahonnan származik a bor. Tarcal egy csendes kis falu, nagyon jó földrajzi adottságokkal, kiváló borászatokkal, jó megközelíthetőséggel, kedves vendégszerető emberekkel, és nagy történelmi múlttal. A Bűbájos Hétvége célja, hogy ezekre az erényekre felhívja a borkedvelők figyelmét, megismertesse településünket, és közben a tarcali borokat is.” – mondta el Palásthy Katalin, a Katica Vendégház tulajdonosa, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület alapító tagja.

A tematikus hétvégék számos visszatérő programmal csábítják a faluba a borszerető közönséget, így idén is lesz pezsgős reggeli, meghívott gasztrokiállítók, bemutatják a falu közösségi borát, a Tarcal 2020-at, lesz jótékonysági koncert, szervezett falu- és dűlőtúra és a legtöbb helyi borászatba egész nap bejelentkezés nélkül be lehet térni; míg a szombati napot a hagyományos közös tűzgyújtás zárja. Az egyes helyszínek azonban egyéni programokkal is készülnek: aki időben foglal, részt vehet muzeális borkóstolón Berecz Stephanie-val (Kikelet Pince), posztszovjet borebéden a Kern Bor- és Pezsgőháznál, vezetett borkóstolón a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon vagy akár rendhagyó bor- és kávékurzuson a Myrtus Borbárban. A baráti társaságok vagy családok minden bizonnyal örömüket lelhetik a főzőversenyen, vagy kipróbálhatják magukat, hogy hány perc alatt tudnak összeállítani egy 100 literes hordót; míg a lassú élet élvezői számára lesz Lassú seprű workshop, és tárogató muzsika az Áldó Krisztus szobornál. A hétvége nem teljes zene nélkül: koncertek, akusztikus dallamok és borász DJ (DJ Majoros) színesítik a háromnapos hétvége repertoárját.

A teljes programkínálat itt, míg a Facebook esemény itt található. A Tarcal Bor és Kultúra Egyesületet itt érdemes követni.

banner