Günzer Tamás lett a Magyar Bor Nagydíj rövid, alig hétéves története alatt az első borász, aki duplázni tudott, vagyis másodszor nyerte el a legjobb vörösbor címet, méghozzá egymást az követő két évben. A Magyar Borszakírók Körének Super 12 díjait Pécsett, a Portugieser du Monde-al összevont kóstolófesztiválon adták át, ott ültünk le pár percre beszélgetni a közelmúlt sikereiről.
- 2019-ben ti lettetek az Év Pincészete, és azóta mintha egyre többet lehetne rólatok hallatni. A kérdés, hogy ez mennyire tudatos, vagy épp most ért be hosszú évek munkája?
- Az Év Pincészete egy nagyon-nagyon nagy elismerés volt, ráadásul abban az évben jelöltek mindjárt az Év Bortermelőjének is. Akkor bizony megfordult a fejemben, hogy ezt nagyon jó lenne megnyerni, és ahhoz pedig szerepelni kell, nincs mese. Meg kell ismertetni magunkat minél több helyen, minél több emberrel, azóta ha hívnak, szinte nincs olyan rendezvény, amire nemet mondanék. Sok borversenyen is részt veszünk, és hát a visszaigazolás se rossz, mert nagyon sok jó eredményünk születik folyamatosan, ami azért segít akár belföldön, vagy a nemzetközi vonalon.
Nagyon büszke vagyok például a tavalyi két sikerünkre, amit a rozénkkal értünk el, hiszen az Országos Borversenyen, és a Vinagorán is a miénk lett a legjobb rozé. Ez azért nem mindig jön össze. Az év végén meg kiderült, hogy másodszor is megnyertük a Magyar Bor Nagydíjat, amire szintén hihetetlenül büszkék vagyunk. Az, hogy ezt sikerült két egymást követő évben megcsinálni, nem biztos, hogy az életben még egyszer megtörténik.
Igyekszünk, nő a volumenünk is, de a minőségből egy grammot nem engedünk. Szerintem a Jóisten velünk van, és ezek a sikerek így jönnek. Talán nem annyira tudatosan, ahogy megfogalmaztad.
- A tudatosság azért jutott eszembe, mert nemrég voltunk nálatok a portugieser versenyre ideérkezett nemzetközi borbíró-csapattal, amikor talán a szlovén kolléga mondta nekem utána, hogy ez a csávó, ez nagyon tud valamit, nagyon tudatosan csinálja a dolgokat. Tehát kívülről ez jön le, hogy nem bízzátok a véletlenre, se a borkészítést, se ami utána következik, azt hogy a borokat hogyan mutatod be…
- Nézd, én fontosnak tartottam mindig is, hogy a borok minősége mellett a vendéglátás is kiemelt szerepet kapjon. Fontos, hogy sok rendezvény legyen, áprilisban a Halnapokon négy nap alatt több mint ezer ember fordult meg nálunk az udvarban. Ez valahol jót tesz a márkának, jót tesz a népszerűségünknek. Egy finom étel, egy finom bor és aztán már szájról-szájra megy tovább a hírünk.
- Az élmény kétségtelenül fontos, de ugyanez az élményközpontúság megjelenik a borászatban is? Amikor azt mondjuk, tudatosság, azt is jelenti, hogy ugyanolyan tudatos a viszonyod egy alap rozéhoz, mint egy csúcsborhoz?
- Igen, és nem engedünk belőle, egy fikarcnyit sem. Nálunk nagyon fontos szempont, hogy csak egészséges szőlővel dolgozunk, innen indul a borkészítés és utána pedig mindent megadunk a boroknak. Mindent megtervezünk, tehát nincs olyan, hogy az erjedés vagy elindul, vagy nem. Mindent irányítottan erjesztünk, és precízen, megfelelő hőmérséklettel, megfelelő hozzáadott anyagokkal, tehát soha semmi nem történik véletlenül. Nagyon odafigyelünk a hordóhasználatra, 4-5 éves korukban hordókat leselejtezzük, mert akkor már megnő a beteg hordók veszélye. Nem lehet hibázni egyik borcsaládban sem! Nagyjából 20 vagy még több különféle bort készítünk, a maga kategóriájában mindegyiknek 100 százalékosnak kell lennie.
- A minap azt is mondtad, hogy lényegében két bor adja a felét a termeléseteknek, ez a rozé és a Mont Blanc. Ott nem lehet megengedni, hogy kibicsaklik valami…
- Ez így van, ott a vásárlók elvárják a megszokott minőséget és nem csalódhatnak. Ezek azok a borok, amik talán a legtöbb emberhez eljutnak, és aki hétköznap megvesz egy rozét, abból lehet a bizalmi fogyasztó, aki az ünnepnapokon egy magasabb árfekvésben is tőlünk választ majd bort.
- Mi az, ami ebből a huszonegynéhány borból leginkább a szívedhez közel áll?
- Ha hazaérek a munkából, akkor általában a szomszédom már valahol közelben van, egy-egy pohár Mont Blanc olyankor lecsúszik. Az az én saját kis kedvencem, de a piac visszaigazolása szerint is egy jól sikerült házasításom.
A vörösek között pedig van egy nagyon nagy kedvencem, a pinot noir, de sajnos piszok nehéz eladni. Annyira nehéz eladni, hogy évekig nem is készítettem. Nagyon érdekes a történet. 2002-ben a Vinagora borversenyen a legjobb magyar pinot noir volt az enyém. De mégsem tudtam hova eladni. Az évek alatt annyira belefásultam, hogy mondom, jó, akkor rozé készül a pinot-ból is. Jó pár év eltelt így, és akkor a lányom hozta fel, hogy apa, figyelj ide, olyan szép pinot-ink voltak, mi is szeretjük, hát miért nem készítünk? Mondom, tudod mit, lányom? Lesz újra pinot noir.
Három-négy éve újra készítünk, és most rákapott az egyik kereskedő, megint növelnem kell a mennyiséget, de azért óvatos leszek. Leállni azonban nem fogok róla, megbeszéltük a családdal, hogy ha más nem viszi el, legfeljebb megisszuk az egészet.
- Meddig lehet fejleszteni a pincészetet, mit érzel, meddig érdemes növekedni?
- Évek óta azt mondom, hogy elég, de a mostani szünetre újabb 1500 hektoliter kapacitás érkezik, igaz, már nem az üzembe, hanem kint az udvaron, de ott is bekötjük a hűtő-fűtő rendszerbe. Most olyan 1 millió liter körüli kapacitásunk van, és úgy gondolom, hogy azzal be kell fejeznem a növekedést.
Az is igaz persze, hogy újabb három hektárt telepítettük az idei évben. Mindig az van, hogy ha a szomszéd fölajánl valamit, akkor azt nehezen engedem el. Most 80 hektáron gazdálkodunk, és 20 hektárról vásárolunk szőlőt, azaz durván 100 hektár nyersanyagát dolgozzuk föl. Úgy gondolom, hogy mennyiségben már nem igazán akarok növekedni, hanem ezt megtartva, egyre csiszolnám a minőséget.