Kérem Várjon!
Hírek
Bemutatkozott a Dunakanyar Borút
bori
2023 May 11.

Május 4-én Szentendrén, a MűvészetMalomban tartotta első sajtótájékoztatóját, szakmai és közönség borkóstolóját a Dunakanyar Borút.

Hét évvel ezelőtt indult útjára Nagymaroson a Szent István Napi Borünnep, melynek egyik fő célja a figyelem felhívása volt a Dunakanyar szőlészeti-borászati hagyományaira. Volt mire, hiszen a területen az 1700-as évektől a filoxéravészig virágzott a borkultúra, a szentendrei kadarka, a rácürmös, a vörös aszú, a rádi furmint, a bogdányi dinka, a nagymarosi Hénigli, és ugyanitt az 1893-tól működő Dr Willibald pezsgőgyára mind erről tanúskodik.

A Dunakanyar Borút különlegessége, hogy ellentétben más borutakkal, nem kötődik egy kifejezett borvidékhez sem, és nem szabja határát országhatár. Szervezőegységük a Dunakanyar, mely művészettörténeti, és történelmi emlékekben Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, turisztikai vonzereje mellett természeti adottságai alkalmassá teszik a vidéket a kiváló borok készítésére is. 

A szakmai programon résztvett Dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő asszony, Szentendre, Visegrád, Nagymaros polgármesterei, borszakírók, idegenforgalmi és gasztronómiai szakemberek. Előadást tartott Lőrincz Ágnes a szentendrei Tourinform részéről, Csapody Bence a Cottbus Egyetemmel közös kutatásról számolt be, melyet a „Z” generáció tagjai között végeztek a turizmus területén, majd Kiss Róbert Richárd következett egy könnyed, humoros eszmefuttatással a turizmus-bor-gasztronómia témakörében, végül Geönczeöl Attila röviden ismertette a szőlészet-borászat múltját a Dunakanyarban, amelyre építkezhetnek a jelen borászatai, hiszen kiváló adottságú területekről van szó.

Végül pár szóban bemutatkoztak a pincészetek képviselői, majd megkezdődött a borkóstoló, melyen közel ötven bort lehetett megkóstolni köztük olyan ritka szőlőfajtákból készülteket mint a bogdányi dinka, az ezerfürtű és a mézesfehér.

Sok új ismerettel szolgáló és végtelenül jó hangulatú volt a Dunakanyar borút első bemutatkozása, folytatás következik, hiszen a borút negyedévente tervez további borkóstolókat. A borút tagjainak célja, hogy megismertessék, bemutassák az ide látogatóknak a régió borászati jelenét és elérjék, hogy a Dunakanyar ismét felkerüljön Magyarország bortérképére!

banner