A hűvös idő ellenére is mondhatni „telt ház” van a kirakodó vásárban, egy gyors eszpresszóval a mobil(!) Illy kávézóból vágunk neki a Borok utcája felé vezető útnak. Útközben hol kürtőskalács, hol gesztenye illatú felhőket kerülgetünk, utóbbinak a harmadik találkozás után nem tudunk ellenállni, és gőzölgő papírzacskóval a kézben, gesztenyézve haladunk tovább.

Lehet szeretni a kisváros ünnepét, (a mi szemszögünkből) főként mióta megjelentek a global vásári kajások mellett a helyi különlegességeket kínáló standok. A kolbászos, meg kenyérlángosos nélkül egyébként sem tudnánk elképzelni egy valamirevaló rendezvényt, de a whiskey-s kürtőskalács nélkül meglettünk volna, de jó, hogy a hangsúly ilyenkor a gesztenyés ételeken van.

Érezni egy öreg hagyomány ápolására és fenntartására tett jó szándékú kísérletet, ami jó alkalom a közösségi élet színesítésére. Ha az alkalom egykori jelentősége megkopott, küldetése okafogyottá vált is, talán a hangulata nem veszett el teljesen. A bemutatók után szétszéledő néptánccsoportok „leányai meg fiai” járkálnak a vásározók között, és egy-egy pillanatra azért bele lehet képzelni magunkat a régi ünnepek világába.

A térség borászai idén nagyobb számban vonultak fel, jó szívvel ajánljuk őket az év más napjaira is, a versendi Kovács-Harmat Pincészetet, a hosszúhetényi Zsótér borokat vagy a helyi erőt képviselő Schiller pincével. Többnyire szerethető, jól iható, nem is drága borok ezek, melyeknek ott a helyük az asztalon az ebéd és a vacsora mellé, akár hétköznapokon is. Pécsvárad azonban nekünk sokszor egyet jelent Walter Gyulával és boraival – amit idén kénytelenek voltunk nélkülözni.