Kérem Várjon!
Hírek
Közeledik a ProWein 2023
bori
2022 December 08.
Gőzerővel dolgoznak a 2023. március 19-21. között rendezett ProWein szakvásár előkészületein. A kiállítók jelentkezési határideje lejárt és most gőzerővel tárgyalnak az egyes kiállító borászokkal, a közösségi standok szervezőivel, az importőrökkel és exportőrökkel, valamint a szeszes italok kiállítóival a pontos elhelyezésük részleteiről. Fél évvel a vásárkapuk megnyitása előtt egy már biztos: a 2023-as ProWein folytatja az elmúlt 28 év sikertörténetét és újból bizonyítja a borok és szeszes italok világviszonylatban is legnagyobb és legfontosabb szakvásáraként betöltött vezető szerepét.

„Páratlan a ProWein keretében felvonultatott nemzetközi termékskála, ezért egyedülálló lehetőséget kínál a seregszemle az élelmiszer-kiskereskedelemnek, a szakkereskedőknek a vendéglátóknak és a catering ágazat szakembereinek, hogy átfogóan tájékozódjanak, hogy felkutassák az új fejlődési és változási irányzatokat, valamint hogy rendeljenek is” – erősítette meg Michael Degen, a Messe Düsseldorf vásártársaság kereskedelmi igazgatója. „A ProWein kiemelkedő ismérve a kiállítók és a szakmai látogatók körében tapasztalt és kiemelkedően magas nemzetközi részvételi arány.” Több mint 60 ország 6000-nél is több kiállítója mutatja be a kínálatát a düsseldorfi vásárközpont 13 csarnokában. A kiállítói adatbázist a www.prowein.de oldalon tették közzé október 19-én.

Ki vesz részt a 2023-as ProWein-on?

2023 márciusában gyakorlatilag valamennyi bortermelő ország részt vesz a ProWein szakvásáron. A 2022-es szakvásárról a világjárvány miatt kényszerűen lemaradt Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika, de 2023-ban ismét közösségi standokkal mutatkoznak be a világpiac előtt. Szintén a kiállítók között szerepel több tengerentúli nemzet és régió, így például Argentína, Chile, Kína, az Amerikai Egyesült Államok Kaliforniával. Az európai bortermelő nemzetek az egyes termővidékekkel, borászatokkal vagy borászati együttműködések formájában élnek a ProWein adta lehetőséggel: Német- és Franciaország, Görög- és Olaszország, Ausztria, Portugália, Svájc, Spanyolország, Magyarország és számos kelet-európai nemzet, mint például Georgia is, csak hogy a tíz legnagyobb európai kiállító országra szorítkozzunk.

ProWein: A márkák színtere

„Ha valaki nem jön el a ProWein-re, akkor hová megy?” – kérdezhetnénk. A minden tekintetben kizárólag szakmai vásárkoncepcióval és a látogatói oldalon mért kiemelkedő nemzetközi hatókörével a ProWein ideális színtere a szerte a világban működő márkák és a nagy gyártók, a borkereskedők és importőrök bemutatkozásának, mint például az Allegrini Estates, a Constellation Brands, az Enobis, a Fratelli Martini, a Henkell Freixenet, a Les Grands Chais de France, a Mack & Schühle, a Penfolds, a Semper idem Underberg, a Schlumberger, a Familia Torres vagy a VDP.

ProWein és ProWein World: Az erős kapcsolat

A ProWein szakvásár a világjárvány okozat kényszerű kihagyást követően 2022-ben lenyűgözően köszönt vissza. A közvetlen eszmecserét biztosító személyes részvétel, a kóstoltatások és a kísérő szakmai rendezvények sokasága felülmúlhatatlan. Ezt ékesen bizonyítják a 2022-es ProWein főbb mutatói is: a 62 országból érkezett 5724 kiállítóval és a 145 országból érkezett több mint 38.000 szakmai látogatóval a 2022-es év kiemelkedő szakmai seregszemléjének bizonyult. A ProWein 1994-ben mutatkozott be nyolc ország 321 kiállítójával, míg eddigi fénypontját, a 25 éves jubileumot 64 ország 6900 kiállítójával és a 143 országból érkezett 61.560 szakmai látogatóval ünnepelhette.

