Autochton fajták

A tavalyi zágrábi látogatáson találkoztunk először a Pag szigeti Boškinac borászat Gegić szőlőből készült borával, akkor egyértelműen meg is választottuk a fesztivál legszebbjének. Idén sem hagyhattuk ki, kóstoltuk a 2011-es és a 2009-es Grand Cru verziót is, nehezen tudnánk dönteni a kettő között. A fiatalabb tétel talán a lehengerlő frissessége, és egészen kivételes savszerkezete miatt egy árnyalattal jobban tetszett, a Grand Cru viszont sokkal koncentráltabb, érettebb jegyeket mutatott. Egyszerre koncentráltak, lendületesek, ásványosak, jó savúak, hosszúak-tartalmasak, de mégis nagyon ivósak. Jól áll a fajtának az érlelés is, még nemesebb ízeket csal elő a borból. A termelője szerint csak ott tud ilyen minőséget produkálni, mi hiszünk neki, de Szabó Zoli azért komolyan elgondolkodik a fajta telepítésén. Hibátlan, nagy fehérborok.

A Cuj Teranja 2010-ből nagyon szép natúr vörösboros jegyeket csillogtat, szépek az arányai, nincsen benne semmi túlzó, jól esik inni is. Elsősorban meggyes jegyek vezetik, sima a tannin, van sok sav, de nem bántó. Üdítő, friss vörösbor.

Gracin 2008-as Babić bora megszólalásig hasonlított egy kékfrankosra, de nem a legszebb, legérettebb, hanem inkább a kissé zöldes, paprikás illatokat és ízeket mutató verziókra. Mély nyomokat nem hagyott bennünk.

Aranyba hajló színű, mély, egészen érett illatokkal bemutatkozó Pošipot kóstoltunk 2010-ből a Grgić Vina standjánál. Ízében is az érettség, a magas alkohol, mély ízek, sűrű glicerinesség jellemezik. Izgalmas, összetett, hosszan boncolgatható tétel, idővel szép ásványos ízek kezdenek kibontakozni, szépen nyílik a levegőn.

Ivica Dobrinčić kétezertízes Šipunját nálunk furmintnak szólítanák, ismerős illatjegyekkel indít, és ízében is hozza a könnyedebbre hangolt furmintok kiváló savait, telt, de könnyen gördülő ízeit. Nagyon szép, arányos, jól elkészített belépő furmint, szívesen kortyoltuk.

2010-es Stina Pošip és Vugava a poharainkba a Jako Vino standjánál. Összességében mindkettő szép bor, de kissé túlságosan is hasonlítanak egymásra, főleg egymás mellett kóstolva őket. A pošipnál erőteljesebb a savérzet, a vugava ízében viszont erőteljesebbek az ásványos jegyek. Egyébként mindkét bor vaskos testtel, krémes-érett szerkezettel rendelkezik, és mindkettőnél ugyanaz a szépen integrálódott, elegáns újfahordós jegy jelenik meg ízben.

Az egyik legszebb édes bor volt a Kozlović kétezertízes Muskat Momjanski. Nagyon szép, visszafogottan illatos bor, elegáns a szerkezete, nagyon szépen megőrzöttek a savai, van lendülete, tele van érett gyümölccsel, hibátlan a cukor-sav egyensúlya. Nagyon szép édes bor.

2008-as Pagadebitet az Orbiteljska Vinarija Kunjasnál kóstoltunk, elsőre a kellemes, sajtra emlékeztető illatok tűnnek fel, aztán az erőteljes, de szerkezetbe illő savérzet. Van mellette egy egészen érdekes, simogatóan érdes tanninérzet, jó nagy adag friss gyümölcs és kitűnő arányok. Egyedi, lendületes, szép vörösbor.

Plančić két fehérborát, egy 2009-es Bogdanušát és egy 2008-as Parčot kortyoltuk, magyar szájnak nagyon déliek ezek a fehérek, de kétségtelenül nagyon egyediek, izgalmasak. A bogdanuša egészen mély, magával ragadó és számomra teljesen beazonosíthatatlan illattal rendelkezik, ízében nehéz, testes, sok alkohollal és túlérett gyümölccsel, valamint az illatból átmentett egyedi jegyekkel. A parč illatában kréta és citrusok, sokkal szebb-élőbb savak, egészen lendületes. Újra és újra kóstolva egyre inkább furmintra asszociálunk, szép, különleges fehérbor.

A Vinarija Štamparnál két furminttal ismerkedtünk, egy friss 2011-essel és egy jégborral 2007-ből. A friss Pušipel Classic nagyon szép bor már most, a megszokott furmintnál illatosabb, elsősorban virágok jellemzik, nagyon szépek a savai, a végén talán egy leheletnyi maradékcukor kerekíti, szép a szerkezet, lendületes a korty. Sok gyümölcs is van benne, tartalmas, de egy percre sem nehezedik el, nagyon szép munka. A Pušipel Prestige illata nagyon sokat ígér, aszalt gyümölcsökkel, mézzel és szép hűvösséggel, de ízében egy kicsit már kezd szétesni, az édes ízek mellett leépülőben a sav és a frissesség.

Nagy kedvencünk Edi Kante is, minden évben szívesen kóstoljuk borait. Most egy kézműves-biodinamikus pezsgővel kezdünk nála, Brut Kante KK névre hallgat, és az egyik legszebb pezsgő az egész hétvégén. Abszolút natúr, letisztult az illata és az íze is, egyedi aromákkal, nem tolakodó, pont annyira illatos, hogy felkeltse az érdeklődést. A megszokottnál picivel kevesebb és kevésbé szúrós szén-dioxid gyöngyök, ez is jól áll neki. Egyedi, abszolút nem divatos pezsgő, nagyon jó inni. 2009-es Vitovskája ugyanezt az egyedi, ismeretlen illat és íz világot hozza. A teste egészen nagy, ízében lágy, de valahogy mégsem laposodik el, találni benne lendületet. Illatában nagyon erőteljesek a karsztos jegyek, ízben is ott vannak a korty végén. Egyedi, izgalmas bor.

Az Azienda Cantarutti-nál egy 2010-es Ribolla Gialla-val kezdünk. Nagyon szép, kristálytiszta illatok, elsősorban sok-sok érett gyümölcs, de vannak virágok is, nagyon kedves, nagyon érett. Ízben sem okoz csalódást, ugyanez a gyümölcsösség köszön vissza, nagyon szép, lendületes savakkal, hibátlan szerkezettel. A 2003-as Schioppettino önmagában is megérne egy teljes bejegyzést, nagyon különleges tétel, lényegében csak Friuliban lelhető fel, azon belül is Collio Orientali sajátja a szőlőfajta. Színe alapján talán pinot-ra tippelnék, kilenc éves kora ellenére nincsen benne semmi nyoma a kornak. Illata nehezen beazonosítható, de mindenképpen van benne egy nagy adag (erdei) piros bogyós, nagyon szépe érett és a kitűnő ászokolás jegyei (18 hónap barrique). Szájban a savai és nem a cserek vezetik, az észlelhető csersavak teljesen simák, szépen egészítik ki a szerkezetet. Egészen simogató a korty, sok-sok piros gyümölccsel, nagyon hosszú lecsengéssel. Hosszú órákig lehetne szálazgatni-elemezni, nagyon arányos, érett, kivételesen elegáns vörösbor, a hétvége legemlékezetesebb boros élménye, nem kérdés.