Viszont a másfél hektár fontosságát nem szabad lebecsülni. És nem a csúcsborokat előállítókra kell most gondolni, elég azokra, akik már tisztességes, korrekt és szép borokat készítenek: megfizethető áron, akiknek megélhetést bőven nem, inkább kis plusz pénzt ad. Ezeket a másfél hektáros borászatokat puszta létük teszi fontossá: hogy szőlőt nevelnek, hogy bort készítenek, hogy tiszta, szép borokat adnak el a vásárlóknak.

Hauk István, vagy ahogy mindenki ismeri, Stefi bácsi már jó húsz éve borászkodik másfél hektáron. Mint elárulja, nagy nehézségei nincsen az eladással: mindenfelől jönnek hozzám bort venni, különösebb erőlködés nélkül elfogy az összes borom. A Hauk borokat szinte teljes egészében magánszemélyek vásárolják meg, vendéglátó intézményben Dunaszekcsőn lehet csak fogyasztani. A saját ültetvényekről fehér borok készülnek (olaszrizling, chardonnay és fehér házasítás), a vásárolt vörös szőlőből rozé vagy fajtaborok.

                                                                                                             ^{Fotó: Dobokay Máté}

Megtehetem, hogy nem a közízlés szerinti borokat készítem – jegyzi meg Stefi bácsi, hogy a saját szája íze szerint készíti a borokat. Az emberek megszokták, szeretik, tudják, hogy nem árulok nekik zsákbamacskát.

A Hauk család történetét Mária Terézia koráig vezeti vissza a családi legendárium, a család ősei a német betelepítések idején érkeztek a településre a Duna mellé. (Ezt a földrajzi adottságot véresen komolyan is vesz Hauk István: hetente többször eszik halat, halászlé, süllő, harcsapörkölt hetente kerül a tányérba.)

A család utóbb már nem foglalkozott szőlővel, az élet mégis úgy hozta, hogy Hauk István visszasodródott a régi mesterséghez. Élni kellett a lehetőséggel, az első évjáratot azonban nem volt hol feldolgozni. A rokonságban szerencsére volt egy pince, csak 1945 óta nem használták. Az öcsém kádár, ő készített gyorsan egy hordót, kettőt én kértem kölcsön, így készítettem el életem első borát. Amivel meg is fizettem a tanulópénzt – idézi fel az indulást Hauk István. De legalább kétszer nem követtem el ugyanazt a hibát. Szakkönyveket bújtam, még a falusi gyógyszerésztől is tanultam. Látogattam az akkor már elismert borászatokat, a legfontosabb tudást úgyis ott szerzi meg az ember.

Hogy Stefi bácsi mennyire komolyan vette ezt, azt jól érzékelteti, hogy a következő évben már akadály nélkül szerzett a bora magas elismerést, és kerül forgalomba Dunaszekcsői Chardonnay néven. Több tucat serleg, díj és sok visszajáró vásárló dicséri azóta a Hauk borokat. Hauk István azonban nemcsak a borát versenyezteti, de bírálni is sokat hívják. Hisz abban, hogy nemcsak a pincevakságot lehet így elkerülni, de tanulni, tapasztalatot szerezni is így lehet a leghatékonyabban.

Ha nem jártam volna borversenyre, ha nem bíráltam volna, nem tartanék itt, ahol most vagyok – magyarázza. Amikor arról kérdezem, hogy viseli, amikor a saját borát bírálják, felnevet. Szeretem a kritikát, csak rosszul tűröm. Ha negatív véleményt kapok, olyankor hazamegyek kicsit gondolkodni.

A sokáig hegybíróként is tevékenykedő Hauk István nyugdíjba vonulása után a családjának és a borkészítésnek él. Mert bár a szőlő szeretete átugrott egy generációt, de az unokák az utóbbi időben egyre inkább érdeklődnek a borkészítés iránt.