Kérem Várjon!
Hírek
Portugieser du Monde ötödször
zoranka
2017 February 05.

Rendületlenül valljuk: a portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Öt éve csak villányi portugieserekkel rendeztünk tematikus kóstolót, négy éve már nemzetközivé bővítettük a mezőnyt és természetesen a korábbi évek szakmai sikerét folytatva, idén is meghirdetjük a Portugieser du Monde borversenyt. Ugyanitt lelkes támogatókat keresünk egy nemes ügy mellé!

A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így jó lenne mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. Idén már ötödször rendezzük meg a nemzetközi portugieser fajtaversenyt, rendezvényünk első napján, április 21-én nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok.

A borverseny évről-évre megmozgatja a borszakértőket világszerte, idén japán, kínai, dél-afrikai, lett, osztrák, olasz, horvát és kanadai borbírák is érkeznek, természetesen magyar bortudorok mellett.

Részvételét jelezte eddig:

  • Pier Paolo Lorieri (Olaszország, borász),
  • Yasuko Asakura (Japán, bor-és gasztronómiai iskola vezetője),
  • Sophie Liu (Kina, bor-tanácsadó cég vezetője),
  • Yegas Naido (Dél-Afrika, a South African Airways borválogató bizottság tagja),
  • Anne Popoff (Kanada, az Ontario Sommelier Szövetség elnöke),
  • Inga Vaisla (Lettország, bor-újságíró),
  • Annamarie Foidl (Ausztria, az Osztrák Sommelier Szövetség elnöke),
  • Kosárka József (Magyarország, a zsűri elnöke),
  • Horkay András (Magyarország, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke),
    és még több megerősítést várunk itthonról, külföldről egyaránt.

A versenyt a Pécsi Borozó szerkesztősége szervezi, idén a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. támogatásával, a szervezők keresik a további együttműködő partnereket, nagylelkű mecénásokat vagy jó célt segítő szponzorokat, hogy méltó módon és sikerrel záruljon az ötödik portugieser világbajnokság.

Négy kategóriában lehet nevezni a Portugieser Du Monde fantázianévre keresztelt megmérettetésen:

  1. fiatal portugieserek (2016-os évjárat);
  2. évjáratos portugieserek (2015 vagy korábbi évjárat);
  3. minimum 25%-ban portugiesert tartalmazó házasítások
  4. portugieser különlegességek (fehérborok, rozék, pezsgők stb.).

A nevezési határidő 2017. március 31.

Mintánként 3 palack küldendő be a Pécsi Borozó szerkesztőségének címére:

VinOliva Kft., Pécsi Borozó szerkesztősége,
Városkép Irodaház
7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 1.

A Pannon Borrégióban a szekszárdi, villányi és siklósi hegyközségeknél is le lehet adni a mintákat.

A szlovén és horvát termelők Zágrábban is leadhatják a mintákat, kontakt: Željka Balja (Tel.: +385 95 896 2810, e-mail: zeljka.balja@gmail.com)

2017. április 22-én délután 13-18 óra között a közép-európai portugieser-termelők mutatkozhatnak be, ezúttal új helyszínen,  Palkonyán, a Mokos Pincészet Színháztermében, ahol a Stílusos Vidéki Éttermiség gasztronómiai fesztiváljához csatlakozunk, amelyre mintegy 2500 vendéget várnak ezen a hétvégén – a borkóstolóra 300 belépőjegyet tervezünk értékesíteni.

A jelentkezés feltétele: legalább egy portugieser bor a kínálatban. A résztvevők pincészetenként legfeljebb 3 féle bort kóstoltathatnak a vendégeknek.

borverseny nevezési lapja megtalálható a pecsiborozo.hu oldalon és beküldendő március 31-ig e-mailben az alábbi címre: info@vinoliva.hu

banner