Kérem Várjon!
Cikkek
„A világ legjobb borai”
Borvacsora a város felett
Tüske Gyöngyi
2019 October 31.
Nagy dolgok történtek az aborbolt.com háza táján, amit nemrég a sajtó képviselőivel is megosztottak egy kötetlen hangulatú, zseniális vacsora keretein belül, a budapesti TOPRUM Skybarban. Szokolai Máté, a webshop vezetője és szellemi atyja fogadott bennünket egy pohár Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2013 pezsgővel és mesélte el történetüket.

A borokkal és pezsgőkkel foglalkozó webáruházat 2014-ben alapították, melynek koncepciója a kezdetektől fogva az, hogy kizárólag a világ legjobb, legmagasabbra értékelt, felsőkategóriás borait és pezsgőit értékesítse. Csak nemzetközi viszonylatban 90 pont körüli és feletti tételekkel kereskednek, olyan pontozók, mint Robert Parker (Wine Advocate), Jancis Robinson (a világ első Női Master of Wine-ja), és olyan kiemelkedő szakmai magazinok, mint a Wine Enthusiast és a Wine Spectator értékeléseinek figyelembe vételével. Kezdetekkor a csapatnak sok mindent ki kellett tapasztalnia, így a második generációs bor-, és pezsgő webshop elkészültével már szélesebb körhöz kívánnak szólni, hiszen akár 2-3000 forinttól is elérhetőek remek tételek.

Céljuk, hogy a magas minőségű italok a lehető legjobb ár/érték arányban legyenek megtalálhatók a kínálatban, amely mostanra körülbelül 1500 féle bort és pezsgőt foglal magába. A választék közel 90%-át a külföldi tételek – ahogy szlogenjük is tartja „a világ legjobb borai” – teszik ki. Cégkultúrájuk a bizalomra épül és minden egyes ügyfelet kiemelten kezelnek, akár egy palackot vásárol, akár a borhűtőjét vagy a borospincéjét szeretné feltölteni. Online üzlet lévén a vásárlók 40%-ával személyes kapcsolatot tartanak fent, és a világ bármely pontjára kiszállítanak. „Egyik törzsvásárlónk, egy thai úr személyesen is felkeresett, amikor Budapesten járt. Elmentünk egy borbár túrára, azóta is tartjuk a kapcsolatot”- mesélte Máté.

Máté végzettségét tekintve közgazdász, biztosítási brókerként kezdte, de hamar rájött, hogy az irodai munka nem az ő világa.  Elvégezte a Harvard Bartender képzését és több helyen is dolgozott bartenderként, majd ő lett a Menta Terasz szakmai tanácsadója. Az „útkeresés időszakában” másfél évig stázsolt Takács Lajos keze alatt az Olimpia étteremben, a minőségi borokkal a Laci! Konyha!-ban kezdett el komolyan foglalkozni. Később felkérték az Innio Borbár vezetésére, majd utána jött a Kazinczy boraukció „sikertelen sikeressége”, és ekkortájt született meg az aborbolt.com ötlete. Nemrégiben a Wine Searcher (az aborbolt.com csapatának tudta nélkül) megválasztotta az oldalt Magyarország legjobb bor és pezsgő kiskereskedőjének.

A Wine Searcher’s Retailer Awards szakmai csapata a világon több, mint 20.000 kereskedésből választotta ki azt a 2000-et, akik bronz, ezüst vagy arany medált kaptak, azaz legfeljebb 700 kereskedő kaphatott arany kitüntetést az egész világon. Köztük Magyarországon egyedüliként az aborbolt.com. „Óriási elismerés egy nemzetközi és független szervezettől, főleg úgy, hogy nem is számítottunk rá!” – mondta mosolyogva Máté.

A TOPRUM Skybarban megrendezett sajtóvacsorára igyekeztek egy olyan különleges menüsort összeállítani, ami jól bemutatja az aborbolt.com tevékenységét és hitvallását, amely kompromisszumok nélküli minőségen alapul. Íme a vacsora menüje, italpárosításokkal, melyeket Máté ösztönből, összekóstolás nélkül, a bor és az étel struktúráinak összhangja alapján álmodott meg. Az már csak hab volt a tortán, hogy vacsora közben csodálhattuk, hogyan bújik el az őszi nap a Gellért-hegy mögött, rózsaszín fénybe öltöztetve az alattunk elterülő, nyüzsgő várost.

