Nyitókép: Aleksandrovac (fotó: Ercsey Dániel)

Reggel hétkor teljesen egyedül reggelizni egy hotelben szürreális és ijesztő élmény. A buszon aztán már gyűlik a nép, a Balkán összes fontos borszakírója itt van, régi barátaim, jó látni őket. Az elmúlt évek fejlesztései miatt most már Čačakig autópályán lehet csapatni, gyönyörű hegyvidéken át, a kaszálókon bárányok legelnek, a fehérre meszelt hegyi tanyák mellett sárgul a kukorica levele és színesedik az erdő. Az ideális reneszánsz városokról olvasok út közben, amint lehunyom a szemem és egy pillanatra elszunnyadok, a lengyelországi Zamośćban találom magam.

Panoráma a Gubovac dűlőből, a nap második feléből (fotó: Ercsey Dániel)

Az autópálya véget ér, a zötykölődésre felriadok. Vrnjačka Banja felé haladva a Nyugati-Morava völgye kiszélesedik, a földeken málna, kukorica és szilva váltakozik akácos gazzal és véletlenszerűen felbukkanó, méregzöldre festett udvarházakkal, ahol a földszint ablaktalan terméskő és csak az emelet a lakótér, a tömegéhez képest apró ablakokkal. Mint megannyi apró erődítmény, még ha nem is emlékeztet az Albán-Alpok lakótornyaira.

A Hotel Merkur tényleg sokkolóan ronda (fotó: Ercsey Dániel)

Az út mellett a helyiek teherautók platóiról árulják a káposztát. A városka az első benyomások alapján kiérdemelné „a gumiszervizek és kiadó szobák városa“ címet, de meglepően sok videojátékot áruló kirakatot is látni. A központban árnyas sétány, hatalmas betonozott parkoló és Sanghai China feliratú szocreál papírbolt, régi villák és a betonból épült, sokkolóan ronda Hotel Merkur. A képbe jól illeszkedik a narancssárgára festett, neobizánci stílusú ortodox templom és a százéves gesztenyefák alatt megbúvó romos filagória. A levegő harapható, kissé hűvös és tagadhatatlanul hegyvidéki, az utcára nyíló boltokban szőlőt, pizsamát és bureket kínálnak.

Neobizánci templom Vrnjacka Banjaban (fotó: Ercsey Dániel)

Az első borászatban (Grabak) bár a név alapján druida tölgyligetre számítok (a grab szerbül tölgyet jelent), medencék, mesterséges vízesés és teniszpálya fogad. A víznek, ami nyilván kapcsolatban áll a fürdőváros híres gyógyvizével, átható szaga van. Emlékeztet a gyerekkoromra, amikor egy általános iskolai osztálykiránduláson a soltvadkerti tónál éppen olyan íze volt a csapvíznek, mint amilyen ennek az illata. Vasas, jódos, fémes jellegű. A többséggel ellentétben imádtam.

Grabak Prokupac barrique 2017

Aranyérmet kapott a Decanter borversenyén, végül is nem állok távol tőle, hogy a saját koordinátarendszeremben is egy gyenge (ám csillogó) aranyérmet adjak neki. Illatában szilva és áfonya, szederrel, szegfűszeggel és nedves fával. Kóstolva nagy test, feszes és picit még szárító tanninok, kerek savak, az ízképet a fekete bogyós gyümölcsök uralják. Az alkohol rendesen befűt a végén. 87/100 pont

Szőlők a Gabak borászatban (fotó: Ercsey Dániel)

Továbbindulva Aleksandrovac felé a táj ismerőssé válik. Tavaly ilyenkor errefelé vitt Spasić úr kocsival és felderült az arca, valahányszor prokupac ültetvényt látott. A város egy év alatt nem sokat változott. A különbség annyi, hogy most nappal érkezem, így látok is belőle valamit. A kóstolók a szokott mederben folynak, végig kell nézni a kóracél tartályokat, hümmögni a hordók láttán, megkérdezni a borászt, hogy hány hektáron gazdálkodik, de az egésznek a végén úgyis a bor dönt mindenről. Ha jó, akkor kell mellé a történet, a borász személyisége. Ha rossz, akkor tökmindegy.

Gaga Ivanović a tökéletes vendéglátó (fotó: Ercsey Dániel)

A kései ebéd töltött káposzta, érdekes, hogy akárcsak a románok, a szerbek is szármának (sarma) hívják, kicsit édeskés, de zseniálisan passzol a házigazda (Budimir) 2011-es rajnai rizlingjéhez. A kókuszos süti is szuper, kár, hogy a kávéra már nincs idő. Sűrű a program és úgy tűnik, hogy míg én kezdem levetkőzni a németes mentalitásomat és simán maradnék egy ristretto-ra, kockáztatva az esetleges késést, Tomislav, akiből hónapok alatt sem tudtam kiimádkozni az út programját, átveszi a szerepemet, állandóan az óráját nézi, végül elszakad nála a cérna, felpattan egy hangos „mennünk kell“ felkiáltással és kiviharzik a szobából.

Budimir Riesling 2011

Mély arany szín és visszafogott illat, érintésnyi petrollal, körtével és mangóval. Elegáns savak, telt, érett karakter, sárga húsú gyümölcsökkel és virágporral az ízében. Érlelt, régi stílusú rizling szép kivitelezéssel. A lecsengésben narancshéj és kandírozott citrom. Most van a csúcsán! 88/100 pont

Indulhat a party az aleksandrovaci bormúzeum előtt (fotó: Ercsey Dániel)

Mondjuk ami ezután jött, azért megérte sietni. Húsz perces séta egy meredek kaptatón a Gubovac dűlőbe, sok-sok prokupac és elképesztő kilátás, no meg szelfiző borszakírók mindenfelé.

Szelfiző szakírók (fotó: Ercsey Dániel)

Gaga Ivanović a szokott módon vár, a frissen sült kenyér, a mindenféle krém és pástétom és a szilvás rétes elképesztően finom, ő maga pedig a város legsármosabb vendéglátója. Végül a helyi bormúzeumban zárjuk az estét, az aleksandrovaci nobilitások felvonulnak, beszédeket mondanak, aztán indul a szabadtéri kóstoló élőzenével. Kár, hogy nyolc fok van, amiben az a kisebbik baj, hogy a borok ihatatlanul hidegek, de úgy fázom, hogy szinte vacogok. El is menekülök egy közeli kávézóba, ott várom ki a busz indulásáig hátralévő két és fél órát két szlovén, egy macedón, egy szerb és egy forró tea társaságában.

A nap zárómeglepetése, egy vinotéka kirakata Aleksandrovac központjában (fotó: Ercsey Dániel)

Ha tetszett az útinapló, itt elolvashatja a hat napos út többi beszámolóját is: 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap