Nemcsak látogatóban voltunk a szeptember végi paksi Bor és Hal Ünnepen: míg kenszei kolléga a Sárgödör téri présházak borait kóstolta végig, addig emzé kolléga a halászléfőző-versenyen zsűrizett. De az is kiderült, hogy új rend van kialakulóban a paksi borászatok között: már szakmai szervezet fogja össze a feltörekvő pincészeteket.
A Sárgödör tér (pince)falu a városban. A présházak körül már nem szőlőt találunk, hanem családi házakat, a lakóövezet teljesen körbenőtte már a hatvanegynéhány házat. A Sárgödör tériek zárt és tevékeny közösség. A kilencvenes évek elején még leginkább romos épületeiről, meg szemétdombjairól volt ismert a tér, mára azonban egész más képet mutat: az épületek nagy része felújítva, kifestve-újjáépítve, a tér pedig virágokkal terhelve fogadja az idelátogatót.
Ez elsősorban a Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületének, pontosabban annak tagjainak köszönhető. Ahogy részben az először megrendezett Bor és Hal Ünnepe is, melyet az egyesület közösen szervezett a kifejezetten szakmai alapon szerveződő, alig egy éve létrejött Paksi Borászok Céhével. (Utóbbiról mindjárt lesz szó bővebben.) Valahol pedig a városnak is hálásak lehetünk, miután idén Dunakömlődre telepítették a hagyományos szüreti fesztivált, a rendezvény nélkül maradt tériek kénytelenek voltak saját megoldást keresni.
Pakson összefognak
Kovács Sándor rendesen felkavarta az állóvizet Pakson, amikor úgy döntött, hogy kőtermékekkel foglalkozó vállalkozásaiból szerzett vagyonát borászatba fekteti. Egy év alatt elkészült egy új présház, látványpince, területeket és szőlőt vásároltak, feldolgozót alakítottak ki: a Fabro Pince első borai most kerülnek piacra.
„A paksi borokat fel kell tenni Magyarország bortérképére” – vázolja fel a célt Kovács Sándor. A tolnai állapotokhoz hasonlóan a Sárgödör tériek közül kevesen termelnek bort eladásra. Másfél tucatnyian tagjai a Kovács Sándor által vezetett Paksi Borászok Céhének, de eladásra csak hárman palackoznak. Kovács szerint ennél azért több azoknak a száma, akik képesek és hajlandóak lesznek a fejlődésre akár már a közeli jövőben.
Az együttműködés szintje ugyanis meglepő a Sárgödör téren. Ezt nyilvánvalóan az is segíti, hogy a Fabro Pincét nem kívülről érkezett ember, hanem igazi lokálpatrióta paksi alapította. A Fabro Pince két hektár saját, közel három hektárnyi vásárolt szőlőt dolgoz fel. Jelenleg két borásszal dolgoznak együtt, és (többek között gesztusból) a palackjaikon feltüntetik, melyik szakember (Farkasdi-Várszegi) készítette az adott bort.
„Szeretjük Olaszországot, a szomszéd Kovács meg egyébként is jóval előbb volt itt” – magyarázza a névválasztást Kovács Sándor (olaszul fabro a kovács). „Nem számítunk arra, hogy egyhamar profitot fogunk termelni, de valahol el kell kezdeni a munkát. Másként gondolkodom, és más utat kívánok bejárni, mint az itteniek, de az összefogást mindenképpen fontosnak tartom.”
„Hiszünk a közös munkában, az őszinteségben, és abban, hogy osztozni tudunk ezek eredményeiben” – mondja a paksi Polgár Zoltán, aki a Szedmák és a Fabro Pince mellett a harmadik legnagyobbnak számít a Sárgödör téren. Polgár úr egyébként már régóta dolgozik a térért: a környék rendbetételének ő volt az egyik mozgatórugója, de ma is fesztivált szervez a sillernek.
A borvidéknek (nemcsak a tolnainak) pedig iszonyatosan nagy szüksége van a hasonló kezdeményezésekre. A családi, kis és közép méretű pincészetek nemcsak borok terén tudnak maradandót alkotni. Szűkebb-tágabb környezetükben olyan fejlődést tudnak beindítani, ami előmozdíthatja több pincészet paradigmaváltását is.
