Tavaly előtt a Covid miatt online, tavaly hibrid módon, szakmai találkozó és podcast-ek formájában került megrendezésre a Vörös Balaton, idén viszont a normális kerékvágásban, december 3-án szombaton, 13 balatoni pincészet részvételével tartották meg a sétáló kóstolót a Jásdi Borteraszon. A rendezvényt Jásdi István és Jásdi Attila nyitották meg. Bár az egy főre jutó éves átlagos borfogyasztás mennyisége folyamatosan csökken, a Balaton-felvidéken, főként a Balatonfüred-Csopaki borvidéken hatalmas aszály állította kihívás elé a növekvő energiaárak és beszerzési költségek miatt már így is nehéz helyzetben lévő bortermelőket, Jásdiék és a többi résztvevő borászat is pozitívan tekint a jövőre és kiemelkedő évjáratot várnak.

Akiben felmerülne a kérdés, hogy mi keresnivalójuk van egyáltalán a vörösboroknak a Balatonon, bizonyára „rossz rendezvényen jár”. A filoxéra előtt jóval több kékszőlő volt a tó körül, mint napjainkban. A „kis tetű” az ültetvények kb. 65%-át elpusztította, köztük olyan őshonos fajtákat is, mint például a tihanyi kék, amit ma Szentesi Józsefnél lehet megkóstolni. Sok volt az északi parton a kékfrankos és a kadarka is. Ez utóbbiból Csopakon is szép számmal termett, ma kb. 600 tőke maradt belőle a Jásdiék birtokán. A filoxéra után kéz a kézben járt „észak és dél”.

1891-ben a gróf Festetics Tasziló által rendelkezésre bocsátott földeken gróf Széchényi Imre kormánybiztos és felesége, Andrássy Mária támogatásával számos északi parti gazda kaphatott művelhető területet a somogyi partokon, a mai Balatonmáriafürdő közelében. A Veszprémi Püspökségnek is jelentős területei voltak a Balaton déli partján. Később ugyan az Északi parton átvették a főszerepet a fehérek, kiváltképpen az olaszrizling, de a legtöbb pincészetnél megtalálhatók voltak, és megtalálhatók ma is a kékszőlő fajták, melyek egyre nagyobb teret nyernek a globális felmelegedés miatt.

Aki tudta, hogy mibe ugrik fejest, igazi különlegességeket kóstolhatott. Sajnos Légli Géza betegség miatt nem tudott személyesen részt venni, de boraival képviselte a déli partot. Jánoshegy Merlot 2020 érett gyümölcsösségével és selymes, telt karakterével eszembe juttatta, hogy mennyire jó egy ilyen borral a poharamban élvezni a Badacsony mögött lenyugvó nap sugarait egy kora őszi estén Balatonboglárról.

A további 12 pincészet (mind északi-parti) borai épp olyan változatos képet festettek, mint termőhelyeik adottságai. Kékfrankosból nem volt hiány: a teljesség igénye nélkül kóstolhattunk friss, gyümölcsös kékfrankost és összehasonlításképpen 5 éves „párját” a Guden Kisbirtoktól, tihanyi területről, bio élesztővel beoltott kékfrankost a St. Donat Borkúriától, szintén Tihanyból, idős tőkékről szüretelt kékfrankost a Homola Pincészettől, kékfrankos sillert a balatonfüredi Villa Gyetvaitól, dűlőszelektált kékfrankost a Farkó-kőről a szintén füredi Zelna Borászattól, 500 névre keresztelt, 500 literes hordóban érlelt kékfrankost a nemrégiben az Év Bortermelőjének válaszott Figula Mihálytól, csopaki kékfrankost Jásdi Istvántól és személyes kedvencemet, a Pálffy Kékfrankos válogatást Köveskálról.

Ezeken túl akadtak olyan érdekességek is, mint hordóban érlelt pinot noir rosé a Káli Kövektől, zweigelt a Zelnától, pinot noir a Csobáncról (Villa Tolnay), sangiovese a Szent-György hegyről (2HA), csopaki syrah (Petrányi Pince) és csopaki cabernet franc (Jásdi Pince).

Az eseményre minden jegy elkelt, habár a kóstolón a férőhelyek száma limitált. Ennek eredményeképpen kiállítóként ezen a rendezvényen volt alkalmam a legtartalmasabb beszélgetésre az egyébként többségében évek óta visszajáró közönségből álló látogatókkal. Niche rendezvény lévén az „első bálozók” is felkészülten érkeztek és őszinte érdeklődéssel igyekeztek a „régi motorosok” között elvegyülni. Szintén pozitív élmény volt a stabil és/vagy javuló minőség, amit a kóstolt boroknál tapasztaltam, melyek népszerűsítése számomra is fontos. Amit viszont hiányoltam a teljes Balaton Borrégió lefedettsége – a hely szűkének kérdését biztosan segítettek volna orvosolni a „szomszédok”.

A kóstoló összképe alapján nem hiszem, hogy fájó hiányt keltett volna bárkiben is a szelfiző „borbarbik” távol maradása. Ők így is, úgy is becsekkolnak a balatoni borteraszokról nyaranta, ami arra enged következtetni, hogy a borozás menő (vagy legalább sok lájkot „ér” a borospohár balatoni háttérrel az Instán). Meg kell találni az utat a szélesebb, borok iránt érdeklődő közönséghez, akik nem feltétlenül követik a boros portálokat vagy olvassák a nyomtatott borsajtót, ám egy kevésbé tapasztalt, a borok világával még csak most ismerkedő, ám annál lelkesebb tiktok felhasználó borisszánál fennállhat a veszély, hogy túl „mély víz" a Vörös Balaton. És ilyenkor a fülembe csengenek Anyukám szavai, hogy „a vörösborokhoz meg kell érni”.

Akkor ki a tényleges célcsoport? Ha már az új generáció meghódításán (is) gondolkodunk, rengeteg potenciál van a rendezvényben, a balatoni vörösökkel, történetükkel kapcsolatos ismeretek szélesítésére interaktív mesterkurzusok, régi balatoni vörös fajták bemutatója, más (akár külföldi) fehérborosnak mondott borvidék vörösbortermelői, mint vendég kiállítók és még számos alternatíva, ami felcsigázhatja az érdeklődést mind a közönség, mind a sajtó részéről.

FOTÓK: Szabó Miklós