Most hétvégén rendezik meg Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud portái és lakói, immár tizedjére a számtalan fellépőt és izgalmas családi programot magába foglaló rendezvényt.
Kevés olyan “borfesztivál” van az országban, ami legalább annyira szól a helyi lakosoknak, mint a távolról érkező borkedvelőknek. A Mindszenthavi viszont deklaráltan ezek közé tartozik, hiszen a napjainkra már teljesen összeépült két település, az egykor mezővárosi ranggal bíró Bodrogkeresztúr és a Bott Juci által egyszerűen csak “boldogkisfalud”-nak hívott Bodrogkisfalud nem szeretné, ha az eseményre épp a helyiek nem látogatnának el.
A Bodrog folyó partján terül el Bodrogkisfalud, majd a kanyarulat mögött már felbukkan a Dereszla domb is
A tokaji Kopasz-hegy keleti lábánál megbújó helységeknek már a fekvése is gyönyörű, egyik oldalról a Bodrog kanyarulata, a másikról a Tokaji-Eperjesi-hegység szőlővel beültetett lankái foglalják keretbe a tájat. Bodrogkeresztúr főutcáján sétálva számtalan egykori úrilak, faragott kőkapu, egykori zsinagóga és kúria késztet csodálkozásra és villantja fel a település hajdani nagyságát. Katolikus temploma egész Hegyalja egyik legszebb és legrégebb ilyen épülete, mályva színű gótikus tornyával, reneszánsz hangulatú hátsó lépcsőjével és elhelyezkedésével a domboldalban uralja a tájat és a fantáziát.
Az utcán időnként szembejövő, a Talmudba merülő haszid zsidók pedig a Dereszla dombon található sírkertet, azon belül is a híres egykori keresztúri csodarabbi, Steiner Sáje sírját látogatják.
A csodarabbi sírja a Dereszla dombon
A templom alatti kúriában, a Füleky birtokközpontjában szombaton hattól fényfestés teszi felejthetetlenné a látványt, miközben aznap kétóránként lehet a borokat is végigkóstolni Brezovcsik György főborásszal.
Aki már pénteken megérkezik, annak a Henye borbárt ajáljuk, ahol a Folyékony arany című filmet vetítik, majd egy csodás aszúkóstolóval lehet zárni az estét, ami mellé monoki desszerteket párosítottak a szervezők! Aki még nem henyélt errefelé, az a kilátástól is garantáltan elalél, hiszen a Henye teraszáról tiszta időben egészen Szlovákiáig (a Kiskövesd fölé magasodó hegyig) ellátni!
Bodrogkeresztúr egyik legszebb épülete a Füleky Pincészet birtokközpontja
Gyerekeknek és örökifjú apukáknak a kisfaludi önkormányzat élőemberes csocsóval készül, a keresztúri Evangélikus Pihenőház udvarán pedig a kézműves udvar mellett már hajnalban hagymás sült vérrel és persze borokkal (többek között a Babits pincészet és Rozgonyi István alias Rozika pompás boraival) várják a korán kelőket, vagy a későn fekvőket.
Aki Bodrogkisfaludon ébred korgó gyomorral, az a központi szerepet betöltő Kisfalucska Vendégházat keresse, ahol egy ebédre, egy jó kávéra, egy arckrémkészítő kurzusra, vagy akár egy borkóstolóra is le lehet cövekelni. Utóbbi vonalat Orsolyák Attila és Takács Lajos (natúrborok kóstolója), valamint a Bott Pince, a Kikelet Pincészet (Tarcalról) és a Szélkiáltó Pincészet képviselik. A gyerekeknek bábszínház, a felnőtteknek este koncertek színesítik a programot.
Persze ez csak ízelítő a számtalan program közül, hiszen lesz sajtkóstoló, gatoros dűlőtúra, de kinyit a Patricius Borház, lesz pezsgő degorzsálás, lekvár- és szörpkóstoló a Csicsörkénél, elemlámpás túra a Dereszla pincelabirintusában és táncház is. Aki hétvégén ráér, feltétlenül induljon Hegyaljára, a Bodrog partjára kikapcsolódni! Aki pedig más programot tervezett, hát szervezze át a hétvégéjét. Megéri!
Bővebb információért látogassanak el a www.mindszenthavi.hu weboldalra, vagy a fesztiválra.