Kérem Várjon!
Hírek
Átadták „Az MTA Bora 2015” díjakat
bori
2015 March 31.

Hatodik alkalommal hirdette meg „A Magyar Tudományos Akadémia Bora” cím elnyerésére kiírt bormustráját az MTA. A minősített országos borversenyen a borértő tudósokból álló bírálóbizottság két kategóriában, ezen belül összesen hét alkategóriában hirdetett győztest. Az idei bormustrán különösen a vörös- és a desszertborok nyerték el a bírálók tetszését, a vörösborok esetében döntően szekszárdi és villányi tételek.

45 magyar pincészet és borászat 110 bora közül választották ki azt a hetet, amely egy éven keresztül viselheti "Az MTA Bora" elismerő címet. Felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, középkategóriában pedig száraz és félszáraz, illetve félédes és édes fehérborokat, valamint száraz vörösborokat és rozékat rangsoroltak a bírálók.

A bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt. Az alelnöki posztot Niszkács Miklós újságíró, a Magyar Bor Akadémia alelnöke töltötte be, tanácsadóként pedig Sánta Zoltán, a Borkollégium lektora működött közre a versenyben.

A bizottság tagjai voltak: Csizmadia András borszakértő, gasztrofilozófus, Geiszt Miklós, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének egyetemi docense, Hajós György, az MTA doktora, Nagymarosy András az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék egyetemi docense, Nusser Zoltán akadémikus, valamint Szabó Attila, az MTA doktora.

"Magyarországon nehéz olyan embert találni, aki ne kötődne valamilyen formában a borhoz" – hangsúlyozta a díjátadón elmondott köszöntőjében Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Mint mondta, felesége családja és az ő nagyszülei is termeltek bort, így tudja, hogy a borászat nagy hozzáértést kívánó szakma. Kiemelte, az MTA mindig örömmel vállalja egy ilyen magas színvonalú bormustra megrendezését, a magyar borászok teljesítményét méltatva pedig úgy fogalmazott: ha ki kellene választania egy olyan területet, amelynek képviselői szaktudásukkal kimagasló eredményeket tudtak elérni, akkor a borászokat említené elsők között.

A mustrára a 22 magyar borvidék közül 13-ból érkezett nevezés. A legtöbbel, 35-tel idén is a tokaji pincészetek és borászatok voltak jelen a versenyen. A villányiból 22, a szekszárdiból pedig 10 bort jelöltek készítőik. A leggyakoribb évjárat a 2013-as volt. Ebből az esztendőből 39, 2012-ből 20, 2011-ből pedig 19 bort bíráltak el a szakértők.

Bár a borverseny egyik fő célja a magyar autochthon (őshonosnak tartott) vagy a Kárpát-medencében már régen meghonosodott fajták (kadarka, kékfrankos, furmint, olaszrizling, hárslevelű stb.) népszerűsítése, a furmintot leszámítva az idén sem a hazai szőlőfajtákból készült borok szerepeltek jól. A bírálók alig találkoztak olaszrizlinggel, kéknyelűvel, Irsai Olivérrel vagy cserszegi fűszeressel, kékfrankosból csak három volt, a kadarka pedig teljesen hiányzott.

A bírálók egyetértettek abban, hogy még a korábbiaknál is magasabb – sokszor túlzó – alkoholszintet tapasztaltak mind a fehér-, mind a vörösborok esetében. A tavalyi 21-gyel szemben összesen 7 rozét neveztek, és a középkategória száraz fehérborainak száma is jelentősen elmaradt az előző évitől vélhetően a kedvezőtlen 2014-es évjárat miatt. Ugyancsak kevesebb nevezés érkezett a desszertborok mezőnyében, a bírált borok azonban e kategóriában kiválóan teljesítettek. A felső kategóriás vörösborok esetében ugyanakkor volt miből válogatni, és magas volt a minőség is. A középkategória félédes/édes fehérborainál is nagy volt a verseny, szép tételek kerültek a poharakba: a tapasztalatok szerint e kategóriának egyre nagyobb a szerepe a gasztronómiában.

A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben jogosultak viselni "Az MTA Bora 2015" címet. Később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai "Az MTA Bora 2015 Borverseny aranyérmes bora" elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok pedig ugyancsak az "MTA Bora 2015" címet viselhetik emellett egy esztendőn át.


