Nyitókép: a szálloda belső tere (Fotó: Ercsey Dániel)

Bevallom elfogult vagyok. Wolf András nem csak a nagyobbik lányom kedvence volt a TV2 Séfek séfje c. műsorában (ahol, mint a mellékelt fotó is mutatja, a kék csapat vezetője volt), de anno én is csináltam vele interjút a BORIGO magazinba (a Séfasztal indult akkoriban, legalább 10 éve már) és meggyőzött a minőség iránti elkötelezettségével és a szakmához szerintem feltétlenül szükséges alázatával. Egyszóval a talán legjobb hazai chef vezette konyha látott vendégül minket egy három fogásos menüre.

A fotót az Origo oldaláról vettem kölcsön

Tudom, nem biztos, hogy Wolf Andris főzött. Azt is tudom, hogy ezek a csoportos menük talán nem a konyha kínálatának legjavát adják. De abban is biztos vagyok, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy nagyon leadjanak a minőségből, főleg annak fényében, hogy számtalan nemzetközi újságíró volt a bírálók között.

A vacsora a VinAgora kísérő eseménye volt (Fotó: Ercsey Dániel)

Maga az épület tényleg legendás, akárcsak a kávéház, ahol egykor a Nyugat törzshelye volt. Engem mindig is kicsit taszított ez a mérhetetlen arany, az egyik román kolléga meg is jegyezte, hogy „minden szuper, csak egy kicsit túlzó“, ami a bukaresti borverseny cigányzenés világa után talán érthető is.

A díszítés arany, arany és még egy kis arany... (Fotó: Ercsey Dániel)

Az előételnek kapott libamáj állaga kiváló, semmi nem nyomja el az alapanyag ízét, amikor már töménnyé válna, akkor az enyhén savanykás hagyma oldja fel a problémát. A répa püré is hasonló funkcióval bír. A kenyér állaga sem rossz, bár lehetne kissé frissebb, ropogósabb. Az egyetlen probléma az étellel az adag. Egyszerűen túl sok, tömény, eltelít, bevallom, hogy csak a felét ettem meg. A hozzá felszolgált Geszler Vértes kincse 2020 tökéletes választás, jól kiegészíti az ételt.

Fotó: Ercsey Dániel

A főétel állaga kiváló, minden bizonnyal életem legjobb rozé kacsamelle. A közepe rózsaszín, de egy cseppet sem véres, nem rágós, tényleg tökéletes. A sziklás jus csak aláfestés, a maceszgombóc viszont talán túlságosan is visszafogott az én ízlésemnek, kicsivel több fűszerrel el tudtam volna képzelni. Bornak én a Világi pinot noir terroir selection 2018-at választottam, ami egyértelmű újvilági stílus, a hazai pinók közül a Pannonhalmi Főapátság bora áll hozzá a legközelebb. Jó választás, bár a többiek azt mondták, hogy a Schieber merlot még jobb volt hozzá.

Fotó: Ercsey Dániel

Végül a desszert, ami tényleg ropogós, de nekem túl édesnek bizonyult. Nem tudom, hogy a körte hol kellett volna, hogy felbukkanjon, a mogyoró uralta az ízt, de sajnos csak a rendkívüli édessége maradt meg bennem és ezen a Grand Tokaj Amethyst 2018 sem tudott enyhíteni.

Fotó: Ercsey Dániel

Összességében elmondható, hogy minden ételnek tökéletes volt az állaga, talán az eddigi legjobb, de mégis mindenben volt egy egészen pici kivetnivaló is. Ha a New Yorkban ez az átlag, vagy inkább a csoportos menü, akkor feltétlenül vissza kell térnem egy á la carte vacsorára is!

Fotó: Ercsey Dániel

Belső tér: 10/7

Kiszolgálás: 10/10

Ételek: 10/8

Borlap: 10/10

Ár-érték arány: 10/9