Domaine Févre Les Preuses Chablis Grand Cru 2017 – Cukorborsó, quinoa, író, torma - a chardonnay önmagában is zseniális, citrusosságát kiemelte a fogáshoz felhasznált sós citromhéj, nagyon jó párosítás, amiben picit bezavart, ha túl sok volt a falaton a torma.

Raventos i Blanc De La Finca 2016  - Sonkás krokett, shizo majonéz - igazi spanyol életérzés, mind az étel, mind az ital tekintetében, egy kis csavarral. A pezsgő fantasztikus, illatában zöldalma és citrusok, határozott, mégis elegáns buborékok, kellemes toastossággal. Biodinamikus szőlőművelésből származó 50% xarel-lo 40% macabeo 10% parellada, brut nature, gran reserva pezsgő. Az egyik legjobb spanyol pezsgő, amit mostanában kóstoltam.  

Charles Heidsieck Blanc de Millenaires 2004 – Lazacpisztráng, osztriga hab, uborka - a kiegyensúlyozott, erőteljes stílusú és gyümölcsös 100% chardonnay champagne magába öleli ezt a lágy, frissítő fogást, savasságával kidomborítva a hal ízét.

Bollinger La Grande Année Rosé 2007 – Kagyló ceviche, édesburgonya chips, paradicsom -  itt már tényleg a mennyországban éreztük magunkat. Minden képzeletet felülmúló összhang. Komplex, bársonyos champagne, igazi úri huncutság. A koriander tette a fogást igazán pikánssá.

Bencze Pinot Noir 2015 – Pirított gombák, házi tejföl, medvehagyma, füstöltpaprikás szalmaburgonya - ez a tétel igaz nincs az aborbolt.com szortimentjében, de ott lenne a helye. Ez a fogás ízlett a legjobban, az alkotóelemek jól illeszkedtek egymáshoz, a bor felerősítette a gomba ízét, a fajtára jellemző földes jegyek tökéletesen passzoltak az ételhez.

Barone Ricasoli Brolio Chianti Riserva 2015 – Marhaoldalas, tabbouleh – könnyű, szaftos, mázas oldalas homoktövissel, remek kiegészítője ennek a könnyed és gyümölcsös chiantinak. A köretre már nem is lett volna szükség.

Vacsora közben Máté vicces játékra invitált bennünket, három pezsgővel kapcsolatos idézetről kellett kitalálnunk, hogy kitől származhatnak. A kedvencem Madame Lily Bollinger-től a szívemből szól: „Pezsgőzöm, amikor boldog vagyok, és pezsgőzöm, amikor szomorú. Pezsgőt iszom, mikor magányos vagyok, társaságban viszont kötelező. Kacérkodom vele, ha nem vagyok éhes, és kortyolgatom, amikor igen. Máskülönben hozzá nem nyúlnék, kivéve, ha szomjazom!”.

Eztán következett egy könnyed Ayala Rose champagne, ami 50% chardonnay és 50% pinot noir házasítása, 7g maradékcukorral. Nyárias, légies, nagyon gyümölcsös pezsgő. Ezt követte egy Christian Moreau Valmur Grand Cru Chablis 2015 bor, mely egy teljesen más karakterű chardonnay, mint amit a menühöz kóstoltunk. Öreg tőkék bora, 45%-a kapott hordós érlelést, melyből 10% került új tölgyfahordóba. Citrusos és virágos, kicsit mézes illat, lágy, mégis vibráló savszerkezet, a kortyban fehér húsú gyümölcsök, hosszú lecsengéssel, még több évnyi érlelési potenciállal. 

Az estét a világ legtöbb 100 pontos borával rendelkező francia E. Guigal pincészet Saint Joseph 2016-os tételével zártuk, ami a syrah egyik legbarátságosabb és legelegánsabb arcát mutatta meg a Rhône völgyéből (Côte Rôtie). Illatában fekete bogyós gyümölcsök, vanília, feketebors, egy leheletnyi bőrösség és cédrus. Ízében gyümölcsösség, elegáns hordófűszerek, lágy tanninok, bársonyos korty, hosszú utóíz. Pazar lezárása egy pazar estének!

banner