Fotók: Last House

Nem tudom hányan lehetnek az olvasók között, akik otthonosan mozognak a filmek birodalmában annak ellenére, hogy filmet talán majdnem mindenki szokott nézni. Hol moziban, hol otthon, manapság talán egyre inkább az utóbbi helyszínen. Azt szinte biztosra veszem, hogy akik járatosak is a filmirodalomban azok közül is csak egy bizonyos szűk réteg ismeri a címben szereplő filmet. Érthető módon ez betudható annak, hogy a film igen erőszakos, helyenként durva akciófilm, azonban egyszer mindenképpen nézhető. Amiről azonban ez az írás szól, az nem egy filmkritika, még csak nem is ennek a történetnek az elmesélése. Néhány hónapja visszalátogattam szeretett városomba, Bajára, a tervezett programban pedig egy étterem meglátogatása is helyet kapott. Ez az étterem pedig nem volt más, mint a nem oly régen megnyílt bajai Last House /Utolsó Ház/. Az étterem nevének meghallásakor nekem egyből ez a film ugrott be, annak ellenére, hogy a bajai utolsó ház azért közel sem olyan erőszakos, mint a filmbéli társa, sőt! 

Baja kisváros, valljuk meg őszintén, másnak aligha nevezhető, méretét, lakosságát tekintve. Azonban a kisvárosok közül is a szerethető kategória, ezt minden elfogultság nélkül állíthatom. Hiszen a hely olvasztótégelye különböző népcsoportoknak, különféle vallású embereknek, olyan hely, mely még élhető, könnyen megszerethető. A piacra távoli vidékekről is szívesen jönnek emberek és nem csak ők, hanem az ott élők is szívesen sétálnak a nyugodt Sugó partján, vagy éppen Dunaparton a városközponttól gyalog is csak néhány 10 percnyi sétára. Ha pedig az ember sétál, akkor előbb-utóbb megéhezik…

A város gasztronómiája meglehetősen egységes, ám korántsem unalmas képet mutatott korábban. Jónéhány halászcsárda, pár étterem, mindez bejárható távolságon belül. Az egységes képet a főtéren nyíló Borbistro törte meg anno, mely egészen másfajta vonalat képviselt, mégis hamar a városlakók egyik kedvence lett- nem minden ok nélkül. De, mint azt mindannyian tudjuk, a fejlődés egyik velejárója a változás, a sokszínűség. A tavaly nyílt Last House étterem pedig egy egészen más arcát mutatja meg a bajai embereknek, az arra fogékonyaknak, mint amit eddig tapasztalhattak.

A tulajdonosok neve nem ismeretlen a városban, hiszen jónéhány embernek adnak munkát, biztosítanak megélhetést az éttermen túl is. Az étterem megnyitása régóta érlelődött bennük, melynek megvalósulásával egy régi álmuk vált valóra. A kezdeti tervezéssel teli időszakban csupán saját maguk és szűkebb környezetük ebédjét, étkeztetését kívánták megoldani, amolyan „menüztető” étterem nyitásán gondolkodtak. Az ipari park területe pedig adta magát, hogy egy olyan hely nyíljon, mely az ott dolgozó többszáz embert kiszolgálja. Hiszen egy munkahelyen hiába van az embernek ebédideje, ha az elmegy azzal, hogy bemegy a városközpontba, de nyugodtan megebédelni már nem marad ideje. Aztán ahogy az idő telt, a tervek úgy kezdtek átalakulni. Az étterem helyének kialakítása, az azt követő koronavírus, majd a szinte utána kezdődő orosz-ukrán háború okozta bizonytalan gazdasági helyzet alatt újabb és újabb tervek születtek, melyek szépen lassan formálták azt a képet, amit a betérő vendég lát, amikor a már elkészült étterembe látogat és helyet foglal. Mert hát ugye senkinek kétsége sem lehet afelől, hogy ez a story nem arról szól, hogy két ember azzal kel fel egy reggel, hogy nyitok egy éttermet, ami ilyen és ilyen lesz…

