Kérem Várjon!
Cikkek
Hetedhét határ oportói
Portugieser du Monde, három hónappal később
zoranka
2014 July 23.
Beszélgettünk róla már egy ideje, jó volna összekóstolni a Portugieser du Monde-ra érkezett külföldi borokat, már amelyikből maradt a pincénkben. A nyár sosem egyszerű, de végül a múlt héten össze tudtuk hozni. Volt 16 bor, időnként beletettünk egy-egy kontroll magyar palackot, aztán a sor végén jöttek a meglepetések. Azokról egy következő posztban, most a külföldiekre koncentrálunk, szlovák, osztrák, német, szlovén, horvát és szerb borok, no meg pár magyar.

Gere Tamás és Zsolt Márton-napi Újbor Portugieser 2013 (Magyarország)
Kicsit fedetten kezd, majd pillanatok alatt kiszellőzik, gyümölcsös, friss meggyes, cseresznyés, de türelmetlen volt a szedő, mert a zöldjét is beleszedte. Sima felszínű, korrekt tétel ez a maga kategóriájában, ráadásul még tartja magát. Jó italú, könnyeden gyümölcsös. ***

KZ Metlika Portugalka 2013 (Szlovénia)
Az első külföldi egy szövetkezeti tétel, ők készítik a legtöbb oportót Szlovéniában. Az illat nem igazán kedves elsőre, kicsit bőrös, kicsit túlerjedt meggyes. Kortyban vékonyabb, tisztább, de kesernye a végén bezavar, keserű meggyre emlékeztet. Egyszerű bor. **

Prus Portugalka 2013 (Szlovénia)
Virágos illat és könnyed, világos szín. Mintha puncs is került volna bele, könnyed és tetszetős összhatás, kis maradékcukor a végén, divatos, kortyolgatós, nagyon tetszetősre hangolva. Izgalmakat, rétegzettséget meg nem ebben keresünk. ***

Magula Portugal Modrý Nouveau 2013 (Szlovákia)
Nagyon illatos, már-már menoire-ra emlékeztet, jostagyümölcsös, szedermálnás. Nem a tipikus magyar (avagy villányi) portugieser jegyek, de nagyon izgalmas, szén-dioxid macerációval készült, épp csak érezhető maradékcukor, de jobban áll neki, vastag a szájban, picit szokatlan stílus, de nagyon izgalmas. ****

Kiš Portugizer 2013 (Szerbia)
Fülledt jegyek illatban, alatta/mellette piros bogyósok, túlérett verzióban, vastag, már-már lekváros a korty. Húsos gyümölcsösség, a végén melegít az alkohol. ***

Schachl Granat Portugieser 2013 (Ausztria)
Illata nem igazán volt tiszta. Hogy a palackban változott volna, három hónapja nem így festett. Bár nagyon sötét a színe, festi a pohár falát, nagyon sűrű a korty is, mégis könnyeden szalad végig a szájban, sokkal sötétebb szín a megszokottnál, erős hordós jegyek is, nagyon más. ***

Braje Portugizac 2012 (Horvátország)
Fekete csoki és konyak mutatkozik illatában, sötét szín, rengeteg lédús meggy a kortyban, enyhe medvecukrossággal. Az illó egy picit magas, de még tűréshatáron belül. Érdekesen testesnek hat a mindössze 11%-os alkohol mellett, egész erőteljes a cserzőanyag is. **+

Režek Portugizac 2012 (Horvátország)
Itt is újra felbukkan a sötét szín, illatában érett paradicsom, szájban zöld érzet, reszelős tannin, nem sima felszín, nincsen benne harmónia. A végén felerősödik a bőrös érzet is. **

Vylyan Macska Portugieser 2012 (Magyarország)
Kontrolltétel. Érett, az általunk ismert színtiszta oportós illat, tisztán és kedvesen. Az évjáratnak megfelelően sötétebb árnyalatú, magas alkohol, de egyáltalán nem lóg ki, kellemes tanninérzet, komoly oportó sok édes, lédús gyümölccsel és a megszokottnál több vörösboros jeggyel. ****

