Kérem Várjon!
Cikkek
A múlt század borairól
Negyvenhárom régiség a pince mélyéről
zoranka
2014 November 11.

Kaptam egy meghívást, nagyon kedves borkedvelő emberek időnként összejárnak borklubozni, ők invitáltak meg egy kóstolóra. Az apropó egy pincefeltárás volt, lévén egyikük családjába éveken, évtizedeken át érkeztek borok, ajándékba elsősorban, amiket elraktároztak, elfektettek a pincében. A szervezők kiválogattak 43 bort, ezeket (szervezési nehézségek miatt végül) egyetlen hosszúra nyúlt estén teszteltük, vajon mennyire birkóztak meg az idő kihívásaival.

A borokat a Kalamárisban készítették fel az esti kalandra, délelőtt már bontották őket, a vöröseket melegebbre temperálták, a fehéreket, rozékat természetesen hűtötték. Volt némi besorolás, de elsősorban csak évjáratok szerint haladtunk visszafelé az időben. Mivel az előkészítésben most nem vettem részt, átadhattam magam a borok felfedezésének, hiszen egy részüket kóstoltam már, de évekkel ezelőtt, vagy más évjáratokat, de sokukat meg még sohasem.

Azok a borok - ha jól számoltam, 25 tétel -, került bele a leírásba, amelyek valamilyen formában élményt tudtak még nyújtani, a többiekről csak említést teszek, pontozás, leírás nélkül, viszont a teljesség azt kívánja, hogy bekerüljenek ők is a listába.


FEHÉREK

Légli Ottó Szőlősgyöröki Olaszrizling Banyászó-dűlő 2006

Érett, ámbátor zárkózott illatok. Egész jó savak, kásás alma, alkohol, mandulás kesernye. Idővel szebb, zamatgazdagabb. 84 pont, ***+

Légli Ottó Landord Szőlősgyöröki Chardonnay dűlő 2006

Érlelt jegyek, a hordó erőteljesebben jelenik meg, alma és körte a zamatokban, némi vanília, olajos magvas, érlelt chardonnay. 84 pont, ***+

Figula Mihály Balatonfüredi Chardonnay 2004

Illat élő, bár némi fedettséggel. Diós alma jön illatban, ízben egész kompakt. Jó savak, alma, kis barack, nincs nagy intenzitás, de egész rendben van. 83 pont, ***

Vylyan Siklósi Cuvée Rajnai Rizling-Olaszrizling 1998

Ha volt nagy meglepetés, akkor ez az egyik. Még teljesen élő, vannak savak, van érettség, petrol, aszalt alma szárított körte, egyre szebben nyílik a levegőn, déli érettség. 86 pont, ****

Ami nem ugrotta meg:

  • Pannon Tokaj Dominium Tokaji Furmint 2004
  • Biovitis Szentgyörgyhegyi Olaszrizling 2000

Volt két rozé is, Takler szekszárdi és Gere&Weninger primőr villányi, 2006-ból egészen pontosan, egy-két korty belefért, a Taklerből egy harmadik is, de azért ezeket a könnyű borokat igyuk meg gyorsabban, maradjunk annyiban.


VÖRÖSÖK

Mészáros Pál Szekszárdi Bikavér 2007

Fűszeres meggyes, korrekt vörösboros illat. Szájban működő szerkezet, jó tannin, édeskés alkoholérzet. Áll, még élvezhető, még szó sincs hanyatlásról. 84 pont, ***+

Chateau Vieux Gabarey Cuvée du Terme 2005 (Franciaország)

Bordeaux, Haut-Médoc. Cru artisan. Sötét, érett szín. Illatában az érett gyümölcs mellett dohány, szivar jelenik meg. Kortyban jó, kerek zamatok, tisztes savháttér, a tannin érezhető, de nem túlzó, jó állapot, teljes, hosszú. 89 pont, ****+

Springtown Shiraz-Cabernet Sauvignon 2003 (Ausztrália)

Dél-Kelet Ausztrália. Túlérett illatok, túlérett zamatok, eléggé melegít, eléggé lapos, nincsenek rétegei, mindent erőből intéz, sok, túlzó. 80 pont, ***

Corvin Borház Fekete Leányka 2003

Ha jól sejtjük, ez Balla Géza fekete leánykája lehet. Korrekt, elég fűszeres illat, jó gyümölcsösség a kortyban, érezni benne az időt, de még bőven az élvezhetőség határain belül. 85 pont, ****

Bodega Lagarde Altas Cumbres Malbec 2003 (Argentína)

Mendoza. Magasan fekvő ültetvények, 850-980 m között. Enyhén mazsolás, alkohol illat köszönt. Gumi és aszfalt, de narancs és marcipán is van benne. Dzsemes, érett bogyós gyümölcsös, erőteljes, masszív. 84 pont, ***+

Bodega Familia Schroeder Saurus Patagonia Select Malbec 2003 (Argentína)

Patagónia. Egy 140 hektáros birtok, malbec-válogatása. Füstös, sonkás illat. Édesgyökér, tannin, szikárabb korty. Némi karamell, némi aszfalt itt s felbukkan. 83 pont, ***

Takler Szekszárdi Bikavér Reserve 2003

Az illatának kell némi idő, de aztán jönnek a feketebogyósok, fűszerek, szilva és aszalt meggy. Érett, kis mazsolásság is jön az utóízben. Van súlya, hossza. 86 pont, ****

St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2003

Húsos, érett illat, dohány és hordós jegyek, kortyban is több réteget fedezünk fel, fűszeres szeder és érett sonka, magas, de édes tanninhatás, még mindig van benne, még mindig izgalmas. 89 pont, ****+

