Kérem Várjon!
Hírek
Sommelier bajnokot avattak
bori
2013 July 01.

A Magyar Sommelier Szövetség 2013. június 23-án rendezte meg a Magyar Sommelier Bajnokságot a versenynek otthont adó Budavári Magyar Borházban. A bajnokság szervezőinek célja volt, hogy magas szintű, a nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítsanak hazánkban a sommelier szakmában dolgozóknak. 

A verseny reggel 9 órakor kezdődött a zártkörű elődöntővel, ahol a kilenc versenyző egy igen komoly háttértudást feltételező tesztlap kitöltésével adott számot szőlészeti, borászati ismereteiről. Ennek kiegészítéseként a versenyzők a sommelier munkájával és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre feleltek. Az írásbeli tesztkérdések nemzetközi versenyeken is megállták volna a helyüket. A tesztet követően a versenyzők párlatokat és borokat jellemeztek írásban, majd a zsűri előtt egy bort dekantáltak. Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elérő három versenyző jutott tovább a 14 órakor kezdődő döntőbe. A döntő már nyilvános volt, a versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó és az érdeklődő közönség előtt mérték össze tudásukat.

A döntő feladatai maximálisan a sommelier mindennapi munkájára épültek. A versenyzők idegen nyelven fogadták a vendégeket, majd pezsgőt szolgáltak fel nekik; hibás borlapot javítottak; étlaphoz borokat és más italokat ajánlottak; majd az elődöntőben már feladatként szereplő dekantálást mutatták be már jóval szűkebb időhatáron belül. A verseny részét képezte egy borfelismerő és borjellemző feladat, illetve párlatok fekete pohárból, vakkóstolással történő felismerése. A döntő egy meglepetés feladattal zárult.

A rendkívül szoros verseny első helyezettje: Molnár György (képünkön), a Larus étterem vezető sommelier-je, korábban több neves budapesti étterem sommelier-je és bármixere.

A második helyen Varga Norbert, a Michelin-csillagos Onyx étterem sommelier-je végzett, a harmadik helyen pedig a Csalogány 26 étterem korábbi sommelier-je, Cseke Gábor.

A sommelier bajnokság dobogósai a Chateau Vincent pincészet magnum pezsgőit és a Tarján Glass kézi gyártású „Sommelier” sorozatának poharait vehették át. A kiemelt támogatók közé tartozott még az IFDT, Vincze Béla borászata, a Bock, Kertész és Cezar pincészet. A rendezvény profi moderátora Kovács Antal háromszoros magyar bajnok sommelier volt.

A Bajnokság előkészítésében és lebonyolításában a Magyar Sommelier Szövetség közel 20 fős tagjaiból álló láthatatlan team vett részt, akik a kulisszák mögött végzett precíz munkájukkal biztosították a verseny gördülékeny lefolytatását, igazi csapatmunkáról téve tanúbizonyságot. A versenyen felhasznált borok és párlatok őrzése külön erre a célra kialakított titokszobában történt.

banner