A nyitókép Ercsey Dániel fotója

A 3 folyó völgye társulás, leánykori nevén a Garam mente tulajdonképpen a Duna, a Garam és az Ipoly által meghatározott vidék, amelynek múltjáról és lehetséges jövőjéről már értekeztünk a Pécsi Borozón. Végignézve a kiállítókat és a 3 folyó völgye FB oldalát, még bőven van lehetőség bővülésre, hiszen a termelők alig negyede-harmada tagja a szövetségnek, de örömteli, hogy már az Ipoly mellől és Bátorkesziről is vannak tagok, még ha az olyan borászok mint Drozdík József vagy éppen a kürti Vinárstvo Berta fájóan hiányoznak, tegyük hozzá gyorsan, reméljük csak egyelőre. A látogatásnak nem várt szomorú apropó adott keretet. Nem is olyan rég fiatalon elhunyt Melecsky Tibor, a felvidéki borászat egyik legismertebb arca, a naturisták vezéralakja, akinek a temetése a kóstoló utáni napon zajlott.

A Kék Hal fogadó Kovácspatakon. Kilátás a Visegrádi-hegységre és a Dunára. (fotó: Ercsey Dániel)

Miután délután volt a kóstoló, magam sem siettem, ráadásul Tomislav Ivanovic barátommal volt találkozóm előtte, hiszen a szervezők szállást foglaltak nekünk a Kék Hal fogadóban, a Duna partján.

Kilátás a Világi borászatból. Alattunk Helemba és a Duna.

Miután megérkeztünk a Világi Winery csodás helyszínen lévő borászatába, belevetettük magunkat a kóstolásba, ebből próbálok meg most érthető formában közölni részleteket. A Geönczeöl Pince borait viszonylag jól ismerem, néhány hete Szegeden tartottam egy pinot noir kóstolót, ahol Attila egyik bora is ott volt a sorban. A most kóstolt 2017-es királyleányka pezsgő rusztikus bubikkal van megáldva, de harmonikusan oxidált, kissé mogyorós ízei és virágos-citrusos lecsengése üdítően hat, főleg reggel, amit másnap meg is tapasztalhattunk egy szürreális és rendkívül élvezetes reggeli alatt a szomszédos Garamkövesden a helyi hentesnél. A pince 20-as leánykája és olaszrizlingje is szerethető, gyümölcsös tételek, míg a 2018-as Veltelini egy nagy testű. rusztikus bor jelentős alkoholédességgel, ám így is egyensúlyban van.

Fotó: Ercsey Dániel

Csernusék boraira felkaptam a fejem, nem tudom, hogy ez legalább részben Bálint Lacinak köszönhető-e, nyilván a másik részben a borásznak, de rendkívüli fejlődés ment végbe a pincészetnél. A 2019-es battonage chardonnay krémesen telt mégis feszes, a peszeki leányka friss és kedves (sajnos el is fogyott a 2020-as évjárat!), az olaszrizling narancsbor botritiszes aromái lehengerlőek (ki is osztottam rá gondolatban 90 pontot!), míg a 2019-es kékfrankos az este egyik bora lett, legalábbis nálam, a kirobbanó gyümölcsösségével, elegáns savaival és a lecsengésben azzal az érintésnyi fával, ami nélkül talán nem lett volna teljes az összkép. (91 pont, bizony ám!)

Fotó: Ercsey Dániel

A Chateau Ruban pezsgője elegáns, mandarinos karakterével rögtön meghódított, a Svoj sen 2020 pedig zsályás, nyárikörtés ízeivel és kerek savaival lopta be magát a szívembe. A pince rozéja klasszik északi stílus, rengeteg savval és maradékcukorral, akárcsak a Dunaj 2019 a magas alkohollal, aszalt gyümölcseivel és közepes testével.

Fotó: Ercsey Dániel

Az Autentistáktól csupán kutyafuttában volt szerencsém kóstolni, leginkább a hivatalos kóstoló után (még így is jobban jártak, mint a Chateau Belá, ahonnan a bor már olyan korán elfogyott, hogy nem is tudtam kóstolni tőlük semmit), igaz az este legalább volt szerencsém a fiúkkal vacsorázni Párkányban a Rooster Pubban, ahol legnagyobb meglepetésemre még struccot és kengurut is felszolgálnak. (Biztos rendkívül autentikus Szlovákiában struccot enni…) Kasnyíkék Orange Rieslingje 2020-ból klasszikus narancsbor, szénás aromákkal, fehér virágokkal és feszes tanninszerkezettel, Mátyásék Sandwich névre hallgató ramato szürkebarátja sötétebb mint egy rozé, tulajdonképpen pirosbor, de a funky fajtából, szép gyümölcsösséggel, míg Sütő Zsolti (alias Strekov1075) mézes fehére (két évjárat, rázva nem keverve) 2019-20-ból teás, zöldfűszeres, aszalt gyümölcsös aromákkal hódít.

Fotó: Ercsey Dániel

Bónáéktól ezúttal csak egy bort tudtam kóstolni (róluk itt bővebben is lehet olvasni), a 2019 olaszrizling harmonikus hordóhatással, kerek savakkal és puncsos illatával jól megjegyezhető.

Fotó: Ercsey Dániel

A végére hagytam a házigazdát és az egyik nagyágyút, vagyis a Világi borászatot és Bott Frigyest. Világiáknál nagyon tudatos munka folyik, ami már az alap (vizás dunai címkével) zöldveltelinin is tetten érhető. (Ezt a bort, több másik zöldveltelinivel egyetemben hamarosan Szegeden is kóstolhatjátok!) Friss és feszes, miközben szépen egyensúlyoz a korty a gyümölcsösség és a fehérborsos karakter között. A 2020-as riesling is fenomenális (90 pont), nem véletlenül jutott eszembe a kóstoló közben, hogy ez a Wachau-szerű vidék a zöldveltelini mellett igazán a rajnai rizlingről szólhatna!

Fotó: Ercsey Dániel

Amit pedig Bott Frici letett az asztalra (pontosabban inkább felvette és töltött, hála Istennek!), arra nincsenek szavak. Már tavaly el voltam ájulva a boraitól és a komáromi borbártól, most pedig csak ráerősített a dologra. A kékfrankos 2020 (feszes és gyümölcsös), a riesling 2020 (édes körtés, virágos, hosszú) és a Faricka furmint 2020 (a Faricka a dűlő neve, a bor pedig elegáns, az egyik legjobb a Kárpát-medencében az évjáratból és a fajtából) egyaránt 90 pontos borok, de a burgundi borokra hajazó 2020-as pinot noir is kitett magáért!

Fotó: Ercsey Dániel

Egy szó mint száz, érdemes ellátogatni a vidékre, ott a Dunakanyar, Esztergom és persze a felvidéki szőlőhegyek, kanyarodjunk hát erre ha időnk engedi, akár úgy is, hogy egy-két éjszakára megszállunk a Chateau Bela gyönyörű szobáinak egyikében.

Kilátás a Világi borászat kóstolóterméből...

A Chateau Bela kastélyszálló (fotó: Ercsey Dániel)