A sok tervezés, gondolkodás, ötletelés vége egy olyan hely lett, ahol sokféle ember megtalálhatja a számítását. Akkor is, ha „csak” éhes és szomjas, de akkor is, ha igazi gasztronómiai élményre vágyik igényes környezetben. Az étteremnek ugyanis „két élete” van, melyek között azért van minimális átjárás, de jól el is különülnek egymástól. Az egyik az a szürke hétköznapok ebédelős része: ilyenkor a környéken dolgozók nem kis számban látogatják meg az Utolsó Házat, hogy az ebédidejükben idő- és költséghatékonyan, komolyabb autózás nélkül jussanak laktató ebédhez. Ezen időszakok alatt hosszabb-rövidebb üzleti találkozók lebonyolítására is alkalom és lehetőség nyílik, akinek ilyen igénye van, az akár az ebédelő közeg kissé zajosabb részétől némileg elkülönülve is megbeszélheti ügyes-bajos dolgait. A másik élet a munkaidő utáni, a kikapcsolódásé, kényelemé, minőségi gasztronómiáé: a tulajdonosok ugyanis rajongói a minőségi étkezésnek- úgy gondolom, hogy alapesetben csak ilyen hozzáállással lehetne ilyen típusú éttermet nyitni, mert így valóban érződik az elköteleződés afelé, hogy minőségit, felejthetetlen élményt adjunk a betérő vendégnek, ne pedig csak egy tál ételt. A két dolog között ugyanis óriási a különbség. Az étterem második életében kulcsszerepet játszik tehát az a bizonyos nagybetűs vendéglátás. A betérőnek nem csak egy asztal, egy étlap és egy tál étel jár, hanem élmény is. Olyan gasztronómiai élmény, melyhez ki kell mozdulni a négy fal közül, olyan ételek, melyek elkészítése otthon nem, vagy csak korlátozottan kivitelezhető. Mindez olyan környezetben, melybe belehelyezkedve elfeledkezhetünk a nagyvilág zajáról, saját problémáinkról. Fontos ugyanakkor kiemelni és megemlíteni azt is, hogy az étterem létrehozása nem valami, valaki/k/ ellen jött létre, nem kívánnak versenyezni egyetlen bajai és környékbeli étteremmel sem, hanem mellettük új színnel kívánják kiegészíteni Baja és a környék gasztronómiáját.

Az étterem egyik legfontosabb része azért mégiscsak az étel. Mert lehet akármilyen a körítés, akármilyen szép a díszítés, ha az étel nem ízlik, nem jó, akkor bizony megette a fene az egészet. A Last House-ban ezért aztán természetesen a kifogástalan élmény elérése érdekében a színfalak mögött profi stáb dolgozik a konyhán. A séf vezetése mellett két külön csapat teszi a dolgát: az egyik a hétköznapi, dolgos, menüztetős folyamatok gördülékeny lebonyolításáért felel, míg a másik csapaté az esti és a hétvégi a’la carte ételek elkészítése, tálalása. Ha jobban belegondolunk, nem is lehet ez másképp, hiszen egészen más tudást igényel 150-200 főt menüztetni, ellátni minőségi, laktató ebéddel, mint a’la carte étlap ételeit elkészíteni a vendég rendelése után belátható időn belül. Ha pedig az étel mind délidőben, mind este rendben van, akkor, de csakis ezek után beszélhetünk arról a bizonyos környezetről mely erről az oldalról nézve is teljesen rendben van. Elsőre talán meglepő lehet a nagy, tágas tér, a hatalmas ablakok, feszélyezhet a berendezés – melyen egyébként kristálytisztán látszik a könnyed eleganciára és valódi minőségre való törekvés- de mindez egy csapásra ér véget amikor az előzékeny és mindig udvarias pincér hellyel kínál bennünket a kiválasztott asztalnál. Az asztalnál ülve, normál hangerőn beszélve szinte meg sem lehet hallani a szomszéd asztal „zaját”, ha pedig még ennél is nagyobb csendre vágynánk, akkor azt is meg lehet teremteni, hiszen a hely és a lehetőségek adottak minderre. 

