Kérem Várjon!
Hírek
Egri csillag fellövés
bori
2019 March 22.

A IX. Egri Csillag Fellövésnek ismét a Líceum adott helyet. Az Egri Tavaszi Fesztivál nyitóprogramjának eseményén húsz egri termelő kínálta 2018-as egri csillagját.

Már hagyomány, hogy az első palack egri csillag - mely idén a Besenyei Borház borát tartalmazta -, a Végvári Vitézek kíséretében jut el a várból a Líceumba. A menet megérkezése után Habis László polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki úgy fogalmazott: Eger számtalan értékkel rendelkezik, de ami igazán mindannyiunké, ami minden egrit összeköt, az az egri bor és borkultúra.

Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora kiemelte: a Líceum, és annak patinás Díszterme a kezdetekkor helyszínt, ma már otthont ad a programnak. Köszönetét fejezte ki a borászoknak azért, hogy ilyen sokan fontosnak tartották a megjelenést, és külön örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egyetem borát is megkóstolhatják a program résztvevői.

Dr. Lőrincz György borász, az Egri Borút Egyesület elnöke úgy fogalmazott: az egri csillag megszületése egy valóban fontos felismerés által táplált közösségi akarat gyümölcse, amely bevonult az Egri borvidék történetébe. A tavalyi év termésére vonatkozó kérdésünkre úgy válaszolt: 2018. nagyon kedvező év volt, érett, aromákban gazdag gyümölcsökből lehetett bort termelni.

Az est folyamán az egri csillagok mellett egri bikavéreket is kóstolhattak a vendégek, miközben a Snidero Quartet együttes, majd Báder Elemér zenélt.

Résztvevő borászok:

  • Almagyar Érseki Szőlőbirtok
  • Besenyei Borház
  • Bolyki Pincészet
  • Dula Pincészet
  • Egri Csillagok Zrt.
  • Eszterházy Szőlőbirtok
  • Gál Lajos Pincészete
  • Gál Tibor Pincészet
  • Hagymási Pincészet
  • Juhászvin
  • Ostorosbor
  • Petrény Winery
  • Simon Pincészet
  • St. Andrea Szőlőbirtok
  • Tarjányi Pince
  • Thummerer Vilmos
  • Tóth és Tóth Pincészet
  • Tóth Ferenc Pincészet
  • Varga Pincészet
  • Varsányi Pincészet
banner