Kérem Várjon!
Hírek
Borhotel nyílt Szekszárdon
szaboberni
2014 October 14.

A szekszárdi belvárosban nyílt meg a Mészáros Pál Pincészete nevével fémjelzett Hotel Merops, amely várhatóan enyhíti majd a szekszárdi borturizmus szállásgondjait. A színvonalas, négycsillagos szállodában étterem is üzemel majd, de kisebb wellness részleg is szolgálja a vendégek kényelmét.

Az utóbbi években Szekszárdon jelentős fellendülés volt tapasztalható a borturizmus, illetve a borra épülő turizmus területén. Arról viszont már korábban is beszámolhattunk, hogy szálláshelyek tekintetében komoly elmaradásaink vannak. Sok kisebb szálláshely szűnt meg az elmúlt időszakban, az egyetlen nagyobb hotel, a Gemenc Szálló pedig 2010-ben végleg bezárta kapuit. Az egykor szebb napokat megélt 90 szobás, kétcsillagos szálloda 200 fő befogadására volt alkalmas, mely a vadászturizmus révén orszászerte is ismert volt, és Szekszárd városképének részét képezte. Jelenleg csak az alsó szint üzemel, sajnálatos módon Kínai Áruházként.

Néhány vendégháztól és kisebb hoteltől, apartmantól, valamint a borászok saját szállásaitól eltekintve - melyek jellemzően külterületen helyezkednek el -, a turisták elszállásolása évek óta problémát jelent a városban. Ezt a piaci rést kívánja kiszolgálni a Hotel Merops Mészáros Szekszárdon.

2013. augusztus 6-án ott voltunk az alapkőletételen, most pedig 2014. október 6-án az ünnepélyes megnyitón.

Azt már tavaly is megírtuk, hogy a Mészáros Borház Borászati Kft. 70%-os, azaz 494 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a 695 milliós beruházáshoz. Maga az épület 2363 négyzetméter alapterületű, mely egy 22 szobás szállót, egy 70 fős éttermet és egy 150 fős konferenciatermet foglal magában. Az épületegyüttes két részből áll, ahol az egyik része a recepcióval a Kossuth Lajos utcára, a másik része, az étterem főbejáratával a Rákóczi utcára néz. A két épületrészt egy parkosított udvar köti össze. Mindezeken felül egy wellness részleg, valamint a kerékpárturizmus élénkítését szolgáló kerékpár kölcsönző és tároló is kialakításra került.

A négycsillagos belvárosi szállodát Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár, Horváth István, Szekszárd polgármestere, valamint Mészáros Pál tulajdonos avatta fel ünnepélyes keretek között. Mint azt hangsúlyozták, a hotel a borra alapozva egy komplex szolgáltatást tud nyújtani. Reményeik szerint ez nagymértékben javítani fogja Szekszárd versenyképességét, hiszen az ilyen volumenű beruházások vonzóvá teszik a várost az ide látogató turistáknak. Ráadásul nem csak hazai szinten gondolkodnak. A luxusszállóval a külföldi vendégek elérése és megszólítása is célként lebeg a szemük előtt.

Végezetül néhány szó a hotel elnevezéséről. Lehet, hogy többeknek ismerős lesz a történet, hiszen Mészárosék bort is neveztek el a madárról, mégpedig a pince csúcscuvée-jét. A dűlő, ahonnan ehhez a házasításhoz szüretelik a szőlőt, egy meredek domboldalon található, ahol több helyütt a szőlősorok közt a lösz nyílt falakat képez. Ezekbe a falakba vájja évről évre fészkelőüregét a Merops apiaster, azaz a gyurgyalag. És  azon túl, hogy hazánk legegzotikusabb színekben pompázó, valamint a Szekszárdi borvidék jellegzetes vonuló madara a gyurgyalag, miért jelentős ez? Mert azokon a területeken ahol fészkel, nem vagy alig károsítják a szőlőt a kártevők, hiszen a madár kicsinyeit ezekkel a rovarokkal táplálja. Igazi szimbiózis ez madár és ember között, hiszen neki köszönhetően a család elkerülheti a rovarölő szerek alkalmazását. Nem csoda hát, hogy megemlékeznek róla.

A Hotel Merops október huszadikától fogadja a vendégeket.

banner