Vannak régi tartozásaink. Ilyen például az a csomag, amit pécsi borokért cserébe küldtek nekünk szegedi barátaink. csak közben a borklub téli szünetre ment, és idő kellett, amit több szempontból sem volt szerencsés. Voltak borok, amelyeknek ez a várakoztatás nem tett jót. Róluk most nem is írunk, nem lenne tisztességes. Viszont írunk mindazokról, amelyek túlélték az idő viharait, a többszöri költözést és a borklub néhány tagjának Alfölddel szembeni előítéleteit is. Bár azért oka van az előítéleteknek is, mert még mindig kisebbségben van a minőségi borkészítés, de vannak olyan pincészetek, amelyek borait bármikor szívesen bontjuk ki. Hogy legyen még néhány ilyen tipp, érdemes folytatni a hajtás után.

A dolog úgy kezdődött, hogy a vinoportos kollégák félreérthető Emailt küldtek körbe. Az egész országban. Mármint hogy majd a pécsiborozósok mennek a tesztekre bort begyűjteni. Mentek is, de csak az ország egy csücskében, a Pannon Borrégióban. Engem meg hívott boldog s még boldogabb, hogy akkor megyek-e. De nem mentem. Se Somlóra, se Tokajba, Balatonlellére és Imrehegyre sem. Mentem volna én szívesen, de hát véges a benzinkeret. Így aztán Imrehegy jött el hozzánk. Vagyis Béla Zoltán - aki az imrehegyi, 35 hektáros Béla Borászatot vezeti -, elhozott a vinoportosoknak két karton bort, s megsúgta, hogy azért kóstoljuk meg mi is a nektárokat. Megtettük.