Szőlő nélkül nincs bor. A borászatok jelentős részének presztízskérdés, hogy saját szőlővel, szőlőtermő-területekkel rendelkezzenek. A telepítéstől kezdve a művelési mód megválasztásáig felügyeljék és neveljék a szőlőt. Úgy gondolnánk, a saját szőlő gondozása magától értetődő. Nyilvánvaló előnyök ide vagy oda, a saját ültetvény létesítése, fenntartása és művelése költséges dolog, melyet sok borászat nem engedhet meg magának a kívánt mértékben. Magyarországon sem ritka, hogy egy-egy borászat vásárolt szőlővel dolgozik. Kicsiktől a nagy borászatokig majdnem mindenki vásárol fel szőlőt, sokszor jelentős mértékben. A szőlőtermelő ágazat mégis nagy nehézségekkel küzd: bár a gazdák igyekeznek jó minőségű szőlőt biztosítani, részben az utóbbi évek kiszámíthatatlan időjárása, részben az olykor arcpirítóan alacsony felvásárlási árakat ellensúlyozó termésnövelés, részben az értékesítés bizonytalansága miatt, a kölcsönös bizalomra épülő üzleti kapcsolatokat nehéz kialakítani.

Jelentős szőlőterület mellett saját, egyre sikeresebb borászattal is rendelkezik a siklósi Brunyai Családi Pince. A tulajdonos, Brunyai Árpád 1996-ban tette le a vendéglátós kötényt, hogy édesapja váratlan elvesztése után maga folytassa a tevékenységet, és kis hobbiborászatból komoly, jelenleg évi tizenötezer palackot értékesítő pincészetet hozzon létre. Mára az egyhektáros területet a többszörösére növelte, s emellett egy negyven hektáros ültetvény (melynek termését szőlőként értékesítik) művelését is irányítja feleségével, a szőlész- borász és környezetgazdálkodási agrármérnök Gaál Dórával. Az eredeti elképzelések megvalósításához már közel járnak, néhány éven belül, tízhektárnyi terület megvásárlásával, az értékesítésre kerülő palackszám növelésével és az új feldolgozó elkészültével teljesedik ki a borászat.

„Ha kell a traktorban ülünk, ha kell bort fejtünk. Igyekszünk mindent magunk elvégezni” – jelzi Brunyai Árpád, hogy bár vannak alkalmazottaik, náluk szó szerint kell érteni a családi pincészet jelzőt. Az Akasztófa dűlőben található pince és fogadótér építésében maga is részt vett, majd olyannyira beleszeretett a helybe, hogy elvetve a panzió tervét ideköltözött a családjával. „Tíz, tizenkét fajtával dolgozunk, a Kadarka telepítését most fejeztük be. Szeretem a komolyabb, férfiasabb savakkal rendelkező borokat, így nagy lehetőséget látok a kékfrankosban, hárslevelűben, rizlingekben. A portugiesernek ott a helye egy borvidéki pincészet kínálatában, de be kell látni, hogy bár gyorsan pörög és fontos szerepe van egy pincészet megélhetésében, ugyanarra a termőtalajra jobban megéri cabernet franc-t telepíteni, ha az borként talál vevőre.”

A Brunyai borok 90 százalékát helyben értékesítik, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a vendéglátásra. Törekednek arra, hogy a minőség is jó legyen, de az ár se legyen túl magas. A megtermelt szőlő nagy részét azonban eladják. Nincsen vágyuk és kapacitásuk egy ekkora mennyiséget felszívó borászat működtetésére. Számos neves villányi pincészetet tudnak a vásárlóik között, hiszen évről-évre és megbízható minőségben szállítják a (később aranyérmes borokká érő) szőlőt. Nyitottak a borászatok egyéni kéréseire, a nevelt szőlőt pedig mindig ellenőrizheti a megrendelő.

