A zefírt nem most terveztem bontani. Viszont hazaértem és kedves párom azzal fogadott, remek mártást készített azzal a kis címkés borral a hűtőből. Rögvest eszembe jutott legutóbbi számunk irodalmi melléklete, Garaczi László és Kőrizs Imre közös írása, ezért rákérdeztem: a zefír volt az a kutatóból?

Igen felelte, meg is kóstoltam (pedig eddig nem nagyon járt rá a borokra a kedves), egész finom ez a bor. Már csak annyi erőm maradt visszakérdezni: hagytál belőle azért nekem is? De meg is pillantottam addigra a palackot, félig volt még, megnyugodtam. Egész csirke pirult a sütőben, a mártás igazán finomra sikeredett, a zefír mellé el is fogyott.

Elmondtam persze vacsora közben, hogy ebből a borból a világon talán húsz palack van, most már annyi sem, a pécsi szőlészeti és borászati kutatóintézetben készítették, ahol Hevér Laci főborász barátom a zé-fajták szeretetére úgy oktat, hogy egész kiváló borokat készít belőlük. Ilyen a zefír, amit eddig nem igazán ismertem. Bezzeg eztán keresném, ha volna belőle. A tíz tőke termése 2 láda bor, legközelebb jövőre érdemes keresni.

A fajtát nem igazén kedvelik a szőlészek, a zé-fajták közül (a zéta, zengő, zenit, zeus és zefír fajták nemesítésébe Pécsett fogott bele Király Ferenc) ez talán a legburjánzóbb, dzsungelesedő, ahogy hallottam, viszont ha ennyire jó bort ad, akkor hajrá, zöldmunkázzunk többet az ügy érdekében!

A pécsi zefír friss, üde, illatos, nem irsais, inkább sauvignonos, de ott sem a vágott fű, inkább a bodza, érett citrusok, friss, diszkrétebb virágok, kedves, kerek, jó savakkal. A zenit mellett egy igazi pannon sauvignon blanc alternatíva. 88/100 pont.

A másik bort más hónapok óta őrizgetem, Vjeko Lukić barátomtól kaptam, aki Mostarban üzemeltet remek vinotékát, nem mellesleg Bosznia és Hercegovina sommelier szövetségének elnöke. Ajándékba csak nem ad olyan bort, ami ne lehetne alkalmas a születésnap éjszakáját emlékezetesebbé tenni?

A Nuić pincészettel volt már élményem, vagy tíz éve egy szarajevói borfesztiválon voltak velünk átellenbeni standon, a magyar-hercegovinai barátság jegyében alaposan, keresztbe és kasul végigelemeztük egymás szortimentjét. Aztán zágrábi rendezvényeken találkoztam még velük, elsősorban a fehérborukra, az autochton žilavkára emlékeztem, meg a blatina nevű szintén helyi vörösre.

A trnjak abszolút hercegovinai fajta, a sztori ismerős, a kihalás széléről hozták vissza, lenézett legkisebb fiúból (a blatina beporzó párjaként használták) lett sztár, épp ez a pincészet dobbantott a 2013-as évjárattal, majd a 2015-re is aranyat kapott több nemzetközi versenyen.

A helyiek a 2013-asra esküsznek, azt nem kóstoltam, de ez a bor sem mutatkozott be gyengén. Illata kicsit hűvösebb a vártnál, fűszeres, mediterrán fűszernövényeket hoz feketeribizlivel és áfonyával. Kortyban telt, hosszú, gazdag, mégsem túl masszív, vagy erőszakos. Az alkohol tizennégy és fél, de nem az üt át, sokkal inkább a fűszeres gyümölcs, a még élő savak, a lendülete. Fiatal bor, kétségtelen. Pršut nem volt kéznél, de pármai sonka igen, az még este tízkor is belefér borozás mellé, igencsak passzolt a trnjakhoz. A sonkával még selymesebb, kerekebb, de nem veszít aromatikájából, a bor marad tovább a szájban.

A vártnál is szebb élmény ez az este végére, 90/100 ponttal hálálom meg.

Címlapfotó: www.vinogradinuic.com