Monor 35 kilométerre található Budapestről, és éppen ugyanennyire Ceglédtől, ahol születtem. Párszor már jártam a monori Strázsahegyen, ami a maga 202 méter magasságával a legenda szerint arról kapta a nevét, hogy a helyiek innen kémlelték a portyázó törököket. Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő pincefaluja található itt, 960 pincével, melyek egyikére szert is tehetnek a vállalkozó kedvűek a „Legyen neked is pincéd” kezdeményes keretein belül. Egy biztos, ha ellátogatunk "A Hegyre", a szíves vendéglátásban nem fogunk csalódni.
Az idei bőséges cseresznyetermésnek köszönhetően, kedvet kaptam a házi cseresznyés rétes sütéséhez. A cseresznyés rétes készítésének fortélyait talán legszemléletesebben Magyar Elek foglalja össze, „Az Ínyesmester szakácskönyve” című gasztronómiai írásainak gyűjteményében: "Cseresnyés rétest enni júniusi vasárnapokon (esetleg hétköznapokon is) valóban a nyárba hajló tavasz örömeihez tartozik. Különösen, ha már itt van a ropogós, fekete, magyar cseresnye, mely kissé megfesti az ember szája szélét, de olyan jóízű, hogy érdemes érte elviselni ezt az apró kellemetlenséget." (…) Az álmoskönyv is bátran bevehetné bölcsességei közé a lúdhús mellé, hogy cseresnyés rétest enni szintén jó – persze csak akkor, ha jól csinálják. Mert ez a jeles magyar étek is azok sorába került, melyeknek készítése körül súlyos bűncselekmények történnek. Így például határozottan ilyennek lehet bélyegeznem azt a szokást, mely sajnos, sokfelé divatozik, hogy a cseresnyében benne hagyják a magot. Nem is említve, hogy a maggal együtt más egyéb is benne maradhat, igazán kellemetlen dolog, ha a gyanútlan fogyasztó foga minduntalan egy-egy kemény csonthéjba ütközik. Hát csak ki a magvakkal, ha egy kicsit hosszadalmasabb is a munka és felényivel több gyümölcs kell is ugyanannyi tésztához. (...)