„A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2015”
BORVERSENY DÍJAZOTTJAI
 

KÖZÉPKATEGÓRIA
száraz/félszáraz fehérborok első három helyezettje
 

1. helyezett és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Petrányi Pince
Csopaki Olaszrizling 2012

Csopakon a rizling kultikus fajta. Megszólítja az embert. Finom illata, könnyű ihatósága, a korty végén a legendás mandulás íz mindenkiben emléket hagy. Nemcsak évjáratonként mutat más arcot, de közeledésünkre is másképp válaszol. Könnyedebb évjáratokban a mindennapok kiváló bora, étkek elegáns kísérője. Veretes évjáratokban beszélgetések vagy à la Hamvas Béla egy jó könyv olvasásának kísérője a kerti diófa alatt. Mindig megbízható, sokoldalú játékos.

A Petrányi Pincének 2001. évi alapítása óta egyik legfőbb törekvése, hogy növelje és továbbadja az itt termő rizling méltóságát. E törekvéseit fejezi ki a Csopaki Kódex is, amelynek a pincészet alapító tagja. Kis pincéjüknél termett más boraiknál is az a szándékuk, hogy a fajta és a táj szépségeit kifejezzék. Csopaki Derű nevű cuvée-jük már 2012-ben az MTA bora lett.

Balatonfüred–Csopaki borvidék

2. helyezett

Royal Tokaji Borászati Zrt.
Sárgamuskotály 2013

Szép fajtajelleges, száraz sárgamuskotály, csodálatos illat- és ízvilággal. Friss és elegáns megjelenése mellett a borvidék ásványos karakterét is szépen mutatja. Illatában muskotályos szőlő- és naspolyajegyek villannak meg.

Az 1989-ben alakult Royal Tokaji Borászat ma az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb borászat a Tokaji borvidéken. A cég már a kezdetektől célul tűzte ki a dűlőszelektált borok készítését, amelyek olyan első osztályú területekről származnak, mint a Mézes-Mály-, a Nyulászó-, a Szent Tamás- és a Betsek-dűlő.

Tokaji borvidék

3. helyezett

Szöllősi Pincészet
Chardonnay 2012

Halvány zöldessárga színű, gazdag illatú, kiválóan karakteres, száraz, reduktív fehérbor. Vezető illatjellegei: zöldalma, trópusi gyümölcsök és egy érintésnyi dió. Komplex és gazdag ízvilágú, enyhén savhangsúlyos bor. Ízében csekély vajasság mellett felfedezhetünk érett sárgadinnyét is. Fogyasztását 10-11 Celsius-fokon sült halakhoz, tartalmas levesekhez, fehér húsokhoz, szárnyas sültekhez és szárnyas vadakhoz ajánlja a pincészet.

A Neszmélyi borvidéken a fehér borszőlőfajták dominálnak, de a pincészet vörösbort és rozét is készít. Jelenleg 29 hektár saját szőlőültetvénye van, és további 40 hektárról vásárolják fel a szőlőt. Szöllősi Mihály hobbiként kezdett bortermeléssel foglalkozni, jelentős változást borászati tevékenységében az hozott, amikor 1999-ben megvásárolta az 1830-ban épült Zichy-pincét.

Neszmélyi borvidék

KÖZÉPKATEGÓRIA

Félédes/édes fehérborok első három helyezettje

1. helyezett és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Pelle Pince
Zsófia Cuvée 2012
 

Egy különleges késő szüret első komponense egy fürtösen feldolgozott sárga muskotály. Ehhez került egy később szüretelt, így erősebben töppedt furmintból és hárslevelűből álló alapanyag, amely hordóban erjedt és érett. A cuvée harmadik részét pedig a szüret legvégéről származó, egy hatputtonyos aszú cukor- és beltartalmának megfelelő bor adja.

Mádon, Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó településén 2007 óta készítenek bort. A pincészet kizárólag saját területein termelt, kézzel szüretelt szőlőt használ fel. A Becsek-, Dancka-, Nyúlászó-, Király- és Szent Tamás-dűlőben található, mintegy 3,6 hektárnyi területüket hagyományos módon, magas színvonalú kézi munkával és természethű növényvédő szerek segítségével művelik. Hisznek az ésszerű hozamkorlátozásban, boraikon keresztül szeretnék megmutatni a mádi termőterületek sokszínűségét, nagyszerűségét.