Paksi gyorsmustra
A Fabro Pince első borai most kerültek palackba, pár héttel a letöltés után kóstoltuk őket. 2009-es zweigelttel kezdtünk, szép alapanyag, teljesen lelágyult savakkal, jóivású és friss. Viszont nagyon erőteljesen megjelenik ízében a friss fa, rátelepszik a zamatokra. Ez most nem jól eltalált hordóhasználat, de nem is tagadják a pince borászai, hogy még nagyon az út elején járnak, kísérleteznek. Ennek legszebb eredménye a 2009-es cabernet sauvignon. Világos, fiatalos színű bor, hízelgő gyümölcsös illattal, a háttérben szép fűszerek. A korty itt is lágy, a tannint észre sem vesszük, közepes test mellett itt is szép gyümölcsösség, a korty végén egy leheletnyi fanyarsággal. Nem robosztus, de szerethető cabernet, akár poharazgatásra is. Mi egy jó tányér halászlé mellé ittuk, kitűnő kísérő volt. Kóstoltunk még két házasítást, mindkettő kísérleti jellegű, az egyik kékfrankos alapú, a másik cabernet sauvignon alapú, mindkettő zweigelttel bolondítva. Ezek nem voltak fában (a címkén a bort elkövető borász neve), próbálkozások a jó házasítás megtalálására. A cabernet mindkét esetben uralkodik a boron, érezhetően ez a legjobb alapanyag, kis mennyiségben is markánsan van jelen a borban. A két cuvée közül most a cabernet alapú tetszett nekünk jobban. A paksi hagyományokhoz méltóan hamarosan sillert is készítenek.
A szomszédban a Szedmák Pincében emzé kollega halászleveket zsűrizett, én a gazdával diskuráltam és persze a borait is megkóstoltuk. 2009-es sillerrel indítok, még élő gyümölcsök, persze már nem robbannak. Jó savak, a közepesnél hosszabb íz a kékfrankos fűszerességével. Kitűnő siller, kötekedésképpen csak a picit kilógó alkoholt róhatjuk fel. Kilences Dorottya Cuvée jön, cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos. Utóbbiból van a legkevesebb benne, de ízében teljesen ez uralkodik, emiatt kicsit túlságosan is hasonlít a tiszta kékfrankosra. Ez nagyon szép anyag, a gazda szerint is a legszebb a pincében. Érett, fűszeres illatok, ízben ugyanez. Komoly test, komoly beltartalom, de megmarad kékfrankosnak, inkább savát, mint csersavát érezni. Rozé és siller is készült ebből az alapanyagból.
Kovács Sándor vezetésével gyors látogatást teszünk a pincesor néhány termelőjénél. A paksi gyorstalpaló során kóstolunk zöldveltelinit, kékfrankos rozét és kékfrankost a Polgár Pincénél, igazi homoki vörösbort kékfrankosból, cabernet sauvignonból és merlot-ból. De leginkább Leber Ferenc (a présháztulajdonosok egyesületének vezetője) vegyes fehére ragadta meg a fantáziánkat, és az ízlelőbimbóinkat is. Legnagyobb része piros szlanka, de van ebben minden, ami terem az ültetvényen, nem kellene túlmagyarázni, a tökéletes ivóbor kategória jeles képviselője (többször is próbáltunk vásárolni belőle, de ez idáig még nem jártunk sikerrel).
Kicsit sós, de a mienk
A halászlé készítéssel kapcsolatos, lokalitásából fakadó nézeteltéréseket és véleménykülönbségeket mellőzve álltunk neki a benevezett tételek vizsgálatának. Két kategória volt, a prekoncepcióinkat szintén otthon hagytuk. Na most első hallásra nem is tűnhet olyan soknak az a majd ötven lepontozandó halászlé, de már a fele előtt valamivel beüt az első holtpont, ásványvízzel, frissen sült pogácsával veszünk erőt magunkon.
Összességében inkább típus hibákból volt sok. Néhány halászlevet leszámítva, melyek íztelenségük és zsírosságuk okán még teának sem lettek volna jók, leginkább olyan félrenyúlásokba futottunk bele, mint túl sok hagyma, paprika, és leginkább jellemzően: rengeteg só. Utóbbi talán a legfeleslegesebb baki, a halanyag nagyjából mindenhol teljesen rendben volt, viszont nem hagyták érvényesülni.
A díjazottak mindenesetre kiemelkedtek a mezőnyből, s a dobogósok közül is külön meg kell említeni a Szárcsa Bárkát (és a második helyezett Vass Zoltánt, de ők lényegében egy hallevet főztek). Élénk, de mély színek, telt ízek, harmónia és egyensúly, a hal pompás, a felszolgált belsőségek minőségéről pedig ne is beszéljünk, puha és krémes. S ha már itt tartunk, emeljük ki a másik kategória győztesét, a Bordámákat is, akik tejfölös-kapros-pörcös galuskával tálalt harcsapörköltjükkel abszolút vitték a mezőnyt.
Eredmények
Halászlé kategória
1.Szárcsa Bárka
2. Vass Zoltám
3. Kovács Mihály
3. Dunakömlődi Baráti kör
Egyéb halétel kategória
1. Bordámák
2. Bárdi Irén
3. Till Ferenc