Szabadkáról Palicsra négysávos út vezet, mellette jobb kéz felől húzódik meg, több ipari és kereskedelmi csarnok között a Shiraz étterem. Ha ide eltalálunk, már jó helyen vagyunk, ez már Bóni László birodalma, itt kóstolhatóak a néhány épülettel beljebb található pálinkafőzde és borászat termékei. 
 
Bóni László villamosmérnök. Dolgozott a szocializmus nagyvállalataiban, alapított céget, vállalkozó lett, majd beleszeretett a borba. Apropó, ez már a második szerelem, vissza az elsőhöz. A pálinkához.
 
Amelyekkel a nemzetközi porondra is kilépett már: HunDeszt, Destillata, aranyak és ezüstök sorjáznak egy vitrinben. Három különböző korszak, három különböző gép is pihen (ideiglenesen, lévén nincs főzési szezon) egy épületben - a hagyományos, szerbiai házi berendezéstől, a legmodernebb szerkezetig. Pálinkának hivatalosan nem nevezhetőek ezek az italok, lévén nem Magyarországon készülnek, de hívhatjuk rakijának, bárminek: attól ezek még igazi pálinkák.
 
A DiBonis névre keresztelt cég, azaz Bóni Laci borokkal később kezdett el foglalkozni, most jönnek ki az első prémiumnak szánt tételek. A DiShiraz Cuvée 2007 pedig rögtön elbűvölte a kóstolókat. A magyar Decanter júniusi számában a legjobb határon túli magyar bor egyike lett. "Egészen mély, intenzív rubinszín. Elegáns, érett illata tele van gyümölcsökkel, mellette még édes fűszerek, karamell, szilvalekvár, animális jegyek. Nagyon koncentrált bor, tele érett éstúlérett gyümölccsel.Jósavak, erős, de még nem integrálódott tanninokkal. Nagy test, fekete cseresznyés, karácsonyi fűszeres hosszú, szép lecsengés. Ételek mellé ajánlott" - írja róla a Decanter, 17 pontot adtak rá a bírák kereken.

A négy Decanter-csillagig azonban nem rövid az út. Kellett hozzá ugyanis szándék és munka, tervezés és megvalósítás összhangja. És persze egy modern feldolgozó, könnyűszerkezetes csarnokok, a szomszédban pedig a barrique érlelő, van vagy 120 hordó szép, rendezett sorokban. Rend van, mindenütt rend van, pedig jártam ott többször, hétköznap, hétvégén, de mindig mindent tisztán s rendben találtam. Azt gondolom, ez lenne az alap.
 
No de kanyarodjunk vissza a Shiraz étteremig, lévén itt kezdődött többfordulós beszélgetésünk. Halászlé mellett kezdjük az ismerkedést. Dunai gyerek vagyok, nekem halászlében nehéz olyat mutatni, amiben nem tudok szálkát találni. Főleg, ha nem is dunai. De itt nincs kritikám, van tészta is, házi, ahogy kell. Hosszú volt az út, nagy a meleg, csak ásványvizet kortyolunk hozzá. Kell az energia, az alapozás, pedig még nem is sejtem, milyen hosszú lesz ez a kóstolás.
 
Három órával később, túl két tucat tartálymintán és vagy ötven barrique hordón, elfeketedett fogakkal és színesre festett ujjakkal térünk vissza az ebéd helyszínére. Itt már csak kávé kell. És víz. Sok.
 
Pedig fehérekkel kezdtünk, lazán egy kövidinkával, a helyiek győzködték Bóni Lacit, hogy a tradíció megköveteli a helyi fajtát. Nem nyújt nagy élményt, egyszerű, könnyű, homoki bor. Elfröccsözni még csak-csak. A rizlingsor következik, egy olasz-rajnai cuvée lesz belőle. Akkor már fröccsnek inkább ezt. A sauvignon blanc-okkal kezdődik az izgalmasabb része, van itt különböző tartályokban több helyről érkezett szőlőből készültbor. A DiBonis Pincészet ugyanis nemcsak saját szőlőből készít borokat, hanem felvásárol a bácskai homokon termett szőlőket is, és macedón szőlőt is. Sauvignon blanc van mindenféle, nekem leginkább a saját tetszik, szép savakkal, nem csak bodza és csalán, hanem test is, tartalom, érettség van benne - persze abból van a legkevesebb… Volt még ottonel muskotály is. A maga nemében szép, de nem az én világom.
 