Tokaji borvidék

2. helyezett
Pannon Tokaj Pincészet
Tokaji Furmint késői szüret 2013
 

Igazi borkülönlegesség. A jellegzetes tokaji furmint szőlőfajta november közepi szüretéből szép, citrusos, botritiszes illat- és zöldalmás ízjegyek származnak. Az édességet elegáns savak ellensúlyozzák, kellemes egységet alkotva. A testes, vastag, mézes struktúra hosszú lecsengéssel párosul.

A Pannon Tokaj Pincészet 19,8 ha szőlőterülettel egy teljes egészében magyar tulajdonú családi pincészet, mely a három legjelentősebb tokaji szőlőfajtát, a furmintot, a hárslevelűt és a sárgamuskotályt termeszti. Boraik között megtalálhatóak a reduktív eljárással készített, friss, gyümölcsös fajtaborok, a hagyományos, hordózott aszúk, a szamorodni, valamint a különleges eljárással készített Domínium borok (száraz/félszáraz furmint, száraz/félszáraz hárslevelű, késői szüretelésű Hanna Cuvée, félszáraz zsomBor Furmint).

Tokaji borvidék

3. helyezett
Royal Tokaji Borászati Zrt.
Royal Cuvée 2013
 

Késői szüretelésű édes borkülönlegesség, amely Tokaj három fő szőlőfajtája – a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály – házasításával készült. Illatában a trópusi gyümölcsök és fűszerek, valamint virágillatok dominálnak. Ízében az elbűvölő frissesség és a mézes jelleg hosszú lecsengéssel alkot szép egyensúlyt.

Tokaji borvidék

 

KÖZÉPKATEGÓRIA
Vörösborok első három helyezettje

1. helyezett és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese

Takler Borbirtok

Szekszárdi Merlot 2012

Gazdag, telt vörösbor, a málna és az eper élénk jegyeivel. Szép test, kerek tanninok, hosszú utóíz jellemzi. 16 hónapig érlelődött másod- és harmadtöltésű hordókban. A Takler család az 1700-as évek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel, borkészítéssel a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Szekszárdi borvidéken. Jelenleg 70 hektáros pincészetüket hárman irányítják: Takler Ferenc és két fia, Ferenc és András. Pincészetük kínálatában a világfajták mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a tájjellegű vörösborok, például a máig különlegességnek számító kadarka. A vörösborok mellett üde rozét, valamint déli stílusú fehérborokat is készítenek.

Szekszárdi borvidék

2. helyezett
Tüske Pince
Szekszárdi Merlot 125A 2012

A Malomoldali tábla vastagabb termőrétegű terület alsó részén október eleji szürettel készült a bor hagyományos módon, a teljes mennyiség félesztendős hordós érlelésével. Barátságos, „laza”, igazi merlot.

A vállalkozás a tulajdonos felesége nagyapjának ragadványnevéből („Tüske”) kapta a nevét. A tulajdonos – Halmai Csaba – kertésztechnikus, több mint tíz éves nagyüzemi gyakorlat után váltott, és kezdett el gazdálkodni a kárpótláson szerzett 4 ha ültetvényen. Ma már ezek a szőlők a vállalkozás történelmét jelentik. A család a Szekszárdi borvidék több jó fekvésű dűlőjében (Iván-völgy, Baranya-völgy, Kerék-hegy, Leányvár) rendelkezik 10 ha vörösborszőlőt termő területtel, amelynek nagyobbik részén saját telepítésű fiatal ültetvény termi a terméskorlátozott, kiváló minőségű kékfrankos, kadarka, merlot és cabernet franc szőlőt.

Szekszárdi borvidék

3. helyezett
Gróf Buttler Borászati Zrt.
GB Egri Bikavér Classicus 2012

A Bikavér legendája itt folytatódik: friss, gyümölcsös bor fiatalos csomagolásban. Mélyrubin szín, illatában rengeteg gyümölcs és fűszer, jórészt piros bogyós gyümölcsök, ásványos háttér. Ízletes, gazdag korty hosszú lecsengéssel. Könnyen iható, mégis tartalmas. A sok gyümölcs miatt magában vagy paprikás-magyaros ételek mellé ajánlja a pince.

