Kérem Várjon!
Cikkek
Petőfi él
Soltvadkert, Kiskőrös szubjektív
zoranka
2012 August 23.

Amikor kézhez kaptam a Bayer meghívóját a kilencedik borversenyükre, legalább két érvet soroltam fel magamban, miért is írok vissza egy elfogadó választ. Az első, hogy kunsági borok tekintetében nagy a lemaradásom és még élnek az előítéleteim. A második, hogy még sosem jártam Kiskőrösön. A borversenyt sikerrel abszolváltam, alig volt több negyven bornál a bizottságban, a részleteket már közzé is tettük tegnap délután. Este viszont három borászat tucatnál is több tétele került a poharamba. És eljutottam Petőfi szülőházához is, rendes turista vagyok.

A borversenyt követő néhány szabad órában a Bayer munkatársai és a rendkívül lelkes kiskőrösi polgármester a Petőfi szülőház és emlékmúzeum megtekintését ösztönözték, azonban a negyven fokban a szállodánk melletti strand sokkal vonzóbbnak bizonyult, a kellemes vízben úsztam, bámészkodtam a vízből kifelé, német turisták, szerelmes tinédzserek és ideiglenesen Angliában állomásozó villanyszerelő beszélgetés-foszlányai között igazából megpróbáltam nem gondolni semmire. Csak úgy létezni, süt a nap, a víz simogat, közhelyekben fürdeni meg felejthetetlen. Petőfi nem volt a strandon.

Az esti programban három helyi borász (Frittmann János, Lantos Szabolcs Soltvadkertről és a kiskőrösi Szentpéteri Attila) mutatta be a borait. A vacsora felejthető volt, a borok emlékezetesek. Sorban írom le rövid jegyzeteimet, nem mindegyik tétel volt jól behűtve, ez épp az elsőnél okozott igazán élvezhetőségi gondot.


Lantos szőlők

Lantos Eszterlánc 2011
Cserszegi fűszeres gyöngyözőbor. Vörösboros hőmérsékleten kaptuk a poharunkba, ami ennek a műfajnak végképp nem kedvez. Illatos, könnyed, szinte légies. Némi virágosság is megbújik benne, de alapvetően friss gyümölcsösség, kissé vékony test, némi pici kesernye a végén. 81 pont.

Lantos Kövidinka 2011
Figyelemre méltó bor, vissza is kóstoltam kétszer. Illatban először nem mutat sokat, kis almás gyümölcsösség talán. Aztán kortyban már sokkal teltebb, izgalmasabb, a friss gyümölcsök (barack, ringló, szőlő), szép savak mögött, a háttérben mintha akácmézesség kerekítené az ízeket. Nekem bejött, jó szívvel mértem rá 87 pontot.

Frittmann Ezerjó 2011
Szép illatok, üdeség, arányos savak, kortyban virágok, citrusok és egres. Technológiailag tökéletes, tiszta, intenzív, amennyire kell, elkortyolgatni, elfröccsözni ilyenkor nem utasítanám vissza. 86 pont.

Frittmann Rajnai rizling 2011
Nem a legjellemzőbb fajtája a vidéknek, de a borász kedveli. Visszafogott, természetesen tiszta illat, aztán jön belőle kis barack, ami ízben is végigkísér. Friss verzió, nekem annyira nem is volt fajtajelleges, egy könnyed, jó fehérbor, persze korrekt élmény. 83 pont.

Szentpéteri Chardonnay 2011
Ez egy könnyű, almás-birses, intenzíven gyümölcsös illatú chardonnay, ami nekem kedves, itt kortyban is folytatódik az élmény. Van benne bőven gyümölcs, kis szárított virág, jó savak, diszkrét édesfűszeresség. Kedves és kellemes arca a fajtának, nem feltétlenül a vanília és vaj diadala. 85 pont.