Egy új hely nyitásakor mindig van egy elképzelés, hogy nagy vonalakban milyen is legyen a kínálat ételek, italok tekintetében. Ez esetben sincs ez másképp, így talán nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, hogy a nyitáskori meglehetősen tág étlap hamarosan átgondolásra, átdolgozásra kerül, olyannyira hamarosan, hogy mire a T. Olvasó ezeket a sorokat olvassa, már az új étlap is „élő” lesz. A betérő vendégek határozzák meg ugyanis második vonalban azt, hogy milyen is legyen az a kínálat, mellyel a hely nemcsak jól, elégedettségre okot adva működik, hanem gazdaságosan is. Nem kell ecsetelni, hogy a mai vérzivataros időkben mennyire fontos ez a szempont /is/. Saját tapasztalataim azt mutatják, hogy az étterem valóban tág étlapja és itallapja után van lehetőség a finomhangolásra úgy, hogy annak ne lássa kárát senki. Hiszen nincs is annál kellemetlenebb, ha valaki, ne adj Isten többen, keresnek egy ételt, ami nagyon ízlett, amiért jöttek és már nincs. Szinte biztos vagyok benne, hogy a Last House csapata az impozáns steak kínálatból, a mediterrán ételek sokaságából az eddig leszűrt tapasztalatok alapján egy nagyon ütős új étlappal fog majd előrukkolni. A fix kínálat mellett pedig alkalmanként találkozhat a betérő szezonális, környékbeli ajánlatokkal is, melyek nem részei az állandó kínálatnak. Ilyen volt például nemrég a „Gemenc ízei”, melyben a környék vadjai közül a szarvastól a vaddisznón keresztül sok minden megtalálható volt. A tapasztalatok alapjaiban véve kedvezőek, az emberek egy része nyitott az ilyenfajta kulináris élvezetekre, de sajnos még mindig van egy viszonylag nagyobb rész, mely a megszokott, kipróbált ételeket részesíti előnyben és a fine bistro jellegű ételeket még nem ismeri, nem szeretné kipróbálni. Csak bízni tudok benne az étterem vezetésével együtt, hogy ez azért majd valamikor változni fog, érdemes lenne, hiszen ismerjük a mondást: egy próbát mindenképpen megér. Ezen túl sok panasz szokta érni az újonnan nyitó helyek némelyikét, miszerint jó az étel, szép a környezet, minden rendben lenne, csak az adagok, hát azok kicsik, azokkal nem lehet jóllakni. A Last House-ból saját tapasztalataim alapján is ki merem jelenteni, hogy éhesen biztosan nem fogunk távozni, itt ettől nem kell tartanunk. Ott jártamkor levest nem, csak egytálételt és desszertet fogyasztottam, nem vagyok biztos benne, hogy a leves elfért volna még…

Természetesen a gondolkodás a „hogyan tovább”-ról és a „mit csináljunk még”-ről nem ért véget. A jó idő közeledtével a teraszon a tervek szerint kemence épül, ahol a bajaiak által egyébként kedvelt steakek sülnek majd, ezen kívül lesz saját zsemlében készülő Last House hamburger is- ezt a kettőt legközelebb biztosan meg fogom kóstolni. A meglévő és egyébként már most sem szerény húskínálat bővülni fog, mert szerencsére nem csak a városban élők, hanem a környékbeli települések lakosai is kedvelik, keresik a jó steaket, a minőségi, megfelelően elkészített ételt. Az pedig mindenképpen bíztató jel, hogy a környező városok lakói /Szekszárd, Pécs, Szeged/ is felfedezték az éttermet, sőt, többen vannak, akik már vissza is járnak. Egy étterem életében meghatározó mérföldkő, amikor valaki azért látogat a városba, mert hallott a Last House-ról. Az pedig egyértelmű, hogy ha valaki messzebbről érkezik, első szándékkal az étterem miatt, az nem csak az éttermet, hanem magát a várost, a környékét is látni szeretné és meg is fogja nézni. Ezért aztán minden hasonló jellegű ötletet – mint pl a Last House nyitása- örömmel és nyitottsággal érdemes és kellene is fogadni, hiszen itt nem arról van szó, hogy a tulajdonosok zsebe dagad a nyereségtől, hanem arról, hogy ez kiemelkedően pozitív változás az egész városnak, régiónak.