Chateau de la Chaize Brouilly Cuvée Prestige Vieilles Vignes 2002 (Franciaország)

Beaujolais. 100% gamay. 99 hektáros birtok, Cru Brouilly. Illatában szottyos eper, szeletelt vargánya gomba és kétszersült. Dohány, gomba, kis füst, érett erdei bogyósok, szépen nyílik, mutat a hordófűszerektől az ásványosságig. 90 pont, *****

Chateau du Buisson Bordeaux 2000 (Franciaország)

Tiszta, érett borillat. A struktúra még áll, a bor még él, de a díszítő elemek már kopottasak. 82 pont, ***

Chateau le Boscq Medoc 2000 (Franciaország)

Bordeaux, St.Estephe. Illatában a fűszerpaprika jelzi a cabernet sauvignont, ez a tétel fajtabor, csak CS van benne. Egyre szebb, egyre gazdagabb, a savak és ásványosság, a paprika és a fűszerek, a bogyósok, a szeder, az áfonya, a galagonya és a végén még több paprika. Nagyon él, nagyon teljes. 91 pont, *****

Rosemount Estate Shiraz 2000 (Ausztrália)

Dél-Kelet Ausztrália. Borsos-bőrös illat. Édes tannin, szeder, feketeribizli. Élő, populáris, buja. Puncsos-vaníliás a korty vége. Nem érezni benne a korát. 89 pont, ****+

Tenuta San Guido Sassicaia Bolgheri 1999 (Olaszország)

D.O.C. Bolgheri Sassicaia. 85 % Cabernet Sauvignon, 15 % Cabernet Franc. Először zárkózott, makacs, húsleveses illat. De a levegő és az idő segít. A zöldség és a bors mögött felsejlik a bor. Bőr, földesség, dohány, bogyós gyümölcsök. Nagy test, jó tannin, stabil szerkezet. Csokoládés, szivaros, konyakos, elegáns, érett. 93 pont, *****

Gere Villányi Cabernet Sauvignon 1998

Enyhe animalitás az illatban, minek java kiszellőzik. A kortyban kor és érettség. A vége elég fanyar. 81 pont, ***

Takler Szekszárdi Trió 1997

Egyszerre van benne lekvárba hajló bogyós gyümölcsösség és egy bőrdíszműves-műhely szaga. Kortyban kis karamellizált gyümölcs is felbukkan. A hordó is érezhető, még működőképes, élvezhető bor. 84 pont, ***+

Robert Mondavi Coastal Cabernet Sauvignon North Coast 1997 (USA)

Tiszta, jellegzetes érett cabernet illat. Gyümölcs. Vastag, jó tannin. Van súlya, szélessége, sok gyümölcs és alkoholérzet a korty végén. Szép bor, nagyon egyben van, nagyon behízelgő. Ráadásul tíz dollár volt – amíg elérhető volt - palackja. 90 pont, *****

Principesco Brunello di Montalcino 1996 (Olaszország)

Illata elég visszafogott, bár viszonylag tiszta. És még van benne gyümölcs, hordófűszer, a sangiovese 24 hónapon át volt szlavón tölgyben, aztán hosszú éveket palackban. Levegőn javul. 83 pont, ***

Domaine Joblot Clos du Cellier aux Moines (Givry Premier Cru) 1996 (Franciaország)

Burgundia, Côte Chalonnais. 14 hektáros birtok Givryben. Illatában avar. Gyorsan szellőzik. Gomba, kis lábszag, erdei gyümölcsök, avar még mindig, szarvasgomba, tempera. Hihetetlenül gazdag illatok, ahogy kortyban is igencsak rétegzett. Kompakt bor, nagyon egyben van, szép szerkezet, minerális lecsengés, maradandó élmény. 93 pont, *****

Villa Antinori Chianti Classico Riserva 1996 (Olaszország)

Illata elég élő, viszont a jegyzetek itt már nehezebben olvashatók. Nem az alkohol, a fáradtság a ludas, a negyvenedik bor táján járunk. Nem túl szofisztikált, de működő, sőt még élvezhető, érett vörösbor. 86 pont, ****

Bodegas de la Marquesa Valserrano Reserva 1996 (Spanyolország)

Rioja. Édes és bőrös. Kortyban sokkal több. Érleltség. Eléggé erőteljes még mindig. Energia van benne. Élményt tud adni. 86 pont, ****

Gere Villányi Cabernet Sauvignon Selection 1995

Kis porossággal indít, de van még itt bors, paprika, sőt édeskömény és pemetefű, aztán a korty végében egy szivar is füstölög. Van eltett szilvalekvár és áfonya aszalvány. 84 pont, ***+

Akik nem bírták:

  • Herederos del Marques de Riscal Elciego Rioja Reserva 2003
  • Cecchi Chianti Classico 2002
  • Los Pagos Cabernet Sauvignon 2002
  • Európai Bortermelők Mőcsényi Kékfrankos Kastélybor 2001
  • Takler Szekszárdi Merlot 2001
  • Feind Borház Balatonaligai Kékfrankos Private Reserve 2000
  • Danubiana Medalion Soproni Cabernet Sauvignon 1999
  • Cecchi Chanti 1999
  • Simonsig Tiara Stellenbosch 1998
  • Szent Gaál Kastély Szekszárdi Cabernet Franc 1995


A kóstolóért köszönet Wartig Lászlónak és barátainak, valamint a "borklubbarát", már azaz vagy 9-10 borklubnak helyet adó (és továbbiakat is váró) Kalamáris csapatának.

banner