A meghirdetett előadók listája bár folyamatosan változott (így a rendezvény kezdetére Maurer Oszkár például eltűnt róla), mégis abban bíztam, hogy a határon túli borászatok komoly számban képviseltetik magukat, így a megszokott kiállítókon túl egy csomó új és izgalmas borászattal és borral ismerkedhetek meg. Ami azt illeti, volt okom örömre és szomorkodásra is. Az örömöt a horvátországi Drávaszögből érkezett Szabó és Kováts pincészetek képviselték, akiknek a borait már volt szerencsém kóstolni, mi több, a vidéken is jártam már, de most is igazán szép tételekkel örvendeztették meg az érdeklődőket, köztük szép grasevinákkal, de ígéretes vörösborokkal is. Szintén meglepetést okozott a Világi borászat Helembáról. A szlovákiai pincészet telepítéseinél Herczeg Ágnes is segédkezett, a borok pedig olyan ígéretes kezdésnek tűnnek, ami után nagyon komoly folytatást vízionálok. Izgalmas volt Hegedűs Attila érmihályfalvai bakatorja is, ahogy a kárpátaljai tételek között is találtam kedvemre valót, pontosabban olyan borokat, amelyek után úgy érzem újra eljött az ideje egy szakmai útnak arrafelé. (Nem akarok a levegőbe beszélni, a Sass pincészet bakatorja volt az egyik ilyen tétel.)

Nem tudom azonban nem megemlíteni, hogy a szlovákiai borászatok közül sem Bott Frigyes, sem a Kasnyik testvérek, sem pedig Matus Vdovjak nem voltak jelen, a délvidékről beharangozott Móricz Árpáddal (aki nem mellesleg Bácskossuthfalva református lelkésze) és Sagmeister Ernővel sem sikerült találkoznom, de az Arad-hegyaljai Balla Géza és az esemény előtt néhány nappal még jelzett, később visszavont burgenlandi Franz Weninger is fájón hiányzott az asztalok mögül, ahol viszont a jelenlévő borászok a jég hiányáról panaszkodtak, a nagyközönség pedig a meleg borok és a víz hiánya miatt. Felháborítónak tartom, hogy egy a helyszínen megváltott 5000 forintos belépőért cserébe jobb esetben is csak langyos borokat és többségében magyarországi borászatokat kaphatott az, aki ennek éppen az ellenkezőjére, vagyis jó hőmérsékletű tételekre (ez miért nem alap 2018-ban?!) és a határon túli borokra vágyott. Összességében jó hangulatú esemény volt, de a hiányosságok mégis negatív mérleget eredényeztek, amin némi odafigyeléssel sokat lehetne javítani. Mi drukkolunk nekik! (A következő Bormedence 2019-ben: október 26., szombat.)

A főszervező: Krizmanits József (Fotó: Ercsey Dániel)

A sétáló kóstolón túl két mesterkurzussal is várták az érdeklődőket, a szervezők úgy intézték, hogy mindkettőn részt vehessek. Az elsőt John Szabo Master Sommelier tartotta, angol nyelven (alsó fotónkon). John karizmatikus előadó és nagy tudású borguru, a Volcanic Wines című nagysikerű könyv szerzője, így mi más is lehetett volna a témája, mint egy vulkanikus borvidék, jelen esetben Badacsony és egy emblematikus fajta, a kéknyelű. Az előadás szakmai része kifejezetten izgalmas volt, az ásványosság fogalmát cincálgatta, azt, hogy vajon mi okozza a különböző ízeket a borokban, pontosabban azokat az ízeket, amelyeket ásványosnak tartunk, valamint láthattunk egy izgalmas bevezetést is, gyönyörű fotókkal illusztrálva, a világ legfontosabb vulkanikus borvidékeiről is.

A kóstoló viszont, vagyis a 14 bor, nem váltotta meg a világot. Laposáék 2017-es kéknyelűje, a Németh Pince 2005-ös édes kéknyelűje és Szeremleyék 2006-os kéknyelűje mind izgalmas és szép borok voltak, de sajnos néhány bántóan rossz és hibás bor is bekerült a sorba, ami nem csak a kéknyelű (no meg a rózsakő, budai zöld, zeusz, vulcanus) nevet nem lendítette előre, de megkockáztatom, hogy Badacsonynak is inkább ártott, mint használt. Nem tudom, hogy ki válogatta a borokat, de ebben még bőven van hová fejlődni! Ráadásul az asztaloknál négy emberre jutott egy köpőcsésze, amit a mesterkurzus után, vagyis a következő kóstoló előtt csak a kérésemre ürítettek ki, a Hargita Gyöngye víz pedig bár finom és igen ízes, éppen ezért megítélésem szerint teljesen alkalmatlan egy ilyen kóstoló kísérőjeként. A szalvéta hiányáról már beszélni is felesleges.

A második mesterkurzust Szakács-Orha Imre tartotta Szatmárnémetiből. A kóstoló egészen más mederben zajlott, mint a korábbi. Kevesebb mosoly, több szőlészeti adat, kevesebb sárm, sokkal több interakció, inkább volt egy közös borsulis kóstolás, mint egy előadás. Ám ez nemhogy levont volna az értékéből, sőt(!), így vált igazán érdekessé az egész! Ráadásul Imre olyan borokat válogatott össze (a téma a fekete leányka szőlőfajta volt), amire még Romániában is felkapnák a fejüket a borítészek! Megtudtuk, hogy a fajta bár jó cukorgyűjtő, de a tanninjai jó esetben is csak közepesek, ezért házasították gyakran merlot vagy cabernet sauvignon fajtákkal. Biztos, hogy nem egy Feteasca Alba mutációról van szó (a szőlőfajta román neve Feteasca Neagra), Románia fő autochton kékszőlőfajtája amit mintegy 3000 hektáron termesztenek, de Moldáviában is van belőle majd 1500 hektár. Sajnos a romániai klónszelekció nem történt meg, így csupán 7 klónja ismert, de mindegyik klón magában hordoz egy a túl korai szüret esetén megjelenő intenzív zöldes íz- és illatjegyet, ami oda juttatta a fajtát, hogy még a szakírók szerint is fajtajegy a zöldesség, még 15% alkohol mellett is! (Ebben egyébként az előadót a chilei carménère borokra emlékezteti, amiben én is teljesen egyetértek.) Legfontosabb íz- és illatjegyei a szilva, a meggy és a fűszeresség.

Aki a borokra is kíváncsi, az jöjjön vissza néhány napon belül, amikor a fekete leányka mesterkurzuson született borleírásaim mellé a pincészetekről is ejtek néhány szót!

Az egy jelzett fotó kivételével a képeket a Bormedence Facebook oldaláról metszettük.