A Gróf Buttler Borászati Zrt. 36 hektáron gazdálkodik az Egri borvidéken. A pincészet filozófiája merít a borvidék történelmi hagyományaiból, a terület adta nagyságból és lehetőségekből, a kézműves borkészítés egyediségéből és a fajták termőhelyhez illeszkedő potenciáljából. A Gróf Buttler pincészet két eltérő karakterű termőterületről származó szőlőből készíti borait, a terület egyediségét szem előtt tartva. A Szarkás-tető riolittufa alapú termőterület. A Nagy-Eged-hegyen művelt szőlők ünnepi borokat adnak, de nem csak ünnepnapra valók. Minőségüket jórészt annak a fantasztikus termőterületnek köszönhetik, amelyik egészen 501 méterig emelkedik a tengerszint fölé.

Egri borvidék

 

KÖZÉPKATEGÓRIA
Rozéborok első három helyezettje

1. helyezett és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Szöllősi Pincészet
Szöllősi Rosé 2014
 

Rózsaszín, pink színű, friss, üde, gyümölcsös jellegű, reduktív bor. Aromáiban a piros gyümölcsök jelennek meg (cseresznye, eper, valamint rózsa), ízében nagyon harmonikus, kerek és arányos, és a kis mennyiségű természetes maradék cukornak köszönhetően behízelgő. Kiegyensúlyozott, élénk savai szépen egészítik ki és teszik harmonikussá a bor zamatát. Levesekhez, fehér húsokhoz és szárnyas sültekhez, valamint sajtokhoz ideális választás.

Duna borrégió

2. helyezett
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Gál Zweigelt Rosé 2014
 

A rozébor könnyedségét a reduktív technológia szigorú betartásával, az erjedésben keletkezett szén-dioxid megőrzésével, a legjobb szőlő válogatásával éri el a borászat. A Zweigelt Rosét az üdeség, frissesség, kerek savak és gyümölcsös-málnás jegyek jellemzik. Egyensúlyos karakterével étkezésekhez és baráti beszélgetésekhez egyaránt ajánlják fogyasztását 9-11 Celsius-fokon.

A Csepel-sziget dűlőiben fekvő, jelenleg 76 hektár saját szőlőterület adja a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2004-ben épült borházának szőlőalapanyagát. 2011-ben a szőlőbirtok tovább bővült a Balaton-felvidéken, Lesencefalu község dombjain fekvő 10 hektárnyi szőlőültetvénnyel. 1800 hektoliteres pincészetükben a megtermelt szőlőmennyiség mindössze 20-30 százalékát dolgozzák fel, a fennmaradó szőlőmennyiséget értékesítik.

Kunsági borvidék

3. helyezett
Gál Szőlőbirtok és Pincészet
Gál Kékfrankos Rosé 2014

E típusra az üde, gyümölcsös jelleg jellemző, melyben a savaknak és aromáknak egyenlő szerep jut. Egyensúlyos karakterével étkezésekhez és baráti beszélgetésekhez egyaránt ajánlják. Fogyasztását 9-11 Celsius-fokon javasolja a pince.

Kunsági borvidék

 

FELSŐ KATEGÓRIA

Vörösborok

ARANYÉRMES és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Mayer Pince
Mayer Kopár Cuvée 2011
 

A szőlő a Kopár-dűlőben (2 ha) termett szőlőből származik. 40%-ban cabernet sauvignon, 30%-ban merlot, 30%-ban cabernet franc alkotja. A három fajtát erjesztő tartályba szüretelik, majd mintegy 18 hónapig érlelik, és ezután palackozzák. Sötét rubinvörös szín, intenzív, invitáló szilva és szárított gyümölcsös aromák jellemzik. Kóstolás után a szájban érett, telt, gazdag, lédús fekete gyümölcs, finom füstösség, majd kellemesen rusztikus, fűszeres lecsengés jellemzi.

Boraik több generáció tapasztalatai alapján készülnek. Termőterületeik Villányban, a Kopárban, a Remete-, a Várerdő- és a Hajdús-dűlőben, Siklóson és Kisharsányban találhatók közel 10 hektáron. Szőlőfajtáik: cabernet sauvignon, chardonnay, kékoportó, kékfrankos, cabernet franc, merlot, rajnai rizling, amelyekből évente 60-70 ezer palack bort készítenek.

