Trebinje óvárosa a folyópartra épült házak nélkül olyan, mint egy kicsit lepusztult dalmát kisváros, kóbor macskákkal és mindent átható fügeillattal. Csak a környék összes hegycsúcsára sebtében felhúzott ortodox templomok jelzik, kik élnek itt. A szerbek nem bízzák a véletlenre a dolgot. A központ és a folyópart amúgy hangulatos, a víz szikrázóan tiszta és türkiz színűnek hat a vízinövények miatt. A régi oszmán híd is gyönyörű, igaz eredetileg nem itt állt, hanem néhány kilométerrel fentebb a folyón, de egy duzzasztómű miatt elbontották és itt újjáépítették. Ma is aktív gyalogosforgalom zajlik rajta, de a központi közlekedésből már kiesik.

Egyszer hívtak egy pincebejárásra a pincészethez, ahonnan mostani bejegyzésünk témaborai származnak. Nem mentem, elég messze van. A kollégák később mesélték, hogy repülőgéppel vitték őket körbe, mert nem lett volna idő máshogy bejárni a birtokot. A mintegy 2300 hektár egybefüggő szőlőültetvény Európa-csúcsot tart, pedig egy kis országban találjuk meg, ma Montenegróba utazunk.