Kérem Várjon!
Cikkek
Borozó busók
Borverseny a mohácsi Sokac-körben
zoranka
2009 March 11.

Előtte még nem voltunk a mohácsi Sokac-körben. Nem is tudtunk, mire számíthatunk. Erős prekoncepcióval dühödt busók keménysavú boraira számítottunk, majd csalódnunk sikeredett. Még aranyakat is osztogattunk, némely bornál vastagon fogott a ceruza, de hát persze azt is be kell vallanunk, hogy volt olyan bor, amibe nem kóstoltunk bele. Szerencsére nem sok. Egy mohácsi délelőtt krónikája, a végén erősen csípős sokacbabbal.

Busszal érkeztünk Mohácsra. Meglehetős szélben, úgyhogy az első szimpatikusabb kávézóban leálltunk, azaz leültünk egy eszpresszóra. Pascucci, nagyon kellemes csalódás volt, ritka a jó kávé, de akkor legalább nagyobb az öröm. Egy Aranycipó-üzletben rendelem meg reggelinket, miközben emzé kolléga a szemközti bankautomatával küzd meg. A végén azért nyert is valamit.

A Sokac-kör borversenye már régi hagyomány, most új szervezővel, Horváth Zoltánnal. Nyolcvan bor vár ránk, két zsűri, 5-5 szigorú tekintet. A vegyesfehéreket megosztották, majd pár ritkaság után nekünk a chardonnay-sor, a másik asztalnak az olaszrizling jut. Kilenc arany, ebből csak öt a helyi bor, a többiek vendégjátékosok. Aranyat kapott: Tomin József Irsai Olivér 2008, Planina Borház Cirfandli 2008, Manga László vegyes I. fehér 2008, Manga László vegyes II. fehér 2008 és Bagó Béla vegyes fehér 2008 bora.

 

A vöröseknél aggódunk, majd reménykedünk és a végén elégedetten cuppantunk. 31 mintából 10 arany, nem rossz arány. A fehéreknél 53-ból lett 9... A vörös körön persze mindössze négyen voltak helyiek aranyosok, a többiek nem Mohácson termelték a szőlőt. Jómagam pár cabernet franc és kadarka mintával voltam a legelégedettebb, szépek voltak, meg kell hagyni.

Vörösért kaptak aranyat: Planina Borház Cabernet Franc 2007, Sztepanov Radován Kadarka 2007, Planina Borház Cabernet Franc - Kékfrankos Cuvée 2007 és Bárdos Pince Cabernet Franc 2008.

Összességében nem volt semmi gondunk, sokkal inkább kedves, kellemes, falusi borversenyek hangulatára emlékeztető, de jobb borokkal előrukkoló verseny. A délelőttöt sokacbab koronázta, nekem heveny csuklási rohamokkal, mivel a paprika és a víz aránya egy az egyhez volt lényegében. A kenyér finom volt, sokat ettem belőle, de ebéd utánra már nem maradt eszköz a kóstoláshoz: a nyelvem ideiglenesen lebénult a kapszaicintől...

A teljes eredménylista letölthető innen: fehérek és vörösek. (A pirossal jelölt borok versenyen kívül értek el eredményt.)

 

banner