Ahogy az Olvasó megszokhatta, ezen az oldalon kávés témákkal, emberekkel foglalkozunk, ebben a témakörben pedig, az elmúlt, mondjuk 10 év elég viharosra sikeredett, kaptunk hideget, meleget. Eközben a dekádba szorult jócskán eufórikus messiás várás, hagyománytagadás, gőg, megtorpanás, temérdek, régóta várt szakmai fejlődés, és mintha most egyre erősödnének a paradigmaváltás hangjai. Ne szaladjunk előre!

Pedig Európában a 17. századtól, Magyarországon pedig 1714 óta beszélhetünk barista tevékenységről, amikor is bizonyos Cavesieder Blasius, azaz ’Kávéfőző Balázs’, a ma még éppen trendinek tekinthető „streetfood” mozgalmat messze megelőzve kávét kezdett árulni a főváros utcáin. Ugyanakkor jelzi a történész, hogy miközben forradalmi hevületben „Petőfiék lószaros csizmában ugráltak az asztalokon”, a kávéház tulajdonosa az udvaron pörkölte nekik a kávét a szemerkélő esőben. Tehát, kis túlzással kijelenthető, hogy sem nap, sem forradalom nem múlt az ital jelenléte nélkül. Majd az idő múlásával a kávé állandó szereplője lett a többség életének, végigasszisztálva generációk mindennapjait. Hiszen hallhattunk arról, hogy a sparhelten pirultak a kávészemek, kávéfőző hiányában lábasokban készült a zaccos kávé, illetve számomra is meghatározó élmény volt, amikor a szüleim engedték, hogy az „áfész boltok” előterében duruzsoló őrlővel ledaráljam a szemeskávét, majd pedig sok gyermekhez hasonlóan magam is ácsingóztam a kávéval átszűrt kockacukor után a vasárnapi ebédek finom étel-delíriumában.

Aztán mintha szépen, az állandó koffeinmámor ellenére csipkerózsika-álom telepedett volna a magyar kávékultúrára: Egykedvűen dobáltuk a cukrokat a vitatott minőségű, időnként ki tudja hányszor lefőtt, hártyás-hideggé meredt kávékba, miközben sem a szemcseméret, sem a kifolyási sebesség nem volt mérvadó, csak a koffeinhatás, illetve az, hogy találkoztunk egy kávé mellett eltöltött fél óra metszéspontjában, ilyen-olyan ürügyekkel.

A kétezres évek azonban gyökeres változást hoztak, felnőtt egy merőben új generáció, akik éppen megváltani készültek a világot: Az első évtized végére az „újhullámos” lett az új „kézműves”, és kevés, tiszteletre méltó kivétellel ez az irányzat tagadni kezdett minden egyebet a magáénak tudott értékrenden kívül.

Kicsit hasonlított ez az egész ahhoz, amely az 1960-as években az orvoslás háza táján lezajlott: A betegek realizálták, hogy a fehérköpenyes isteneket csupán a lyukas gyomor, a döcögő vese, a rommá tört csont érdekli, miközben hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a szervek körül egy érző, húsba ágyazott lélek dacol az elemekkel. – és ez a lélek figyelmet követel magának!

A kávézók, világot jelentő deszkáin kötényes Titánok, félbetört egyetemi képzések után vagy helyett, egyértelmű konszenzust nem mindig képviselő, különféle tanfolyamok birtokában törtek pálcát hagyomány, historikus emlékek és a fogyasztó természetes óhajai felett.

Félre ne értessék ez a dörgedelem! – a magyar kávés szakmára igazán ráfért már egy forradalmi reformokat hozó megújulás, mind technológia, mind humánerőforrás tekintetében, csak sajnos, az első új-hullám hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy a kávézni vágyó ember egy jól meghatározható gasztronómiai élményért lép be általában az üzletbe.

Aztán valami történt, talán túl drágává vált az idő, az aranyfüst kissé halványabbá lett, amely nem feledtette senkivel sem az elért minőség nagyszerűségét és fontosságát, csak talán előtérbe engedte a lényeget: a kávét a megteremtett gasztronómiai élmény, a körülötte dolgozó felkészült szakértelem helyezi igazán a fénybe, mert az újhullámos éra jótékony hatásaként a minőség egyre inkább alapkövetelménnyé vált.

A hatás-ellenhatás szép törvényszerűsége kapcsán pedig az olasz vonal fiatal szereplői eltökélten erősítik hagyományaikat és próbálnak megújulni a kor elvárásainak megfelelően. Az újhullámos vonal korábbi gőgje pedig olyannyira megszelídült, hogy mostanra már koffeincsökkentett specialty kávé is elérhető, legalább egy trend teremtő, professzionális pörkölő kínálatában, így a molekulára érzékenyek, illetve a késő estében, vagy a nap során gyakrabban kávézni vágyók is örömmel hódolhatnak szenvedélyüknek.

Persze tennivaló maradt bőven, és ez talán rendjén is van így, viszont e felemás világban, a helyenként vérzivatarnak is beillő társadalmi viszonyaink között, láthatóan találunk egy fix pontot, melynek tudatában, mondjuk egy korrekt kávé mellett, kifordíthatjuk sarkaiból a világot.

Cikkünk a Pécsi Borozó 2019/3 számában jelent meg eredetileg.