Cikkek
A göncruszkai református gyülekezet gondolt egy nagyot, és a hidegen sajtolt méz után 2020-ban már éttermet nyitottak. A cél egy olyan hely megalkotása volt, ahol tartalmas beszélgetések alakulhatnak ki a terített asztal mellett és végső soron ez kovácsolja egybe a családokat, a közösséget. Az elmúlt két évre visszatekintve úgy tűnik sikerrel jártak!
Ercsey Dániel
2022. december 21. 10:48:44
Cikkek
Ami simán lehetne akár magyar is
Hogy miért nagy szám, hogy újra van saját kocsmája és étterme a leghíresebb cseh sörnek, a Pilsner Urquellnek, és hogy ez miért turistacélpont, feltételezem, nem kell külön elmagyarázni. A plzeňi sörgyár pincéjében lévő óriási, 250 ember leültetésére alkalmas, elméletileg Csehország legnagyobb kocsmájának számító helyiség üzemeltetését visszavették ugyanis az eddigi vállalkozótól, beleöltek a felújításba 20 millió koronát (365 millió forintot). Jó ütemérzékkel, megérezve a 2020-2021-es lockdownokat, 2019-ben zárták be a felújítás és a koncepcióváltás miatt a boltot, és idén nyáron nyitottak ki újra.
Bukovics Martin
2022. november 15. 07:52:05
Cikkek
Bácskából Zalába
Hosszú hallgatás után szeretettel köszöntöm az Olvasót. Különös tekintettel azokat, akiknek ezen hosszú alatt, ha csak egy pillanatra is, de eszébe jutottam. Igen, még élek, minden rendben, csak az életem borult fel teljesen. Szerencsére történt ez önszántamból, nem pedig kényszerűségből - és ez azért nagy különbség. No, de lássunk mindent sorrendben…
Szünder Dezső
2022. október 3. 07:36:40