Az ételek után essen néhány szó az étterem italkínálatáról is. Az ételekhez a borokat sommelier állítja össze, szigorúan szakmai szempontok figyelembevételével, de sajnos az a tapasztalat, hogy egyelőre az emberek nem nyitottak erre a különleges világra. Jónéhány tisztességes, jó borász tevékenykedik a környéken, hazánkban, elsősorban az ő tételeikből kérnek a betérők, így aztán sajnos lemaradnak arról az igazán impozáns kínálatról, melyben megjelennek Amerika, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és a távoli Ausztrália tételei is. A borok mellett rengeteg színpompás, különleges és standard koktél, 30-40 fajta rum, whisky és egyéb égetett szesz és természetesen finomabbnál-finomabb pezsgők, champagne-ok várják a nyitott, kényeztetésre vágyó ajkakat. Hogy a borokhoz és a minőségi égetett szeszes italokhoz kicsit közelebb kerülhessen az érdeklődő, az arra nyitottakat hamarosan bor- és rumkóstoló várja, ahol ezzel a különleges, sok szépséget rejtő világgal megismerkedhetnek. Erre nagy szükség is van, hiszen ez esetben nem vizsgálhatjuk csupán hazai szemmel, lokálpatriótaként a borkínálatot. Mint említettem már, Baja környékén számtalan kitűnő borász tevékenykedik, egyiküket-másikukat személyesen is ismerem, jól tudom, hogy vannak köztük olyanok, akiknek kis tételeit a hazai és külföldi Michelin-csillagos éttermek tartják kínálatukon. Egy valamiről azonban nem szabad megfeledkezni: arról, hogy ha egy bor jó is, nem azt jelenti, hogy egy étellel harmonikus tud lenni. Csak egyetlen példa: a Last House steakjei, minőségi húsai mellé egész egyszerűen nem lehet bajai, környékbeli bort társítani és ez nem azért van, mert a bor, vagy a steak nem jó, egészen egyszerűen nincs olyan párosítás köztük, amivel az egyik a másikat kiegészítené, feljebb emelné. Aki a minőségi gasztronómiára nyitott, akinek hozzátartozik a mindennapjaihoz a bor, az ehhez kapcsolódó kultúra, az talán érti miről is beszélek, a többieknek pedig érdemes lenne egyszer egy próbát tenni vele, megéri.

Egy kellemes vacsora és egy hosszú beszélgetés után bennem az étterem kapcsán felmerült a kérdés, hogy vajon kik is azok, akik, ha étterembe mennek, akkor miért is választják, választanák a Last House-t Baján? Kezdjük először a „kik is azok”-al: elsősorban, akik szeretnének egy jót enni, közben nem feszengve, akik élvezik az életet, az ételt, az italt. Arra a kérdésre, hogy vajon ők a módosabb emberek közé tartoznak-e, meglepő választ kaptam, egyáltalán nem. Úgy tűnik, hogy ha Bajáról kifelé fordulunk és elérünk az utolsó házig, akkor a gasztro nem pénzkérdés. Ezt pedig semmi nem támasztja alá jobban, mint az, hogy szép számmal lehet nem tehetős emberrel találkozni a Last House-ban, míg a módosabb résszel olykor olyan étteremben, ahová be nem tennénk a lábunkat. Miért is válasszuk a Last House-t? Már említettem, hogy a mostani gazdasági környezetben sok mindent átgondolunk, mire, mennyit költünk, költhetünk. Ilyenkor fájó szívvel az éttermek azok, amikről lemondunk, hiszen főzni otthon is tudunk, kell is, enni is kell. Ez a kedvezőtlen környezet nem marad így örökké és ezen kívül olykor, ha ritkábban is, de csak eltévedünk egy étterembe. Nos, ilyenkor érdemes olyan helyet választani, mely ár/érték arányban a verhetetlen kategóriát közelíti, célozza meg. Hát, ilyen a Last House… Nem, nem olcsó, de nem drága, a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy a pénzünkért mit kapunk. Hát, tegyen próbát a kedves olvasó is, szinte biztosan nem fogja megbánni. Azzal azért tisztában kell lenni ha a számla kifizetése után némi tüske maradna bennünk, hogy a minőségi alapanyagnak, ami számtalan esetben Olaszországból, Franciaországból, a tengerentúlról érkezik, nos annak ára van. Ára van az egyedi, különleges, a privát szféránkat is tiszteletben tartó környezetnek, a kiszolgálás minőségének, mindennek, mert ingyen semmi nincs, az olcsó meg igazából drága, csak ezt később tudjuk meg. 

Így a vége felé közeledvén, egy speciális, részben személyes tapasztalatokon alapuló gondolat arra a kérdésre, hogy a látogató miért válassza Baját, miért pont a Last House-t: kedves olvasó, ha rajongsz a minőségi, hibátlanul elkészített húsért, szereted a steaket, nyitott vagy megismerni egy prémium olasz/francia bort, szereted a minőségi égetett szeszt, a whisky szó hallatán nem csak Skócia ugrik be, hanem Japán is, akkor mindenképpen ez a te helyed. Indulj el, légy nyitott, bátor, engedj a szelíd invitálásnak, hogy valami újat ismerj meg. De mindenekelőtt, foglalj asztalt!

Hát ilyen az a bizonyos utolsó ház… Reményeim szerint sikerült kedvet csinálni egy ismerkedő látogatáshoz annak, aki még nem tette meg.

Jelen írás első alkalommal a Bajai Honpolgár havilapban jelent meg nyomtatásban.