Keleti jelentés címmel rendezett közös borvacsorát a Tokaj Nobilis, a villányi Kiss Gábor és a pécsi Enoteca Corso. Északi fehérek és déli vörös találkozása a kelettel – izgalmasnak ígérkezett a téma, vagyis ott voltunk. Egy Tokaj Grand Tour és egy dupla kávé után, a tavaszi záportól felfrissülve nyitottunk az új élmények felé, mert hát a menüsorban jó néhány olyan fogás is szerepelt, ami nem szerepel az átlag magyar háztartások házi receptfüzetében.
Idén januárban Tokajban jártunk, éppen Báros Sarolta (Tokaj Nobilis) meghívására töltöttük a Vince-napot Hegyalján. Teljes beszámolónk a Pécsi Borozó tavaszi print kiadásában jelent meg, most ebből idézünk egy keveset, ínycsiklandozóul a vacsoraesti beszámoló előtt.
„Sokan nem gondolnak bele, hogyan kerülhet a nagyáruházban 1200 forintba egy üveg aszú, amikor volt, hogy adott évjáratban egy kiló aszúszem ára elérte a 3000 forintot is” – késztet minket gyors számolásra Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok a Pécsi Borozót Tokajba invitáló borásza és tulajdonosa. A bodrogkeresztúri pincészet a maga hat hektárjával és húszezer palackjával a kisebbek közé tartozik, ami a Tokaj-Hegyaljai Borvidéken sem jelent előnyt. Pályafutását a Béres Pincénél kezdő Sarolta, és férje, Molnár Péter (a Patrícius Borház birtokigazgatója) szigorú elvek alapján működő kézműves borászatot álmodott meg, hogy saját erőből, hitel nélkül, apránként építkezve alakítsák ki a Nobilis mai formáját.
A család a szomszédos falu, Bodrogkisfalud határában vásárolta meg az első területet a Barakonyi dűlőben 1999-ben, mely öt évvel később egészült ki a Csirke-mállal. Előbbi parcella a legfelső a dűlőben, utóbbit pedig az erdőből kellet kiszakítani. Mindkettőt előbb irtással tisztították meg a bozóttól és a fáktól, ezután kezdődhetett el a betelepítésük. A területeket gondosan válogatták ki: Tokajban különösen fontos, hogy a borokban megjelenjenek, és számon legyenek tartva a dűlő és a fajta adottságai. Bejártuk őket, jelentem, hóban, fagyban, terepjárót is megviselő útviszonyok közepette, de a dűlőtúra szükséges volt, nélküle most lenne egy hatalmas adag hiányérzetünk.
Saroltáék a Nobilisnél egyedi, kézműves borok készítését jelölték ki. A tőkék szigorú válogatáson esnek át, a hárslevelű, a furmint, a sárga muskotály és a kövérszőlő ezután kerül a feldolgozóba, s végül a fahordókba. Az épület egyébként a család egyik büszkesége: úgy alakították át borászattá a régi parasztházat, hogy közben kívülről és belülről is megőrizték az egykori házszerkezetet.
Az egyik legütősebb fogással kezdtük az estét. Üdvözlő italként érkezett a Nobilis 2008-as Tokaji Sárgamuskotálya, elismerően írtunk róla már korábban, ezt most sem cáfolhatom. Friss, üdítő, gyönyörű virágos-gyümölcsös illatokkal, semmi gejlség, semmi parfüm, mögötte viszont van test, van tartás és van hosszúsága a kortynak. A hozzá kapott üdvözlő falat izgalmas játék, a máj, legyen az liba vagy kacsa, hagyományos társa a tokajinak, főként az aszúnak. Itt aszúval töltötték meg, akár egy bonbont, a félszáraz muskotály pedig jó savaival kiemelte a szájban szétolvadó ízeket. Kiváló kezdés.
Bárdos Sarolta egy új bort is bemutatott a Corso közönségének, mégpedig a Birtokbort, ami nagyobbrészt furmintra épül. A bor még nagyon friss, nagyon él, intenzívsége most felülírta az ételt, ami a visszafogott, nyers ízekre épült. Nem feltétlenül az én stílusom, ebben a játékban azonban belefér. Ázsiai ihletés, ami a tokaji borokkal most amúgy is trendi irányzat, voltak jobban eltalált párok is az est folyamán.