A vörös tartályoknál már nőtt a tét. Pinot noir, cabernet sauvignon, merlot, shiraz. Mindegyikben, kivétel nélkül találtam izgalmakat, nagyon tömör, masszív tételek, erőteljes gyümölcsösséggel, emellett nem kevés alkohollal. A színvilág valami elképesztően feketés-vörös, szorgalmasan köpködünk, és ahogy a bor lecsordul a pohár oldalán, már visszavonhatatlan beszínezi a kezünket.
 
Nem hiába lett Shiraz Bóni László éttermének a neve (van benne mini látványpince és bortrezor, ahogy egy borosgazdához dukál), erre a fajtára kiemelten figyel. Olyan sűrű, már-már krémes tanninokkal, brutálgyümölcsökkel és borsos-mentás-csokis-babéros fűszerezettséggel ellátott bor feszül itt a tartályokban, hogy a következő évjáratra is érdemes odafigyelni, kérem.
 
És akkor jöttek a hordók. Mindig, mindenütt ott található barátommal pohár a kézbe, köpőcsésze nálam, kettesben indulunk végig a végtelennek tetsző soron, a borász mindeközben éppen egy szerb lapnak ad interjút. Merlot és shiraz a két fő mintavételi forrás, de azért belekóstolunk egy-egy CS-be is… Van itt hordó magyar tölgyből és amerikaiból. Vannak közepesen és erősen égetett. Tesztelünk, tesztelünk. A sauvignonnak a magyar tölgy áll jól, közepesen égetve, jelentem. A shiraz meg erősebb a fánál…
 
Másodszor már nem vállaltam be ezt a férfias túrát, borozós kollégák indultak neki a sornak, jómagam meg – lévén a családis ott volt – a gyerekekkel igyekeztünk elrontani a targoncát és a kistraktort. Mivelhogy ezt már a pálinkák után tettük (persze, csak én), volt is rá némi esély.

Merthogy másodszori látogatásunkkor az ebéd mellé (jófajta szerb vegyestál, a csevaptól a pljeskavicáig), méginkább elé, végigkóstoltunk egy kis sort, ahogy házigazdánk nevezte. Kajszi, vilmoskörte, bodza. Ez a trió nyert nálam, gyümölcsös illatok, negyvenkettes alkohol, semmi marás a torokban, hosszú utóíz. A bodza meg különleges, nem is kóstoltam nagyon még ilyet.
 
(No igen, a Shiraz akarva-akaratlanul is olasz emlékeket idéz fel az emberben, a gyorsforgalmi meg a külterület hatása addig tart, amíg le nem parkol az ember az aranyhalakkal teli kerti tó, és a rendezett terasz mögé. Az étterem elegáns, előre kigondolt ütemterv szerint zajlik itt minden, a terítékről és tisztaságról nem egy belvárosi étterem példát vehetne. Mégis, természetes ez a közeg, a házias fogadtatás, ami minden vendégnek jár, az teszi emberközelivé. A magas igénnyel kialakított környezet mögött pedig mindenhol ott bujkál valami csintalanság. Hogy egy példát említsek: Bóni Laci is elkészíti a maga bozsolé-jét, s igazán szélesen mosolyog magában, amikor a vendégei „franciásan” próbálják kiejteni a De'Beroux-ra keresztelt bort. Pedig a csíny magyar kiejtéssel mutatkozik meg.)
 
Szóval adva vannak ezek a pálinkák, egyre szebbek a borok, Szabadka nincs is messze. Válság van, messzire nem megyünk, viszont a szabadkai belváros szép, a palicsi tó gyönyörű, az állatkert gyerek és felnőttbarát (családi jegy, két felnőtt, és akárhány 12 év alatt gyerek ezerötszázért, forintban). Borkóstolás, jó ételek, szállás még nincs elég, de azért az itteni borosgazdák is szerveződnek, igyekeznek összefogni és borturizmust fejleszteni. Csendben mondom, most érdemes, amíg még abszolút megfizethető.