Mennyire fogadták el egy olyan ízig-vérig vörösboros borvidéken, mint Villányban, azt, hogy valaki kizárólag reduktív eljárással elkészülő borokat akar készíteni? Egyáltalán honnan pattant ki ez az „elvetemült” ötlet?

Ez akkor igazi kuriózumnak számított errefelé, az alapelgondolás szerint, ha Villányban ilyen szép vörösborokat lehet készíteni, akkor miért ne lehetne az adottságokat kihasználva ugyanolyan szép fehéreket is. A siklósi fehérborok hagyománya már adott volt, s az előzetes kimutatások alapján, úgy gondoltuk, hogy egy jó savakkal rendelkező, szép, illatos borokat kínáló szortimentnek lehet piaci keresnivalója is.

A pincészet végig ki fog tartani a könnyed, reduktív borok mellett? Vagy idővel később visszacsábul a barikolt világba?

Ki fog tartani, bár látod a fehérek és a rozé mellett már a könnyed vörösök is megtalálhatóak nálunk, mint például portugieser, merlot, cabernet sauvignon. De szigorúan a gyümölcsös, lazábban értelmezhető vonal ez, természetesen mind csavarzárral felszerelve. Idén tervezünk még egy „kis cuvée”-t, persze nagy borokból készül majd – feltehetően merlot, franc gerinc és még valami harmadik kiegészítő elem, a cuvée fantázianevét még keressük – de felhasználó-barát áron. Visszatérve kérdésedre, maradunk a reduktív vonalnál, bár a pincészetet már az elejétől kezdve úgy építettük ki, hogy adott esetben a nagyobb mennyiségű fahordós tárolás se jelentsen gondot.

Apropó új tételek, idén tavasszal néhány palackon teljesen új címke fogadta a közönséget. Minek köszönhető a váltás?

A Csillagvölgy megfelelő név, megfelelő márka, azonban szerettünk volna neve(ke)t, arco(ka)t párosítani a borokhoz. A Csillagvölgy egy kicsit személytelen. Gere-Schubert névvel ellátva, a figyelmet erre összpontosítva, jobban beazonosítható lesz a pince, jobban tudják valamihez kötni az emberek a bort. Idén ősztől az új 2014-es évjáratok is mind megkapják az új köntöst, egységes lesz az arculat teljes mértékben.

Talán kevesen tudják, de Gere Attilával történő ismeretséged – és végső soron a közös vállalkozás létrehozása – a sportnak köszönhető. Mesélnél erről pár szót?

Természetesen a futball révén ismerkedtünk meg, amikor én aktív labdarugó voltam, abban az időben az Attila volt itt a „sportfőnök”, hamar egy hullámhosszra kerültünk, s immár két (de lehet, hogy van az három is) évtizede tart a barátság. A Borászválogatottban is együtt játszunk, ő a kapus, én a bekk, legutóbb sajnos a svájci Európa-bajnokságon, szinte ugyanúgy kaptunk ki a németektől a döntőben, mint hatvan évvel ezelőtt Bernben az igazi magyar válogatott.