Cipekedik, bort pakol, bort tölt, bort iszik: Huszonöt már nem kevés, de még nem is sok. Keresztmetszet a borrégió legjobbjaiból. Borverseny, melynek már most megjósolható helye lesz (akár jövőre) a magyarországi borversenyek között. Borverseny ugye van sok, számos elismeréssel, de ha rangos és van utóélete, az a szerencsés. (Minimum egy matrica a palackon. Aminek kétségkívül készteti a vásárlót a polcról leemelésre, még akkor is, ha fogalma sincs, milyen versenyről van szó.) Ez meg idő kérdése. Szakmai zsűri, tiszta verseny, vakkóstoló ideális körülmények között. (És akkor még ott van a tudat, hogy mennyi jó maradt ki, mert a kóstolás ilyen, ott és akkor, abban a pillanatban annyi mindenen múlik, ami szubjektív.)

Az idei felhozatal impozáns, nekem már csak azért is kedves, mert fajtákat, pincészeteket és árkategóriákat tekintve is sokszínűre sikeredett a lista. (Kellett is, mert a TOP 25-nek ez is a lényege: ne csak az elérhetetlen szépet mutassa, hanem az elérhetőt is.) Voltak felvont szemöldökök, elkaptam néhányat a „csavarzáras” palacknál, szokni kell, néhány napja szóváltásba is keveredtem egy felszolgálóval, mert hát minek a pompa, a kapszula, a végén az számít ami a palackban van, de hát a magyar trendi előír bizonyos extrákat.

Idén azért már szűkösnek bizonyult az üvegtető alatt, az igaz, hogy 25 borhoz kell idő. Mindenesetre sok érdeklődő vállalta be a teljes sort, bár volt aki nem hitte el, hogy a sorrend betűrendbe van állítva, nem pedig helyezés, vagy kóstolás szerint. (Úgy járt, Bock Cuveé-vel meg Aranyhíddal az elején el volt döntve az est hátralévő része.) Viszont jó volt látni, hogy az ismerős borértő arcok mellett sokan jöttek el, akik még csak most ismerkednek, nyitottak, kíváncsiak, várnak. (És csak rajtam csak egy ember kérte számon az édes vörösek hiányát.)  Pesten már nagyobb volt a tér, a szakma szép számban képviseltette magát. (Mohamed a hegyhez.)  Kell a fővárosi bemutató, még jobb lenne Szegeden, és Debrecenben, satöbbi, mert a borok nagy része azért kapható az ország egész területén. Már csak ezért érdemes volt: megkóstolni, hogy mit kell keresni a vinotékában.

Rendezget, jegyet árul, mosolyog, rendet rak: Begurul az autó a Cella Septichora elé. Kinyílik a csomagtartó, borokkal teli barna kartonok sorakoznak benne. Kipakolunk egy hátsó helységbe, számoljuk, és bontjuk a dobozokat. Elővillannak a különböző színű palacktestek, színes címkék, soha nem kóstolt borok indulnak a fehér abroszok felé. Tele várakozással a levegő, a sajtó már gyülekezik, a termelők borszerető mosollyal fognak egymással kezet. Ők már mind nyertesek. Büszkék és kíváncsiak, magabiztosak, de izgulnak. Az igazi mérce a közönség, a kóstolók ízlelőbimbói, a nyelvben funkcionáló borok. Minden kibontás utáni pillanat illatgőze és ízegyüttese a borász egy molekuláris része, önmaga a palackban.

A dolog romantikáját erősíti a múltat idéző helyszín, a fehéres ókeresztény kőtömbök. Valahogy öntudatlanul is asszociál az ember, hogy hajdan a görögök hogyan itták szemérmetlenül boraikat dionüszoszi mámorban. Talán ennek az estének is ez a sorsa, nem sznobizmus uralta kóstolás, hanem a sok munkával, törődéssel nevelt rozék, vörösek és fehérek élvezete. S valóban emberi módon odaadják magukat a kóstolók az érzésnek, néhányan alig hiszik, hogy csak egy bort egyszer szabad kóstolni. Ikszelni kell minden fél decinél, majd továbbállni, nincs mese. A jegyárusok kétszáz vendégnek magyarázzák el a rendszert kiszáradó torokkal. Huszonöt iksz után bingó! Az illető megtette, amit csak lehetett. Bár az igazi kóstolás az, ha összetalálkoznak az emberben az ízek, ha nem marad feldolgozatlanul az élmény; ha tudatosul a folyamat, ahogy a szőlőből megszületett a bor. Minden borban az egyediség értéke válik mérvadóvá, s e huszonöt íz és illat régiója fut össze ezen a napon.

Borkultúra, borrégió, bortermelő – bor, bor, bor. De mindig ott a mámor, a fejben zúgás, a sosem elég belőle panasza, ahogy ez itt sem maradt el. A kóstolók eloldalognak, kis panasz csepeg szájukról, hogy hiába az ikszek, azért még volt bor az asztal alatt. Sikerrel zárjuk a napot, magunk is kellemesen töltöttük az időt. Számolás, dobozolás, kis móka a hátsó helységben, az illatgőzök még az orrokban, majd a piros kassza bezárul.

Szervez, beszélget, rendezkedik, pakol: A Cella Septichorában egyetlen korty bort nem ittam. Amikor rendezvény van és izgulsz, hogy hányan jönnek, ideges vagy, mert nem jött el minden borász, aggódsz, hogy elég lesz-e a logózott pohár, akkor nem lehet. Nem csak magad miatt, a bor miatt. Mert a bor, főleg ezek a borok, de végül is szinte mindegyik megérdemelné, hogy csak rá figyeljünk, legalább pár pillanatig.

Aggódás, idegesség, izgalom. Pécsett azonban megdőltek a rekordok, jöttek az emberek, kezdéstől zárásig minden asztalnál álltak, kóstoltak, kérdeztek, beszélgettek. Folyamatosan kellett bort tölteni, bort hozni, üres palackokat elvinni, pénzt váltani és jegyet ikszelni. Az ikszelés nem nagyon jött e, a magyar találékonyság erősebbnek bizonyult az általunk várt lelkiismeretességtől és tisztességtől. nem minden esetben, sőt. De voltak, akik egy jeggyel, egy pohárral, váltakozva kóstolták végig a sort, bízva abban hogy a borászok majd nem ikszelik ki a jegyükön a kóstolt bor sorszámát. Nem is ikszeltek sokan. Másrészről meg ez is azt jelenti, hogy érdeklődés van a jó magyar bor iránt.

Budapesten már nem volt nagy tömeg, nagyobb volt a tér is, le lehetett ülni, amit mindenki üdvözölt, sok volt a szakma, de volt szép számmal "laikus" borbarát is. Úgy éltük át az év legnagyobb fővárosi viharát, hogy szinte tudomásunk sem volt róla. Csak azt vettük észre, hogy az üvegtetőre esik az eső. Itt már lazább volt. Meg más volt főszervezőnek kijelölve, szóval szereztem is borrégiós poharat és néhány réglátott vagy sosemlátott, ezeddig virtuális ismerőssel, baráttal bort is kóstoltam. Jó ez a huszonötös bemutatáskozás-sorozat,. nem is verseny a fontos, hanem, hogy egyszerre, egy helyen, sokféle bort kóstolva lehet megismerni a mi vidékünket. Hogy rájöhetnek, nem kell beskatulyáni, mert sokkal több annál.

És akik még írtak a TOP25-ről:

Albert gazda

Fater

Kántorbandi

Vörös és fehér

Borturista