Villányi borvidék
 

ARANYÉRMES
Eszterbauer Borászat
Mesterünk Szekszárdi Cabernet Franc Merlot Cuvée 2012
 

Mély szín, mély illat. Beleszippantva dús gyümölcsösség, fekete erdei bogyósok, szilvalekvár és édesgyökér ánizsossága érződik. Szép, arányos hordóhasználat, ebből finom aromák, vanília, édes fűszerek, pici csoki és kókusz származik. Dús, hibátlan tanninok, vastag, gazdag test, sűrű, hömpölygő bor. Ízgazdagságával nehéz vetekedni, ha pár év alatt az eleganciája is fejlődik, hibát sem találunk benne. Nagy és kivételes vörösbor.

Az 1746-os szekszárdi levéltári adatokban már szerepel a szőlőművelő Eszterbauer család, amelynek tizedik generációja Eszterbauer János, aki Pálinkás Laci borász segítségével működteti a tradíción alapuló borászati vállalkozást. A szekszárdi adottságoknak megfelelően kínálatuk nagy részét a vörös fajták adják, zászlóvivő boruk a Szekszárdi Kadarka. Őseik tiszteletének jeléül a 19. és 20. század szekszárdi „paraszt-polgári” világának megtestesítőit, már másvilágra költözött nagyszüleiket és dédszüleiket jelenítik meg borcímkéiken.

Szekszárdi borvidék

ARANYÉRMES
Takler Borbirtok
Cabernet Franc 2007
 

A szekszárdi Strázsa-hegy, a Hidaspetre, a bátaszéki Zenta-völgy, valamint a Várdomb-dűlők tökéletesen beérett terméséből készítették el ezt a különleges vörösbort igen visszafogott termésátlag mellett. Komplex, vastag vörösbor rendkívüli ízgazdagsággal. Bársonyos ízvilágát érett erdei gyümölcsök, legfőképp az áfonya jegyei teszik izgalmassá. Húsz hónapig érlelődött új, 500 literes, magyar gyártmányú tölgyfa hordókban.

Szekszárdi borvidék

Aranyérmes
Takler Borbirtok
Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve 2009
 

A pincészet kínálatában csak a legkiemelkedőbb évjáratokban jelenik meg önállóan. A csodálatos adottságú Görögszó-dűlőben termett, 1 kg / tőke termésátlag mellett. Koncentrált, gazdag, ugyanakkor lendületes bor, jellegzetes ribiszkés jegyekkel, az érett szőlőnek köszönhetően lekerekedett tanninokkal, hosszú évekre elegendő potenciállal. Tizenhat hónapig érlelődött 225 literes magyar tölgyfa hordókban.

Szekszárdi borvidék

Aranyérmes
St. Andrea Szőlőbirtok
Merengő – Egri bikavér superior 2011

A St. Andrea szőlőbirtok kiemelt Egri bikavér bora, amelyet tizenhat hónapig fahordóban érleltek. Telt, tartalmas, mély illatokkal bír, amelyekben a gyümölcsösség és a fűszeresség összetett egyensúlya érezhető. Mély zamatok és kedves tömörség jellemzi. Nagy élményt adó, nemes, elegáns egri vörösbor.

A birtok filozófiája, hogy a klasszikus módszerek felhasználásával eredeti és különleges borokat alkossanak, amire az Egri borvidék klímája és talaja kiválóan alkalmas. A közel 40 hektáros birtokon, amely 4 település 9 dűlőjében található, 5-10 tő / ha tősűrűség mellett gazdálkodnak. Boraik 18 fajtából készülnek.

Egri borvidék

 

FELSŐ KATEGÓRIA

Fehérborok
 

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Nyári Pince
Szent György-hegyi hárslevelű 2013
 

A magas mustfokkal szüretelt szőlő acéltartályban erjedt, majd 1,5 évet fahordóban, finomseprőn érlelődött. A karakteres, fajtajelleges bor különleges ízvilágát egy kevés maradék cukor teszi teljessé.

A Szent György-hegy déli oldalán található családi pincészet 8,5 hektáron gazdálkodik. Filozófiájuk: értéket teremteni, értéket megóvni. E szellemben készítik boraikat.