Magula Portugal Modrý 2012 (Szlovákia)
Elsőre fedett és nagyon nem oportós illat, aztán alakul, de kortyban nagyon erős és sok a sav, vékonynak érződik, itatja magát, de már leépülőben van. Nincs meg a frissessége, kezd kiürülni. **

Krauthaker Portugizac 2012 (Horvátország)
Tiszta, elég intenzív, gyümölcsös illatok. Egészen sötét szín, tinta, finomra hangolt, tuningolt verzió, egészen sok rétege van, mély és széles. Több egy átlag oportónál, de nem bántóan nagy, összetett izgalmas, inkább vörösbor. ***+

Vollmer Portugieser 50 hl 2012 (Németország)
Nagyon elegáns illat, tiszta, mély, hűvös és nagyon oportós egyszerre. Sós, összetett, hosszú nagyon, elegáns-harmonikus a korty, komoly beltartalom, de megmarad jól fogyaszthatónak. Amikor az oportó csúcsra járatva, ásványokkal megtámogatva, a fajtán nem túllépve mutatkozik meg. Nagy élmény kóstolni. *****

Schachl Granat Portugieser 2012 (Ausztria)

Illatában kemikália bukkan fel, orvosság vagy tisztítószer, ki-ki mire asszociál. Szellőztetni kell, segít is. Nagyon sötét és festő ez is, nagyon sűrű korty, rengeteg fával, málna, medvecukor jön ég belőle. Kicsit túlgondolt oportó, érdemes volna még egyszer nekifutni, új palackokkal. ***

Kiš Portugizer 2012 (Szerbia)
Ribizliszörp szódával, nagyon gyümölcsös, sok a maradékcukor, emiatt kissé disszonáns, elbillen a cukros-édes gyümölcsök felé, de tiszta, működőképes, lehet és biztos van is közönsége, nagyon délies, édes-gyümölcsös, érezhetően alkoholos mindemellett. ***

Magula Portugal Modrý 2011 (Szlovákia)
Sok hordós jegy, kókusz és vanília, sok és nehéz édesfűszeresség a szájban, a portugiesert kevésbé érezni, a vörösbor felett a fa komoly és szép egyébként. ***

Terra Parna Portugal Modrý 2010 (Szlovákia)

Szép és nagyon elegáns illatok, oportós selymes, érett, de nem leépülő, tejkaramella, piros bogyósok, levegőztetés után nyílik igazán, remek egyensúly, remek arányok, nagyon komoly, érett-érlelt oportó. ****+

Terra Parna Portugal Modrý 2009 (Szlovákia)
Sötét, érett és testes, illatban visszafogottabb, de erőteljes és nagyon fűszeres az íz, komoly anyag. Koncentrált, de nem túlzó, picit reszel a tannin, egészen komoly hordós jegyek, a nagyborosság határán van. ****

Így jutottunk el hét ország 17 oportóján át egészen a 2009-es évjáratig. A tapasztalat azt mutatta a portugieser nem csak újborként működik, nagyon szép, érett-érlelt tételek is előbukkantak. A német bor, a pfalzi Vollmer az egyik legnagyobb portugieser-élményünk volt, ebben teljesen egyezett zoranka és kenszei véleménye, sőt abba is, hogy a Terra Parna nagyon figyelemreméltó és nyomon követendő borászat Szlovákiában. Más-más miatt, de a Vylyan 2012-es Macskája és a Magula 2013-as újbora is izgalmas volt, a maga nemében kiváló bor.

A folytatásban még régebb utazunk vissza, a pincéből előkerültek izgalmas évjáratok is, jön a poszt hamarosan.

Programajánló
2023. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2023. 06. 10. 15:00 - 20:00
Magtár Mecseknádasd, Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73 .
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30