„Kizárólag eladásra termelni a szőlőt nem éri meg” – vázolja fel a képet Gaál Dóra. „Sokan, akik eladásra termelnek, nem nézik a minőséget, csak a mennyiséget. Számos felvásárló választja inkább az olcsóbb szőlőt, ha a minőségi termésnek magasabb az ára.”

Gyakori jelenség az is, hogy a prémium és alapkategóriás szőlőket ugyanazon az áron vásárolják fel. A mostani állapotok szerint, ha egy ültetvény élettartamára 30 évet számolunk, a termelőnek nem éri meg a telepítés. A jelenlegi árak mellett, ha a szőlő amortizációs költségét is belevesszük, harminc év alatt gyakorlatilag a befektetett tőke térül csak meg, a termelő szinte ingyen dolgozott. Ha ki kell vágni a tőkéket, nincs miből újra telepíteni. Segítene már az is, ha a felvásárlási árat nem kilónként, hanem hektáronként határoznák meg, hiszen a telepítési és művelési költséget sem kilóra, hanem hektárra mérik. Az ágazat azonban egyelőre kiszolgáltatott a piacnak. Sok szőlőtermelő azért kezd borászkodni, mert az jóval jövedelmezőbb foglalkozás. Ez azonban jelentős beruházást igényel, nem beszélve a piac kiépítésének nehézségeiről.

„A szövetkezeti rendszer megoldást jelentene, ha az emberek megbíznának egymásban” – ért egyet a kérdésben a házaspár. Akár 80–100, egy-két hektáros szőlőgazda között lehetne létrehozni az együttműködést, így együtt már jelentős érdekképviseleti erőként tudnának megjelenni. A bizalmatlanság mellett nagy tőkehiány is sújtja az ágazatot, kevés a befektető. Nem éri meg szőlőbe fektetni a pénzt, de legalábbis vakmerőnek kell lennie annak, aki mégis így dönt.
 
Pedig Stier István pont azért hozta létre Villányi Bor – Barátok Kft. nevű cégét, hogy egy Magyarországon szokatlan, nyugaton elterjedt minta alapján segítse borászokat és szőlészeket. A vállalkozó kezdésnek három, kevésbé ismert borászat összefogását kívánja elősegíteni a termelésük racionalizálásával. Nem csupán tőkebefektetésről van szó: abban kívánják erősíteni a feleket, amiben erősek és hatékonyak, megkímélve ezzel őket a felesleges kockázattól. Szőlőfelvásárlással és -termesztéssel, értékesítéssel, a feladatok specializálásával arra törekednek, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért.

„A problémák közösek” – magyarázza Rideg Gábor, az összefogás egyik „belső” motorja. „Bizalom, tradíció, szakértelem. Ez nem erőszak a termelőnek, hanem egy lehetőség. Mi a profitnak a borászok fejlődését, és egy borértékesítői hálózat kiépítését számoljuk.” Rideg a franciaországi gyakorlatot hozza fel példának, ahol a chateau-k nagy része nem foglalkozik az értékesítéssel. A kereskedőházak azok, melyek 1855 óta felvásárolják, kategorizálják, népszerűsítik, piacra helyezik és eladják a borokat. A termelőknek elég a munkájukra koncentrálni, biztos egzisztencia mellett. Nem titkolják, a céljuk egy hasonló Kereskedőház megalapítása Magyarországon. Rideg Gábor úgy véli, hogy a magyar piac ki fogja kényszeríteni a változásokat.

Brunyai Árpád nagy lehetőséget lát az összefogásban. Mint megosztotta velünk, jövőre elkészül a pályázati támogatással megépülő új feldolgozó, érlelő és bortároló, növekedni fog az értékesíthető palackjaik száma. A szőlőtermelőként és borászként a két ágazat problémáit egyaránt ismerő férfi szerint az együttműködésre azért is szükség van, mert a megnövekedett mennyiség értékesítése már neki is okozna fejtörést.