Kérem Várjon!
Cikkek
Szekszárd aranyló fürtjei
Schieber Pincészet, Szekszárd
Győrffy Zoltán
2012 November 08.

Nem is tudom, mikor találkoztam először Schieber-borokkal. Volt némi rácsodálkozás, hogy akkor ez most valami teljesen új lenne Szekszárdon? De aztán kiderült, hogy a pincészet nem teljesen új, csak a tulajdonos vette nevére gyermekét. Az egykori Aranyfürt Szövetkezetet sokkal többen ismerték, korrekt borok, jó áron, mondhattuk ezt is. Most a pincészet szeretné átlépni a korábbi határokat.


A 2009-es évjárat talán az első, amelyek már érezhetően mások. Stílusukban is, és hát a megjelenésükben is természetesen – válaszolják egyöntetűen az átalakítás kezdeteit firtató kérdésünkre Posevitz Ilona és Molnár Gábor borászati ágazatvezetők. Az Aranyfürt történetét azonban 1978-ban kell kezdenünk, ekkor alakult meg a pincészet, amely 300 hektár szőlőt művelt, más korok más igénye szerint. Ma ebből 30 hektár maradt meg, egy tömbben, bekerítve, a Baranya-völgyben. Más nagyságrend ez, más a borok stílusa is. Ez talán annak is köszönhető, hogy 2009-től elkezdődött egy átalakulás, amely során Schieber Markus és felesége, dr. Schieber Horváth Anita nevüket adva családi vállalkozássá tették a borászatot. Nem szerencsés évjáratban indultak, hiszen 2010-et írtunk, tudjuk milyen volt az az év, volt némi töprengés is, mi legyen a pincészet sorsa, de közben a pincében a 2009-esek megmutatták, hogy a területe, a borászat képes magas minőségre.

Schieber Markus és felesége itt teremteni szeretett volna, tehát így történt meg, hogy a hosszútávú bizalom jegyében a borászat Schieber Pincészet nevet kapott, új címkék, új design (rá is fért már bizony) került a palackra és a borok aranyérmek és más díjak tucatját hozták el azóta.

A szekszárdi történelmi borvidéken való borkészítés múltja, kultúrája és jelene okán, olyan szakmai alázatot és elhivatottságot követel, amit nem meríthet ki egy árutermelő ültetvény vagy üzem leírása. A borkészítés értékteremtés, és ha ezt az értéket, a magas minőséget elérhető áron tudjuk a fogyasztókhoz juttatni, az nemes célként is megjelölhető – összegzi a szakmai filozófiájukat dr. Schieber Horváth Anita.

Az ültetvények többségén bordeaux-i fajtákat találunk, cabernet sauvignon, merlot és cabernet franc viszik a hangsúlyt, a borokban is ez jelenik. A legfrissebb telepítés azonban kékfrankos, elsősorban rozé készül majd belőle. Fehérben egyedül chardonnay van az ültetvényeken és a palackokban is.

Jelenleg százezer palackot forgalmaznak évente. Az alapborok a pincészet saját Kadarka utcai boltján túl megtalálható a Tesco, Auchan vagy CBA áruházakban is, de nem ez a helyzet a válogatásokkal, amelyek most jönnek ki a piacra. Az említett három tagból álló borcsalád: Cabernet Sauvignon (Soutio Perfecta), Cabernet Franc (Quinta Essentia), Merlot (Materia Prima) az alkímiából kölcsönzött szimbolikus értelmű fantázianévre keresztelve kerülnek a fogyasztók elé, de ezek elsősorban vinotékai, éttermi bemutatásra várnak.

A szelekciók is jelzik, hogy a Schieber Pincészet a minőség felé tesz meg egyre határozottabb lépéseket, két sikeres pályázatnak köszönhetően fejlesztettek töltősort, technológiát, hűthető tartályokat, prést, de tervezik a gyönyörű pinceépület rekonstrukcióját is. A helyi védettséget kapott klasszicista épület valamikor a XIX. század derekán épülhetett, eleve impozáns megjelenésű, igényes építészettel létrehozott pince.

Végigjárjuk a pincéket, három is van a cég tulajdonában, van, ahol a hordós érlelés zajlik, másutt a palackokat tárolják. Öt éve a Pannon Borrégió TOP25-be bekerül a kadarkájuk, még Aranyfürt néven. Most ismét kadarkával kerültek be, de közben hosszú utat tettek még, azt gondoljuk, jó az irány.

banner