Szentpéteri Irsai Olivér 2011
Finom virágokat hoz illatában, nyoma sincs tolakodó parfümösségnek. A korty kicsit kevesebb az illatnál, vékonyabb és gyorsan tűnik el. Tiszta, jó felfogásban elkészített, akár divatosnak is mondható irsai, egy kicsit vastagabb testtel tovább őrizném emlékét a számban. 84 pont.

Frittmann Sauvignon Blanc 2011
Ez is egy borászkedvenc, nem a szokásos stílust követi, illatban sem annyira átütően felismerhető. Vágott fű, zöldpaprika, csalán. Elég harsány bor, a kicsit magasnak érzett alkoholt írjuk fel a mínuszokhoz. Több időt kellene szánni rá, most csak 83 pont.


Szentpéteri pinceidill

Szentpéteri Néró Rozé 2011
A néróról nekem mindig egy ingencsak intenzív illatfelhő jut szembe, ez itt hiányzik. Visszafogottabb, bár ha hagyjuk kibontakozni, akkor felismerhető. Tiszta, gyümölcsös, alma jó sav könnyed. 83 pontot biztos megérdemel.

Lantos Kadarka 2011
A vörös sort egy kadarka nyitotta meg. Szép illat, nekem bejön ez a könnyed gyümölcsösség, meggy, cseresznye és szilva, aztán szájban még egy kis karamell is jön. Fűszerességre sincs panasz, a struktúra közepes, savak rendben, lehetne hosszabb és egy kicsit teltebb. 85 pont.

Szentpéteri Blauburger 2009
Elnézést kérek, lehetséges, hogy az én rossz pillanatom volt, de ez a bor nem igazán jött be. Nekem elég vékony volt, egy kis zöldes gyümölcsösséggel illatában, sok sav a szájban, másnapra kevés emlékem maradt. 79 pont.

Lantos Zweigelt 2008
Itt illatban nekem egy kis animalitás, de lenne olyan borász kolléga, aki brettet is kiáltana. Nagyra kalibrált bor, van sűrűsége is, vannak tanninok is bőven, de elég nyersek. Gyümölcsökből sok, sötétek, egy részük mintha kicsit odakozmált volna. Túl sok hordó, ide kevesebb szebb lett volna. Talán 82 pont.

Frittmann Cabernet Franc 2008
Tiszta, könnyed, gyümölcsös franc. Málna, cseresznye, szilva, pici vaníliakrémes süteményen. Izgalmasabbá teszi a kis borsosság, a korty hossza közepesnek mondható. Korrekt tétel, de nem hoz lázba. 85 pont.

A fehérek sokkal jobb összképet nyújtottak, talán szigorú is voltam velük. A vörösöknél volt két „nehéz” tétel, de két korrekt könnyű vörös is. De meg kell jegyeznem, Petőfi nem kóstolt velünk.

Másnap reggel korán ébredtem, reggeliztem, kijelentkeztem és tettem egy reggeli sétát Kiskőrösön, természetesen ezúttal a Petőfi szülőházat is megnéztem, kívülről és az udvarát, mert nyitva még nem volt, bár valaki neszezett odabenn, megnyugodtam. Szerintem a költő tért vissza hajnali vizitre, de nem ellenőrizte le az elméletemet, inkább a Petőfi fordítók szoborcsarnokát fürkésztem végig. Kiskőrös megújul, hirdeti egy nagy látványterv, egymilliárdot költenek a belvárosra, a tábla mellett az ellenzők, illetve a megújítást kicsit másképpen elképzelők táblája.

Újságot és kávét nem találtam, átugrottam hát a szomszédos Soltvadkertre, a Szent Korona cukrászda épp nyitott. Megkóstoltam az ország tortáját, elkortyoltam a cappuccinómat, épp indultam volna vissza a kiskőrösi helyszínre, amikor a Bayer Szőlős Légyottot sajnos fel kellett cserélnem a hazautazással, van ez így néha, ember tervez, a telefon meg jelenti, mi a pálya.

banner