Kérem Várjon!
Cikkek
Charolais a parkolóban

Minél jobban telik velünk az idő ebben a karantén-időszakban, egyre jobban hiányoljuk az éttermeket, a bisztrókat, kifőzdéket, vagyis egy igazán jó kis eszem-iszomot valahol egy remek kis teraszon családtagokkal, barátokkal, vagy a kollégákkal. Ezért óhatatlanul is felfigyelünk arra a menő food truck-ra, ami a budapesti Kongresszusi Központ parkolójában áll már néhány hete. Persze, mi sem bírtuk ki, megálltunk, vásároltunk, hazahoztuk és megettük… Majd visszamentünk, hogy Porkert Krisztiánt, az NPK Beef egyik tulajdonosát, és Nagy Róbert séfet megkérdezzük arról, hogy is kerül a járvány idején egy food truck a Kongresszusi Központ parkolójába?

Riedl Annamária
2020. április 30. 06:16:25
Cikkek
Vendégposzt egy wagyu-burgerről

Pár percet késve érkeztem a Zing Burger immáron negyedik állandó éttermébe. Jó helyre jöttem, már rengeteg ember állta el az ajtót, és akkor még nem beszéltem a benti tömegről, ami javarészt sajtósokból, fotósokból és gasztrobloggerekből állt. A sokaság ellenére kedvesen fogadtak, ráadásul a kezembe nyomott ananász-gyömbér koktél nagyon jól esett a sok gyaloglás után. Kis kitérő, hogy a Zing Nádor utcai étterme éppen félúton található a Deák Ferenc tér és a Kossuth tér közt, így mindenképp be kell vállalni egy kis sétát a város egyik legjobb hamburgere kedvéért.

Babják Péter
2016. november 11. 10:36:44
banner