A világ két legismertebb vörösboros termőtája a franciaországi Bordeaux és Burgundia. Ma a borkedvelők úgy tartják, hogy a bordeaux-i vörösbor testes és hosszan érlelhető, mélyvörös és tanninos, ellenben a burgundi közepes testű, netán inkább az eleganciájával hódító, mindenképpen könnyedebb, kevésbé tanninos vörösbor. Ebben a szőlőfajták is szerepet játszanak, nem árt ismételni a leegyszerűsített formulát, a bordeaux-i nagy trió a cabernet sauvignon, a merlot és a cabernet franc, míg Burgundiában a pinot noir-ból szűrik a vörös elegancia netovábbját. És akkor most nagy levegő, mond valakinek valamit a claret szó?

Szép claret sor Bordeauxból, napjainkban. A forrás itt.

Aquitániai Eleonóra 1152-ben, miután sikeresen elvált elő férjétől (VII. Lajos francia királytól), hozzáment II. Henrik angol királyhoz, így egy új országnak lett az első asszonya. Bordeaux-i birtokairól szinte azonnal elkezdett bort szállítani az angol kikötőkbe, ekkor jelent meg először az angol ‘claret’ szó, a francia ‘clairet’ után a kereskedelmi jegyzékekben. Bizony, ez a bor színére utalt! A magyar fogyasztók számára leginkább talán a sillerrel rokon bor volt akkoriban Bordeaux fő terméke, ezt itták évszázadokig a britek, ezért lelkesedtek. Egy könnyed, halvány vörösborért, vagy tanninos rozéért, kinek hogy tetszik.

Aquitániai Eleonóra

Ezzel szemben a burgundiai vörösborok testesek és fűszeresek voltak, jól passzoltak a Lyon környéki paraszti konyhához, ami sok belsőséget használ a mai napig. A burgundi vörösbor volt a kor nagy vörösbora és maradt is az még évszázadokig, amíg Bordeaux át nem vette tőle ezt a szerepet. Furcsa, nem igaz? De mi a helyzet a hazai sztereotípiákkal? Vajon mennyire befolyásol bennünket a földrajzi lokáció, az, hogy hová születtünk?

A piros déli, a kék északi területeket jelöl. Éghajlatilag. Elgondolkodtató, nem?

A válasz egyszerű, semennyire, nem igaz? Minden magyar számára evidens (már aki foglalkozik borokkal), hogy az északi borvidékeink (mint Neszmély, Mór, Pannonhalma) a fehérborok készítésére predesztináltak, ezzel szemben délen, például Villányban vörösbort kell készíteni. Mi a helyzet Egerrel és a Mátrával, kérdezhetnénk, de valójában tudjuk (tényleg tudjuk?), hogy ott az északi szeleket elfogják a hegyek, ezért lehet mégis nagy vörösborokat készíteni a borászoknak. Ennek persze némileg ellentmondott anno Gál Tibor, aki először pedzegette, hogy Eger inkább fehérboros mint vörösboros borvidék, de hát oda se neki, ha északon ott a hegy, akkor a déli lejtő inkább vörösboros, vagyis kékszőlős. Pont mint Tokajban, nem igaz?

Egy izgalmas vörösbor Tarcalról a Basilicus pincészettől. (Forrás: a birtok Facebook oldala)

Szlovák kollégáink és borbarátaink hasonló módon állnak a kérdéshez, míg a hűvösebb, északi területek (például Nyitra környéke, vagy az Ipoly felső folyása) a hűvösebb klímával a fehérboroknak kedveznek, addig az ország déli termőtája (Juznoslovenská, de én szívesebben használom a Garam-mente elnevezést) a nagy vörösboroknak kedveznek. Dunaj, alibernet, kékfrankos, Szent Lőrinc, Zweigelt, hogy a legkedveltebb kékszőlő fajtákat említsem. Ez az a vidék, ami - részben - a Neszmélyi borvidékhez tartozott Trianon előtt, vagyis a mi fejünkben mindenképpen északi, ráadásul hagyományosan fehérboros termőtáj. (Vagy mégsem? Mi a helyzet a rengeteg kadarkával egykor az esztergomi szőlőhegyeken?)

Babits Mihály egykori háza körül Esztergomban szőlő terült el. Érdemes elolvasni az erről szóló cikket!

Eközben déli szomszédaink hasonló módon húznak képzeletbeli határokat a szőlőművelésben. Míg a dalmát partvidék, a Pelješac-félsziget és környéke egyértelműen nagy vörösborok hazája, elég csak a Dingač, a Postup vagy a Komarna eredetvédett területekre és a plavac mali szőlőfajtára gondolni, addig az északi, ergo hűvös-kontinentális területeken a fehérszőlőké, főként a graševináé (olaszrizling!) a főszerep.

Kutjevo, a horvát Baranja, de még Erdut környéke és Ilok (Újlak, Kapisztrán nyughelye!) is erről szól, kékszőlő alig, mindenhol olaszrizling. Mindezt úgy, hogy a drávaszögi borokat termő löszdomb egykor a Villányi borvidékkel volt rokon, lévén ugyanahhoz a bellyei uradalomhoz tartozott. Akkoriban még Siklós környékét fehérboros vidéknek tartották, de még az 1960-as években is arról értekezett egy egyetemi disszertációban a Villányi borvidék egyik legnagyobb alakja, az ifjú Tiffán Ede, hogy milyen lehetőségek rejlenek az olaszrizlingben a borvidéken. Az olaszrizlingben! Hol volt még akkor az az egyértelműen vörösboros kép, amit ma közvetít Villány!

Úgy tűnik tehát, hogy a mantrát jól megtanultuk, északon hűvös van, tehát fehér, délen meleg van, tehát vörös. Már csak azt kell kitalálni, hogy honnan nézzük ezt az egészet…