Egyet rögtön az elején le kell, hogy szögezzünk: ezt a környéket látni kell! A Geresdi-dombság festői lankái sajnos bántóan kevésszer kerülnek a köztudatba, ha a lehetséges belföldi turistacélpontokról kellene összeállítani egy lajstromot. Pedig ha egyszer valaki véletlenül „idetéved”, akkor menthetetlenül beleszeret majd a finoman ívelt dombok között meghúzódó kicsiny tavak harmóniájába. Egyszerűen szép. Ezek után közel sem tekinthető véletlennek az, hogy a Pécsi Borozó indulása óta időről-időre visszatérünk a Bátaapátiban működő Tűzkő Birtokra, ahol az igazgató, Erdélyi Árpád kalauzol minket újfent.
Nem hiába, az olasz Antinori-család is megláthatta itt a lehetőséget, amikor az ezredfordulón úgy döntött, hogy teljesen átveszi a birtok irányítását. Szakértelmüket nem is érdemes megkérdőjelezni, hiszen a neves família kapcsolata a szőlővel és a borral egészen 1182-ig eredeztethető vissza. Mindenesetre az utóbbi években a folyamatos fejlesztéseknek és bővítéseknek köszönhetően a Tűzkő márkanév ma már ismert lett nemcsak itthon, hanem külföldön is. Úgy gondolom, hogy különösen olyan időkben, amikor válság van, akkor éri meg igazán beruházni, mivel a válság végeztével egy olyan pozícióba, induló helyzetbe kerülhetünk, amellyel az út megkezdése helyett már rögtön az útra kerülhetünk. Ezért fontos a biztos alapokon nyugvó tulajdonosi háttér, mert azok, akik ezt nem tudják vagy nem akarják megtenni, azok lemaradnak – hangzik a tömör igazság Árpád szájából.
A jelenlegi fejlesztések – melyeknek értéke elérheti a negyedmilliárd forintot – gőzerővel folynak, s habár a szervezőmunka már tavaly októberben elkezdődött, a határidők szorosak, mivel a szüretre mindennek el kell készülnie. A borászatnál a tárolókapacitás a duplájára nő, s ennek az egésze hűthető is lesz. Ezek a beruházások azért is voltak égetően fontosak, mert az új szőlőtelepítések hozamát már tavaly is éppen, hogy csak fel tudtuk dolgozni. Akkor szerencsénk volt, mert sok szőlőt és mustot tudtunk eladni, s ezzel együtt is alig fértünk el a borászatban. De már előre is gondolkodtunk, mivel 2016-ig a jelenlegi 150 hektár szőlőből 90 hektárnyit cserélnénk fel új tövekkel.
Utóbbi folyamat már el is kezdődött, erről saját szemünkkel győződhettünk meg a közeli mőcsényi dombokon. A lélegzetelállító táj előterében vidám sorokban burjánzanak a szőlők, látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat a zömében löszös talajon. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a friss, egy-két éves telepítések sokszor már inkább két-három éveseknek tűnnek. Az új tövek láttán felmerül a kérdés, hogy a szortiment változásával is járnak-e a jelenlegi fejlesztések.
Nem hinném, hogy egy ekkora területtel és kapacitással rendelkező borászatban a paletta bővítése lenne a cél. Megvan a technológiánk bizonyos típusú borok elkészítéséhez; miért is változtatnánk? Továbbra is a friss, illatos fehérek fognak dominálni, a tramini és a rizling közülük is kiemelkedik, emellett a rozék szerepét tudnám hangsúlyozni. A vörösborok aránya némileg csökkenni fog az elkövetkezendő években, viszont kékfrankosból szeretnénk telepíteni többet majd, mivel úgy gondolom, hogy ez a fajta egy újabb kitörési pontot jelenthet Magyarországnak – összegzi gondolatait Árpád.
Túránk végén már erősen délre jár a nap, a birtokon dolgozó munkások is lassan hazaszállingóznak a tomboló hőség elől. Mi is így teszünk annak reményében, hogy nemsokára újra visszatérhetünk ide, ahogy egyik kollégám mondta volt, Tolna Svájcába.