„Same but different" trendbemutató

A „same but different” trendbemutató egy igazi fénypont a ProWein szívében, és ez 2023-ban sem lesz másként. A több mint 120 kiállító a 7.0 csarnokban a kézműves szeszes italok, a kézműves sörök és a cider legfrissebb és igen széles kínálatát vonultatja fel. A „same but different” sikerének titka és védjegye a különleges légkör és a rendkívüli hangulat, ami a vásárcsarnok kavalkádját uralja. A legjobb pedig az, hogy a ProWein még mindig keresi a legújabb és legfelkapottabb termékeket, tehát az ötletekkel legjobb, ha rögtön a same-but-different-re kattintanak és jelentkeznek is.

13 szakvásár, a kínálat jól áttekinthető csoportosítása

A látogatókat világosan tagolt termékkínálat várja 13 vásárcsarnokban. Ez az áttekinthetőség, valamint a korábbiaknál szélesebb folyosók gyors áttekintést és stresszmentes vásárlátogatást biztosítanak. A termékkínálatot az alábbi csoportokba tagolták:

  • Argentína, Chile és Uruguay, valamint további tengerentúli országok a 13-as és 14-es vásárcsarnokban
  • Ausztrália, Kalifornia, Dél-Afrika és további tengerentúli országok a 14-es vásárcsarnokban
  • Németország: az 1-es és 4-es vásárcsarnokban
  • Franciaország: a 9-es és 10-es vásárcsarnokban
  • Görögország: a 17-es vásárcsarnokban
  • Olaszország: a 15-ös, 16-os és 17-es vásárcsarnokban
  • Japán: a 14-es vásárcsarnokban
  • Közép- és Kelet-Európa: a 12-es vásárcsarnokban
  • Ausztria: az 5-ös vásárcsarnokban
  • Portugália: a 12-es vásárcsarnokban
  • Spanyolország: a 11-es vásárcsarnokban
  • Szeszes italok: a 13-as vásárcsarnokban
  • A „same but different” trendbemutató a 7.0 csarnokban

Rivaldafényben a legújabb irányzatok és témák

A ProWein szakvásár nem lenne ennyire sikeres, ha nem foglalkozna a piacot megmozgató legújabb témákkal és nem mutatná be ezeket trendbemutatók, különbemutatók és rendezvényfórumok keretében. Ezek a következők:

  • A küszöbön álló 2023-as ProWein szakvásáron lesz a „World of Zero” ősbemutatója az 1-es vásárcsarnokban, ahol a piacon mostanában felkapott alkoholmentes italokkal foglalkoznak. A német és nemzetközi kiállítók bemutatják a „mentes” boraikat és „szeszes” italaikat, még egy elkülönített kóstoltatás keretében is.
  • Paula Redes Sidore és Stuart Pigott trendkutatók a „nulla tolerancia” témájával már a megelőző ProWein szakvásáron is foglalkoztak a Trend Hour Tastings keretében. 2023-ban az „Üveget kiváltó csomagolásokkal”, a #kabilove-val és az új friss borokkal, valamint a „bioborok világával” foglalkoznak.
  • Same-but-different trendbemutató: Több mint 120 kiállítóval már évek óta igazi fénypontja a kézműves szeszes italok, a kézműves sörök és a cider világának a 7.0 csarnokban. A siker titkát és a bemutató védjegyét a különleges hangulat és a páratlan légkör jelenti.
  • A megelőző ProWein keretében ünnepelt sikeres bemutatkozását követően 2023-ban is szerepel a programban az „Urban Gastronomy Lounge by #asktoni & ProWein”. Toni Askitis vendéglátós, sommelier és influenszer dobja fel a workshopok hangulatát, élettel tölti meg a szürke elméletet, amit online streamelnek szerte a világba. A vendéglátósokat kifejezetten az ő igényeikre szabott program várja: meghívott nemzetközi vendégszónokok számolnak be a saját tapasztalataikról és elképzeléseikről, szolgálnak jótanácsokkal és ötletekkel. Egy másik mesterkurzus keretében minden a „Marketing és a kommunikáció” körül forog, de az „Ételekhez párosítás” és az „Üvegek világa” is szerepel a programon.
  • Champagne Lounge” a 9-es vásárcsarnokban: A központi kóstoltató terület és az egyéni kiállítók (mintegy 120 champagne-i termelő) párosítása igazi csemege a látogatóknak.
  • Az 5-ös vásárcsarnok két témakörrel tűnik ki: a biotermékek kínálatával és az „Organic World”, valamint a „Packaging & Design” különbemutatóval.
  • Szintén számíthatunk a ProWein két fórumával a 13-as és 10-es vásárcsarnokban, ahol a kiállítók vonultatják fel kiemelkedő csemegéiket.