Andor múlt heti modortalanságáért remek bosszút eszeltem ki, s büszkén düllesztve mellemet étkezésünk helyét az lovagétteremben jelöltem ki vala. Ami először jó ötlet vala, mert kevesebb kacagtató csuda van a pulykamódra felfúvódó Andor látványánál (tudniillik ki nem állhatja az erőltetett képzettársításokat), aztán mégis sors keze beleszóló vala, mert belépve az étterembe, kikerülve az láncos-buzogányos hadfit Igorba, és újra felfedezett kedvesébe botlottunk bele, akik asztalukhoz invitálnak bennünket.

És ezzel be is fejeztem az archaikus nyelvi kiegészítéseket, melyeket éppúgy félre kell tennünk, mint levennünk a középkori körítést a Fekete Lovag Étteremről. Láttunk már kisebb-nagyobb beégéssel elvérző imázsokat, mikor bár éreztük mi a jó szándékot, de végül is az fojtott meg egy egyébként kedves vendéglátóhelyeket. A romantikus képzeletünkben csupa pompa a középkori étkezés (már ami az urak kastélyát illeti), ki nem fogyó boros kupák, egészben sült, illatozó vadmalacok almával a szájukban, nyársra szúrt fácánok, erdők-mezők kincsei, s gyümölcsei, hajnalig tartó, véget nem érő lakomák. Kicsit realistábbak (többnyire ide soroljuk magukat) már nem álmodoznak, a sötét középkor degusztációs menüje annyira lehetett vonzó, mint a háromnapos zabkása. Félig romlott hús, szénné égetett malacok, tökrészeg, konyhalányokat abajgató páncélosok zsíros szakállal, heveny gyomorrontás és egetverő koleszterinek.

Mégis a romantikus megoldást várjuk el a mai lovagéttermektől (melyek nota bene külön műfajt alkotnak), így (Andor kivételével) beleéljük magunkat a játékba. Takaros-jelmezes fehérnép kísér minket asztalunkhoz, és mivel a költeményszerű étlappal csak bíbelődünk, az angol nyelvű változatot, és az egyszerűsített hátsó oldalt hívjuk segítségül. Előételnek Merlin reggelije (600 arany forint) ébreszt minket, mely elnevezés szárnyas máját rejti zsírba sütve. Kellemes felvezető, bár a zsírt pár fokkal melegebbnek találjuk a megfelelőnél, és a két fél szelet kenyér is kevésnek bizonyul. A vörös-füstös dárdákkal (900 arany forint) szép folytatás lehetne, de a lazacot és a spárgát hazavágja a túlzó és kétes ízű parmezán, és akárhogy igyekszünk, nem tudjuk ezt érettségnek és fajtajellegnek beazonosítani. A kardal kevert gulyás (850 arany forint) cseréptálban érkezik, a füles cipót egy délutáni horda nagyétke miatt nélkülözni kell, de sebaj, mert amúgy tisztességes munka, mely azonban így nem lépi túl a középszerűség határát. A paraszt lév füles cipóban (700 arany forint) nagy várakozásainkat rombolja le, nem is a füles cipót hiányoljuk a tejszínes burgonyakrémlevesből, s még azon is túllépünk, hogy a szalonna itt egész szelet bacont jelent, de azért már harapunk, hogy a frappáns ételbe halálos ellenségeinket, a puffasztott levesgolyókat szórják (bár meglehet ettől válik modernparasztivá).

A felemás kezdést borral öblítjük le, s mellé bökős vízzel semlegesítünk, melyet örömünkre cserépkupában szolgálnak fel. Mindentudó szolgálóleányunk széles mosollyal, incselkedve előre figyelmeztet minket, hogy „van doboz”, mikor a desszertet is berendeljük előre. A tik bája (2600 arany forint) azonban az este kínálatának mélyrepülése. Az étlap ígérete ellenére nem sült a csirke melle omlósra, mert előtte klopfolóval vékonyra verték, mitől kemény lett. A citromcseppek elvesztek, a puliszka azonban korrekt találmány, de nem ellensúlyozhatja a tik tikkadtságát. Vigasztalódásnak Szegény Tást (2800 arany forintot) vágatjuk le a szezonétlap ajánlásával, mely egészben sült kacsa impozáns látvány az áfonyamártással, az egyszerű, mégis telt ízeket azonban lerontja az indokolatlanul száraz hús. Tévelygéseinkért magunkat hibáztatjuk, és inkább lovaghoz méltó rendes ételeket rendelünk. Sok más helyről hiányolt, itt meggyőzően elkészített báránysültet takar az Inkvizítor bére (3200 arany forint), mézes hagymával és házi burgonyával, szeretjük is érte. A bárány zamatos és jellegzetes ízét nem sütötték ki belőle. Végül stílusosan a Sárkányvadászok vacsorájával zárunk (2800 arany forint), már kezdtük hiányolni étrendünkből a sörrel sült bőrős sertéshúst, mely most bőséges és korrekt, de inkább elandalít, mintsem felvillanyoz bennünket, bár a köretnek tálalt párolt káposzta úgy készült, ahogy szeretjük, s tejfölös, füstölt sajtos dödölle (megkockáztatjuk) vasi rokonaival is felveszi a versenyt.

A köret jelenséggel nehezen tudunk megbarátkozni, mert hát ha középkor, legyen mindenből sok, de vastag salátaágyat, s a díszítményeket (szőlő, kivi, narancs, rózsát formázó répa és cékla) inkább zavartan rágcsáljuk el szünet gyanánt, vagy keresünk helyet a szőlőfürtöt formázó fatányér szélén. A szemünk miatt rendeljük, de hiány miatt cseréljük a mákos nudlikat Apródok munkájára (600 arany forint), bár a fahéjas-vaníliás túrógombócokkal már nem is nagyon tudunk megbirkózni. Felejthető kávéval (250 arany forint) zárunk jó szokásunkhoz híven, feszülő hasunknak azonban ez most nem jelent megváltást - ahogy cédés lantzene sem.

Repedéseket véltünk felfedezni a lovagi díszleten, de a tematika túlzott erőltetésének mellőzését inkább erénynek tudjuk be. Végül se nem boldogan, se nem letörten távozunk, megrekedünk valahol a kettő (mint buzogány a bordák) között. Némi következetességre még szüksége lenne a Sötét Lovag Étteremnek, a középkorságból ott sokat érzünk, ahol nem kéne, de keveset ott, ahol még elférne némi történelem. Az adagok valóban nagyok, egy részük még a nagyétkűeknek is a hűtőjében végzi. Hazafele billegve még elvitatkozunk Andorral a Fekete Lovag Étterem „magyar átlaghoz” viszonyított helyzetén, miután megmosolyogjuk a méltatlankodó Igort, akit fél oldalbordája gépkocsizás helyett zsírégető sétára parancsolt.