Bálkirály és bálkirálynő, a legszebb páros az estén. A csicsóka nekem eddig talán ebben a formában jött be a legjobban, minden állt, minden passzolt, a halfilé, tésztában kisütve, csicsókakrémbe mártva, egy korty remek, ahogy korábban is, úgy 2008-ban is remek Barakonyi Furminttal. Az egyik kedvenc furmintom ez a Nobilis bor, az első, amibe beleszerettem, a 2006-os volt, azóta is lelkesen kóstolom. A gazdag beltartalmú, pici maradékcukrot tartalmazó, de emellett ásványos jegyeket is felmutató bor ritkán ugrik be leves kísérőjeként, de higyjék el vagy próbálják ki (a leves a Corso étlapján is megtalálható volt azóta), egymáshoz valók.
Áttérve a vörösökre, komolyabb húsok érkeztek. A bárány az arab konyha ihletésében készült el, egy már-már hungarikum vörössel, a kékfrankossal ennek ellenére vagy éppen ezért jól összeillett. Kiss Gábor vöröseire jellemző, hogy idő kell nekik, a pohárban is, hát még a palackban. A 2007-es évjárat még mindig nem érte el a csúcsot, még mindig dübörög, emiatt a kuszkusz fűszerezettsége kifejezetten jól állt a bornak. Grillázs és vanília, meggy és érett, cseresznye jön össze itt a közel-keleti fűszerpiacok illatával, kifejezetten érdekes, abszolút partiban.
A Code esetében azt kell tudnunk, hogy egy ilyen sűrű szövésű bor 3 évesként még valóban gyermek. Édes csokoládé, bonbonmeggy, fűszeres aszalt gyümölcsök, keserűcsoki, holland kakaó. Csak néhány felfedezett ízjegy, amelyek erőteljessége némileg elnyomja az ételt. Alapjaiban minden összeáll, mindenre van pár, a paprikamártás éppúgy belefér a képbe, mint a finoman fűszerezett zöldségek, de a bor mostani állapotában nehezen zabolázható.
Elvileg predesszert, de a borral együtt teljes vacsorát záró élmény. Gazdag, buja, érzéki. Az édességbe pici savanykásság vegyül, a bor cukortartalma egyáltalán nem írja felül az élményt. Az Amicus háromfajta házasítása, a furmint és hárs mellett kövérszőlő is került bele, gyümölcsös és krémes egyszerre, van benne bőven aszúra emlékeztető töppedtes, aszalványos íz, de ugyanakkor inkább a frissesség jut róla eszembe. Ahogy a krémes desszertről sem a könnyedség juthatna eszünkbe, mégis szinte légies, kiváló textúrával, simul hozzá a bor, repetára is jelentkeznék, ha itt volna ilyen.
Ez így picit sok volt. Az előző, a predesszert harmóniáját itt sajnos egy sokrétűbb, ám ízhatásában mégis kevesebbet nyújtó desszert törte meg. A Merum egy hihetetlenül gazdag, és még mindig intenzíven fiatal bor. Kevés desszert állja meg mellette/vele a helyét, itt a passiógyümölcs és a zöld tea valahogy elvitték az egyensúlyt és – legalábbis én – nem tudtam a borral együtt élvezni a desszertet. Külön-külön semmi gondom velük. Úgy a desszert is abszolút működőképes történet.
Összességében kicsit tartottam én ettől az estétől, hiszen két borász, két stílus – nehéz ezt összehozni, jól felépíteni egy teljes estét, egy teljes menüsort. Nem szólva arról, hogy a keleti konyha is megosztja a publikumot. Kisebb döccenőktől eltekintve azonban (két fogás és bor összhangjába lehetne talán belekötni), az este kiválóan telt. Kélt szimpatikus, fiatal borász, mindketten szerepeltek már a Pécsi Borozó hasábjain, bemutatták izgalmas, élményt nyújtó boraikat, nem csak beszéltek, de beszélgettek is, azt hiszem, aki eljött, jól érezte magát. Hogy összességében egy ilyen típusú borvacsora mégsem teltházas, talán azért lehet, mert jobb egyensúlyt kellene találni a helyi vacsoravendégek fizetőképességét és hajlandóságát, illetve a menü árát illetően. Jószándékú megjegyzés csupán, hogy még sokáig élvezhessük ezeket az estéket. Mert az ilyen estékre szükség van.