„A szamorodnin keresztül fölvennénk a versenyt a világ valamennyi édes borával (…). Az aszút pedig egy még a mostaninál is magasabb pozícióba kell helyezni” – nyilatkozta Szepsy István néhány éve. Tokaj esetében gyakran esik szó a dűlőkről, a száraz borokról, a furmintról, az aszúról. A tokaji borvidék komplexitása sok szempontból elkényeztet bennünket fogyasztókat, így lehet, hogy történelmi bortípusok, mint a szamorodni, kikerülnek időnként a fókuszból.
A szamorodni, mint bortípus, főbor néven vélhetően előbb volt jelen a tokaji borvidéken, mint az aszú. Az aszúborok esetén a botritiszes szemek szemenkénti válogatásával, illetve erjedő borban történő áztatásával nagyobb koncentrációt tudtak elérni, mint a lédús és botritiszes szemek egészfürtös, mustos erjesztésével, ezért az aszú megjelenése valamelyest háttérbe szorította a főbort. Így történhetett az, hogy a 18. században, amikor a lengyelek az aszúnál olcsóbb, de ahhoz hasonló édes bort kerestek, a főbor új, ma is ismert nevét megkapta. A szamorodni név a lengyel „sam się rodzi” vagy a „samorodny” kifejezésekből született meg, amelyek jelentése ahogy született - ahogy termett.
Az aszúsodott szemek, fürtök feldolgozására az évszázadok során több borkategória is kialakult a borvidéken, és bár főként édes borok készültek, a szamorodni esetében lehetőség volt száraz bor készítésére is. A fogyasztók elvárásainak változása – gondoljunk csak a botritiszmentes száraz borok megjelenésére – valamint a túl sok borfajta azonban szükségessé tette a tokaji borok termékleírásának módosítását. A legnagyobb változás az volt, hogy a 2013-as évjárattól kezdve megemelkedett az aszú minimális cukortartalma 120 gramm/literre, a korábbi 5 puttonyos aszú szintjére, a termelőknek már nem szükséges a puttonyszámokat használniuk, és csökkent az érlelési idő.
A szamorodni szabályozása a 2016-os évjárattól módosult. Ekkortól a termékleírás szintjén is teljesen külön vált a száraz és az édes szamorodni, a termelőknek kötelezővé vált a teljes név feltűntetése a palackokon, és csökkent a kötelező érlelési idő. A korábbi minimum 2 éves érlelés, amelyből 1 évet fahordóban kellett, hogy töltsön a bor, minimum 6 hónapnyi fahordós érlelésre módosult azzal a kitétellel, hogy a kész szamorodni a szüretet követő második év január 1-én hozható csak forgalomba. Fontos továbbá, hogy csökkent az édes szamorodni minimális alkoholtartalma 12-ről 9 százalékra.
Ezek a változások lehetővé tették, hogy az édes szamorodni még gyümölcsösebb legyen, még inkább hasonlíthasson az aszúra ízjegyeiben, illetve hogy a maradékcukor tartalma is elérje, vagy meghaladja egy korábbi hat puttonyos aszú szintjét akár (150 g/l). Az édes szamorodni egy nagyon szabad borkategóriává vált, mivel a minimum elérendő 45 g/l maradékcukor tartalom nem változott, és a fentiek mellett a botritiszes fürtök felhasználáshoz nem szükséges származási igazolás, míg az aszúszemekéhez igen.
A száraz szamorodni piaca nagyon lecsökkent, ezért kevés termelő készít napjainkban. Édes szamorodnit viszont sokan készítenek, és a termékleírás megváltozásával, illetve az aszú prémium borrá tételével egyre több termelő számára válhat fontossá, hogy készítsen a nagyközönség számára elérhetőbb, a botritiszes édes bor élményét nyújtó tételt. Ezért három olyan borászt kérdeztünk meg az édes szamorodni helyzetéről, akik különbözően, de a tokaji borok minőségéért és hírnevéért dolgoznak. A héten következnek interjúink Berecz Stéphanie-vel, Balassa Istvánnal és Bacsó Andrással - a cikkek eredetileg a Pécsi Borozó 2019/4, téli számában jelentek meg.