Áprilisban szűk három napot tölthettem el Montenegróban, leginkább Podgoricában és néhány, a fővároshoz közeli pincészetben. Az apropó a kratošija nemzetközi napja volt, április 24-én ünnepelték a szőlőfajta első írásos említésének 600. évfordulóját. A múlt kutatása mellett a jövő építésével is aktívan foglalkoznak, egyre több a családi pincészet, az új telepítésű szőlőterület. Egy összefoglaló most, aztán majd még jönnek az emlékek több folytatásban.

Nem hittem Tomislavnak. Hiba volt. Reggeli előtt sétálok egyet a hotel környékén, ami egy teherpályaudvarba oltott lakótelep, Trump feliratú outletekkel és rémes hangulattal. Végső elkeseredésemben, hogy Podgorica ennyire csúnya, leülök egy padra egy buszmegállóban és iszom egy sós joghurtot. Persze az eredeti “főváros” Cetinje volt, ott több régi épületet találni. Podgoricában csak az óratorony és egy pici oszmán híd maradt, de ezekért kár megállni akár csak egy órára is. Érdemes inkább a valaha élt leghíresebb szerb-montenegrói billiárdjátékos, Petar Petrović-Njegoš sírját felkeresni a fellegek fölött, vagy beleolvasni a verseibe, úgy biztosan többet értünk meg a montenegrói néplélekből, mint a podgoricai city mall-ban sétálva.