Badacsonyi borvidék

Aranyérmes
Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Chardonnay Válogatás 2013
 

Bár a Pannonhalmi Apátsági Pincészet legújabb kori történetének kezdetén a 2003-as és 2004-es évjáratokból készült chardonnay fajtabor, az e termést adó ültetvényt korszerűtlen térállása és művelésmódja miatt kivágták. Újratelepítését követően első terméseit a Hemina nevű borukhoz házasították. A 2013-as évjárat termését látták méltónak arra, hogy fajtaborként térjen vissza termékpalettjukra a chardonnay. A bor tipikus fajtajegyekkel bír: egyszerre érhető tetten benne a friss borok virágos élénk illatvilága, valamint a hordós érlelés nagyon elegáns, diszkrét, de támogató komplexitása. A hosszú finomseprőn tartás eredményeként a bor ízlésesen krémes rétegzettséggel bír.

Az 50 hektáros összterületű újratelepített ültetvény kétharmada fehér (rajnai rizling, sauvignon blanc, fűszeres tramini, olaszrizling, chardonnay, pinot blanc), egyharmada pedig kék szőlőt (pinot noir, merlot, cabernet franc) szolgáltat a feldolgozáshoz. A fajtaszerkezethez igazodó és gravitációs anyagmozgatáson alapuló technológia évente több mint 300 ezer palack minőségi bor készítésére alkalmas.

Pannonhalmi borvidék

 

FELSŐ KATEGÓRIA
Desszertborok

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2015” cím nyertese
Patricius Borház
Patricius Tokaji 6 puttonyos Aszú 2006

Illatban trópusi gyümölcsök, kajszi- és birsaromák jellemzik. Ízben hihetetlen lendület, tartalmas eleganciával, Tokaj minden különlegességével. Szép egyensúly, hosszú lecsengéssel. A bor palackozás előtt három évet érett 220 literes tölgyfa hordóban.

A Tokaji borvidéken található Patricius Borházat a Kékessy család múltból táplálkozó és a jövő iránt érzett borászati elhivatottsága hívta életre. Tulajdonosai Kékessy Dezső és lánya, Kékessy Katinka. A család felmenői apai és anyai ágon már a 18. századtól ismert szőlőbirtokosok Mátraalján és Tokaj-Hegyalján. A Patricius Borházhoz tartozó valamennyi dűlő – Teleki, Sajgó, Bendecz, Lapis, Czigány, Várhegy, Szárhegy – első osztályú.

Tokaji borvidék

Aranyérmes
Royal Tokaji Borászati Zrt.
Birsalmás 6 puttonyos aszú 2007

A kicsiny Birsalmás-dűlő Mád határában terül el, lankái délkeletre néznek, talajtakarója kevert, agyagos-löszös. Boraira friss mentás illat, gyümölcsös ízvilág és csodálatos elegancia jellemző. A Royal Tokaji 2007-es Birsalmás aszú friss és elegáns, illatában elővillan a menta és a trópusi gyümölcsök kavalkádja. Ízében a méz, a barack és az érett sárgadinnye dominál. Természetes maradékcukor-tartalma 211 g/l.

Tokaji borvidék

Aranyérmes
Holdvölgy
Intuition No. 1 2007

Ez a különösen elegáns tokaji édes szamorodni a kevéssé ismert zéta szőlőfajtából készült (korábban oremus néven volt ismert, és a bouvier, valamint a furmint fajtákból keresztezték). Bár a fajta a furminthoz képest elég hamar érik, a szüret november közepére esett, így meglehetősen magas a bor maradékcukor-szintje. A jó savszerkezet miatt mégis kitűnő egyensúly jellemzi.

A Holdvölgy 25 hektáron gazdálkodik. Birtokuk Tokaj-Hegyalján, Mád legkiválóbb területein, 7 különböző dűlő 20 parcelláján terül el. Az érlelő pince 1,8 km hosszú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részeit már a 16. században elkezdték megépíteni. A borászat megalapításának kezdete egy születésnapi ajándékhoz kapcsolódik. Az egyhektáros szőlőterületből 2006-ra 25 hektáros birtok lett. A Holdvölgy birtokon borász és szőlész szoros együttműködésben dolgozik a kitűzött célok elérése érdekében. Mindehhez elengedhetetlen a megfelelő szőlészeti szakmai és technikai háttér.

Tokaji borvidék

banner